szerda, március 18, 2026
KezdőlapBELFÖLDBocsánatot kért a SPAR Orsós János édesanyjától

Bocsánatot kért a SPAR Orsós János édesanyjától

Közzétéve:

2026. 03. 18. 20:48

Lapunk érdeklődésére a SPAR közölte, hogy szigorú belső vizsgálatot indítottak, az ügyben eljáró pénztáros pedig nagyon sajnálja a történteket.

Hivatalosan is bocsánatot kért a SPAR Orsós János roma aktivista édesanyjától, akinek három héttel ezelőtt a miskolci Bükk Áruház SPAR üzletében nem engedték, hogy megvásárolja az általa kívánt árukat, mert az áruház pénztárosa „nem hitte el neki, hogy ki tudja fizetni a megvásárolni kívánt élelmiszert, mondván, hogy biztosan nincs a kártyáján pénz”. Ezt követően az áruház alkalmazottja elvette a tőle a megvásárolni kívánt élelmiszereket, az asszonynak pedig el kellett hagynia a boltot.

Mint az ügyről beszámoló cikkünkben már jeleztük, az asszony a panaszkönyvbe azt írta, a pénztáros azért nem hitte el, hogy ki tudja fizetni a kosara tartalmát, mert „mert 81 éves roma nő vagyok”. Kérdésünkre akkor a cég azt közölte, hogy a vásárlók könyvébe történt bejegyzés alapján mindenre kiterjedő belső vizsgálatot indítottak, hangsúlyozták továbbá, hogy a leghatározottabban elítélik a diszkrimináció minden formáját.

Orsós János szerda délután tette közzé a Facebook-oldalán, hogy a SPAR hivatalosan is bocsánatot kért az édesanyjától, aki a gesztust elfogadta és azóta már vásárolt is az üzletben, ahol „fölöttébb kedvesek voltak vele”.

Click here to preview your posts with PRO themes ››

Érdeklődtünk a SPAR kommunikációs osztályánál arról, milyen eredménnyel zárult az üggyel kapcsolatos belső vizsgálatés ennek nyomán ért-e bárkit bárminemű retorzió. Válaszában Maczelka Márk kommunikációs vezetője azt közölte a 24.hu-val:

Nagyon komolyan vettük a szóban forgó panaszt és már a jelzés megtétele napján belső vizsgálatot indítottunk, melynek során meghallgatásra kerültek az érintett kollégák, valamint visszanézésre kerültek a kamerafelvételek is. A vizsgálat eredménye a vállalat belső szabályainak megsértését tárta fel, ugyanakkor megállapítottuk, hogy az érintett pénztáros kolléganő szabályszegése nem diszkriminatív alapon történt, meghallgatása során munkatársunk kifejezésre juttatta, hogy őszintén sajnálja a történteket. Az összefoglaló jelentés alapján természetesen sor került a szükséges munkajogi és belső szabályozást érintő intézkedésekre.

Bocsánatot kért a SPAR Orsós János édesanyjától

Bocsánatot kért a SPAR Orsós János édesanyjától

„A kis ribanc lány megerőszakolta a mi szeretett miniszterelnökünket” – bizarr, kitalált történettel állt elő a színpadon a Tisza kalocsai képviselőjelöltje, ami után Magyar Péter megdorgálta Molnár Áron nem éri el a Facebookját: „Az orosz titkosszolgálat teljes erővel segíti Orbán és a Fidesz kampányát” Elköltözött Los Angelesből Ráthonyi-Palácsik Tímea és családja: „Ezen a környéken kedvezőbb az adózási környezet is” Hegedűs Zsolt válaszolt a „takonygerincező” Takács Péternek

ÚJ AZ OLDALON

Több ilyen