választás 2026 Pócs János választási plakátja 2026. 04. 06. 16:06
Pócs János választási plakátja A felek kölcsönösen videózták egymást, és feljelentést is tettek.
Az eddiginél is különösebb irány vett a választási kampány Jászapátin, ahol a fideszes Pócs János a korábbi rendőrkapitány barátjával vívhatja az eddigi legszorosabb meccsét a parlamenti mandátumért. Utóbbi, a Tisza Párt színeiben induló Halmai Ferenc húsvéthétfőn egy videót tett közzé, mely szerint Farády Zoltán, a település a Tisza országos listáján is szereplő háziorvosa vasárnap „egy régóta fennálló szóbeszédnek akart utánajárni, miszerint egy illegális vezeték termálvizet szállíthat.”
A beszámoló szerint az akció közben a választókerület fideszes képviselője megjelent a helyszínen, ahol személyeskedni és fenyegetőzni kezdett. Az erről közzétett videó tanúsága a Pócs a többi között azt mondta:
Farády, 13-án keressél magadnak egy másik országot, baszd meg!
De elhangzott az is:
Birkahodályban hagytad a becsületed, baszd meg!
Illetve Farády korábbi választási sikertelenségére utalva Pócs azt is mondta:
A saját fajtádnak nem kellettél!
Farády elmondása szerint azért mászott be Jászapáti határában egy közműárokba, hogy kikényszerítsék egy hatósági eljárás megindítását. Mint írta, építési munkálatok során „felszínre került az a vezeték, melynek a létezését helyi beszámolók alapján sejtettük. Hogy honnan és hová tart a vezeték? Miért nem szerepel a közműtérképeken? Ezekre a kérdésekre a válaszokat nem csak az önök fantáziájára bízzuk, ki is fogjuk deríteni.”
Click here to preview your posts with PRO themes ››
A háziorvos szerint egy 125 milliméter átmérőjű vízcsövet találtak, melynek hőmérsékletéből arra következtetett, hogy azon keresztül nagy mennyiségű termálvizet szállítottak. „Ennyi termálvízzel üvegházakat is lehet fűteni?” – tette fel a kérdést, gyanítható, hogy a dinnyetermesztéssel foglalkozó Pócs érintettségére utalva.
A vágatlan videót és a dokumentumokat eljuttatjuk az önkormányzatnak, a hatóságoknak és a szükséges feljelentéseket megtesszük
– közölte.
A Tisza Párt politikusai azt követően tették közzé a videót, hogy Pócs János vasárnap egész másképp interpretálta a történetet. A fideszes politikus arról írt: „A helyi ipari park energiaellátását veszélyeztették a tiszások. Éjszaka többen jelezték, hogy az Air Patrol Kft. építési területére illetéktelenek hatoltak be, akik szerszámokkal próbálták megrongálni a föld alatti vezetékeket.” Meg is nevezte a jelenlévőket, köztük a háziorvost.
Pócs – akinek munkatársai ugyancsak filmezték a jelenetet – szabotázsakciónak minősítette az esetet, és azt közölte, hogy közérdekű üzem megzavarásának előkészülete miatt rendőrségi feljelentést tett.


Húsvéti mise Fóton: Gyurcsány próbálja kiirtani Jézust, orosz katonatiszt gratulált Orbán Viktor miatt Kínok közt halt meg: ezek voltak Mátyás király utolsó szavai Rubint Réka elárulta, miért most állt nyilvánosság elé a betegségével „Magyarország most biztonságban van” – Orbán elutazott a Török Áramlathoz az állítólagos szabotázsakció után




