csütörtök, február 26, 2026
KezdőlapTECHFelfedte magát a NASA űrben megbetegedett asztronautája

Felfedte magát a NASA űrben megbetegedett asztronautája

Közzétéve:

2026. 02. 26. 08:40

Az év elején egészségügyi probléma lépett fel a NASA egyik Nemzetközi Űrállomáson (ISS) tartózkodó asztronautájánál, melynek következtében, egy mindeddig példátlan orvosi mentőakció keretében az egész csapatot evakuálni kellett. Sokáig nem lehetett tudni, ki volt pontosan a megbetegedett asztronauta, most azonban erre is fény derült – írja a Science Alert.

A Crew–11 csapat négy szakemberből, egészen pontosan Zena Cardman és Mike Fincke amerikai, Jui Kimija japán és Oleg Platonov orosz űrhajósokból állt, akik 2025. augusztus 2.-ától kezdve 2026. január 15-ig tartózkodtak az ISS-en. Egy írásos nyilatkozatban Mike Fincke most felfedte: ő volt az az asztronauta, aki miatt el kellett hagyniuk az űrállomást.

Az 58 éves űrrepülési veterán azt továbbra sem árulta el, mi volt a baja, de közölte, hogy állapota gyorsan stabilizálódott a földön dolgozó személyzetnek és a repülőorvosoknak köszönhetően.

A betegsége továbbra is titok

Mint mondta, a helyzete nem volt válságos, de ő is szerette volna kihasználni a fejlett orvosi képalkotás adta előnyöket, amely nem áll rendelkezésre az űrállomáson. Éppen ezért azt követően, hogy januárban a Csendes-óceánba csapódva megérkeztek a Földre, mind a négy űrhajósát egy San Diegó-i kórházba szállították, ahonnan másnap hazarepültek Houstonba.

Click here to preview your posts with PRO themes ››

Erre azért volt szükség, hogy mindaddig, amíg az érintett nem akar megszólalni, titokban tartsák a beteg kilétét.

Mike Fincke, aki korábban az amerikai légierőnél is szolgált, és ezredesi rangig jutott, 1996-ban lett űrhajós, négy küldetés során pedig összesen 549 napot töltött eddig az űrben. A mostani misszió során egy további űrsétával is gazdagíthatta volna statisztikáját, ezt azonban az állapota miatt kénytelen volt lemondani.

Felfedte magát a NASA űrben megbetegedett asztronautája

Felfedte magát a NASA űrben megbetegedett asztronautája

„Aki önálló, az veszély” – kilép a Fideszből egy volt józsefvárosi képviselőjelöltjük Fejbe lőtte magát Martin Short lánya Küzdenek a szerb miniszterelnök-helyettes életéért Tényleg drágák a magyarországi bankok, de nem attól, hogy sokan vannak

ÚJ AZ OLDALON

Anyának lenni vagy nem anyának lenni: ez itt a kérdés

2026. 02. 26. 19:53 ...

Videót elemez a szlovák ellenzék: Putyin sugallhatta Ficónak, hogy mit lépjen az ukránok ellen

Vlagyimir Putyin orosz elnök találkozik Robert Fico szlovák miniszterelnökkel Pekingben, 2025. szeptember 2-án. ...

A nap legfontosabb hírei – 2026.02.26.

2026. 02. 26. 20:18 ...

A nap legfontosabb hírei – 2026.02.26.

2026. 02. 26. 20:18 ...

Anyának lenni vagy nem anyának lenni: ez itt a kérdés

2026. 02. 26. 19:53 ...

Több ilyen