2026. 05. 21. 15:12
A Telex megszerezte az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) átadás-átvételi dokumentumát, amiből világosan ez derült ki.
A Telex megszerezte az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) átadás-átvétele során keletkezett, az új kormányhoz kerülő dokumentumot – ebből derült ki, maga az ÉKM hívta fel rá a figyelmet, hogy a Fidesz-kormány 286 milliárd forintnyi kiadás mellé nem rendelt forrást a költségvetésben. Összesen három tételből áll össze ez az összeg,
- a gyorsforgalmi úthálózat rendelkezésre állási díjából (175,6 milliárd forint),
- a Budapest–Belgrád-vasútvonal magyarországi megvalósításához kapcsolódó vasúti fejlesztés költségéből (87,7 milliárd forint)
- és az iváncsai iparvágányéból (22,3 milliárd forint).
Ezek forrásigényére nem lett beállítva fedezet a költségvetés mellékletében.
A gyorsforgalmi hálózat díját az autópályák fenntartásáért fizeti a magyar állam a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-nek, amely Mészáros Lőrinc és Szíjj László tulajdonában van. Ennél a tételnél a várható kiadásnál 175,6 milliárd forinttal kevesebbet állítottak be a költségvetésbe.
A portál a második tétellel kapcsolatban azt írta, a költségvetésben egy 44,5 milliárdos felhalmozási kiadást talált a költségvetésben az elvileg idevágó előirányzatnál, de ott nincs feltüntetve, hogy az a Budapest–Belgrád-vasútvonalhoz vagy nemzetközi vasútfejlesztéshez kapcsolódna.
Az iváncsai iparvágányra vonatkozó előirányzat pedig nincs az idei költségvetésben. A vasútfejlesztési beruházások előirányzatnál (ahol elvileg szerepelnie kellene) mindössze 6,7 milliárd forintot rögzítettek a költségvetésben. De az iparvágány 22,3 milliárd forintos költségigényű. (A portál arra is kitért, hogy a beruházást egy 2022-es kormányrendelettel írták elő.)
László Csaba közgazdász, volt pénzügyminiszter a portál megkeresésére többek között azt mondta, ha voltak olyan kiadási tételek, amelyekről már tavaly biztosan tudták, hogy idén aktuálisak lesznek, és ennek ellenére nem írták bele őket a költségvetésbe, az súlyos és tudatos felelőtlenség. De azt sem tartja kizártnak, hogy a különböző költségvetési szervek közötti kommunikációban bizonyos tételek egyszerűen elvesztek, így azokat elfelejtették beleírni a költségvetésbe.
Click here to preview your posts with PRO themes ››
A portál szerint nehéz elképzelni, hogy ezekről a kiadásokról nem tudtak a költségvetés megírásakor.
További részletekért kattintson.
Magyar Péterék szerint az előző kormány meghamisította a költségvetést
Mint írtuk, az új kormány szerint Magyarország idei költségvetésének tényleges helyzete átláthatatlan, ezért a pénzügyminiszternek június 30-ig el kell végeznie az átfogó felülvizsgálatot – idézte a Portfolio a hétfő esti Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatot, amelyet Magyar Péter kormányfő jegyez.
A lépésről a miniszterelnök már a hétfői kormányszóvivői tájékoztatón beszélt: akkor azt mondta, hogy az előző kormány meghamisította az idei költségvetést, mert több jelentős kiadási tételt nem szerepeltetett benne.
A kabinet tájékoztatása szerint ezek között van az autópálya-koncesszió második tétele, valamint egy elkészült vasútfejlesztési elem is.
A kormányszóvivői tájékoztatón elhangzottak szerint Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter 286 milliárd forintnyi hiányzó kiadást azonosított a minisztériumi költségvetésben.
Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat


Bántalmazó légkörről számoltak be Rubovszky Rita volt iskolájából a diákok Kis János: Ilyen kisstílű figura nincs még egy, mint Sulyok Tamás Bóna Szabolcs: Sürgősen intézkedünk, visszaállítjuk az Ukrajnából érkező élelmiszerek tilalmát Mit hova dobsz? Jól szelektálsz? Tudod, melyik hulladékot hova kell rakni? – kvíz




