szerda, július 9, 2025
KezdőlapKULTÚRAA világ legnagyobb, 166 méteres tábla csokija mögött rejtőzik Japán úttörő édességgyára

A világ legnagyobb, 166 méteres tábla csokija mögött rejtőzik Japán úttörő édességgyára

Közzétéve:

hátsó ablak 2025. 07. 08. 09:51 Sajnos nem ehető, cserébe azonban már jó ideje vonzza a turistákat.

Egy híján száztíz éve, 1916-ban született meg Japán egyik legfontosabb édességgyára, a Meiji, ami az első világháború után vezető szerepet játszott a nyugati csokoládéfajták távol-keleti elterjedésében.

A cég az elmúlt évtizedekben nem csak csokikkal, de gumicukrokkal, cukorkákkal, illetve furcsa édességekkel egyaránt elárasztotta az ország, majd a világ egy részének boltjait, sikerük pedig nem maradt el, így a vállalat mostanra óriásira nőtt, a látogatók által jórészt bejárható épületegyüttes fejlődése pedig egyre érdekesebb irányokat vett.

Az Oszakához közeli gyáruk nyerstégla épületei körül egyre modernebb csarnokok egész sora jelent meg, a környék újrafásításán is dolgozó, napelemek erdejét a tetőire telepítő Meijinek mindez azonban nem volt elég, hiszen rájöttek, hogy a világ legnagyobb reklámtábláját is ők akarták birtokolni.

Az ötlet aztán tettet szült, így 2011 februárjában a gyárterület a szomszédos vasútvonal felé néző oldalán megszületett a világ legnagyobb csokoládétáblája:

Click here to preview your posts with PRO themes ››

A világ legnagyobb, 166 méteres tábla csokija mögött rejtőzik Japán úttörő édességgyára

A világ legnagyobb, 166 méteres tábla csokija mögött rejtőzik Japán úttörő édességgyára

3 fotó

A Big Miruchi néven emlegetett, 42 kockából álló fal 165,95 méter hosszú, 27,59 méter magas fal a Guinness Rekordok Könyvében is szerepel.

A világ legnagyobb, 166 méteres tábla csokija mögött rejtőzik Japán úttörő édességgyára

A világ legnagyobb, 166 méteres tábla csokija mögött rejtőzik Japán úttörő édességgyára

A világ legnagyobb, 166 méteres tábla csokija mögött rejtőzik Japán úttörő édességgyára

HÁTSÓ ABLAK

Kultúra, más nézőpontból.

ÚJ AZ OLDALON

Több ilyen