2026. 03. 19. 13:29
A kocka alakú eszközért kevesebb mint 3000 forintot kell fizetni.
Áprilisban érkezik meg a világ összes IKEA áruházába a cég legújabb, a 2026-os CES-kütyüexpón debütált, Kallsup névre hallgató hordozható hangszórója, aminek a két legfontosabb tulajdonsága, hogy egyrészt nagyon kicsi, másrészt tényleg egészen olcsó – a hazai áruházakban mindössze 2490 forintért lesz beszerezhető.
A mindössze 7 centiméteres oldalélű, szabályos kocka alakú eszközt úgy tervezték, hogy tiszta és határozott hangzást nyújtson, miközben bárhol kényelmesen elfér a polcon vagy a táskában. A fehér, világoszöld és rózsaszín árnyalatokban elérhető újdonság nagy erénye továbbá, hogy bár önálló hangszóróként is megállja a helyét, de a valódi ereje a csoportos használatban rejlik, hiszen akár 100 másik egységgel is összekapcsolható a még intenzívebb hangzás érdekében.

IKEA Kallsup hordozható hangszórók.
Az IKEA szerint a beépített aksi 50 százalékos hangerőn akár 9 órányi zenelejátszást biztosít, és Ola Wihlborg, a Kallsup tervezője úgy nyilatkozott, hogy „a Kallsup esetében az elképzelésem az volt, hogy olyan hangszórót tervezzek, amely a lehető legkisebb és legegyszerűbb, ugyanakkor kiváló a hangzása, és rengeteg funkciója van”.
A legizgalmasabb ebben az eszközben, hogy jóval erőteljesebben szól, mint amit a mérete alapján feltételeznénk róla. A termékfejlesztés során arra törekedtünk, hogy az ára alacsonyan maradjon, hogy még több ember engedhesse meg magának, és bárhová magukkal vihessék a zenét.


Zelenszkij „halálos fenyegetésével” reagált a kormánykommunikáció az Orbán elleni merényletről író Washington Post cikkére Tóth Gabi Tóth Veráról: Ő is eltávolodott a politikai nézeteim miatt, mert nem feltétlenül gondoljuk ugyanazt a világról Putyin pszichológushoz küldené azokat az orosz nőket, akik nem szeretnének gyereket Nagy Dávid: Ha én most azt mondom a választóinknak, hogy szavazzatok a Tiszára, akkor neadjisten leszavaznak a Mi Hazánkra vagy a Fideszre, mint a huzat




