szerda, február 4, 2026
KezdőlapTUDOMÁNYFülgyulladás végzett a legműveltebb magyar királlyal

Fülgyulladás végzett a legműveltebb magyar királlyal

Közzétéve:

2026. 02. 03. 12:57

Könyves Kálmán magyar király, korának egyik legműveltebb uralkodója 910 éve hunyt el. Két évtizedes uralkodása alatt meghódította Horvátországot, és enyhített elődje, Szent László szigorú törvényein – írja a Rubicon.

Tehetséges király volt a púposnak gúnyolt Kálmán

Kálmán 1074 körül, I. Géza király idősebb fiaként jött világra. A források szerint púpos, sánta és beszédhibás volt, ám a mai vélekedések ezt már cáfolják, sok történész úgy gondolja, hogy csak a rossz nyelvek terjesztették róla, hogy emberi roncs volt. Apja eredetileg egyházi pályára szánta, nagybátyja, László azonban őt tette meg örökösének.

Kálmán 1095-ös trónra lépése után szinte azonnal bizonyította, hogy mennyire rátermett uralkodó. Kiváló diplomáciai képességeinek köszönhetően számos szövetséget kötött, például a normannokkal és a bizánciakkal. Emellett sikerült rákényszerítenie a velencei dózsét a horvát és dalmát hercegi cím feladására, ezeket a területeket Magyarországhoz csatolta.

Érdemei közé tartozik továbbá, hogy

  • megvédte a királyságot az első keresztes hadjáratba tartó fosztogató seregektől,
  • az invesztitúraharcokban jó érzékkel a pápaságot támogatta,
  • államszervező munkájának köszönhetően szilárdult meg a horvát bán és az erdélyi vajda tisztsége,
  • felállította a nyitrai püspökséget,
  • egyházpolitikai intézkedéseivel arra törekedett, hogy a főbb címeket minél műveltebb és rátermettebb férfiak nyerhessék el,
  • valamint két törvénykönyvet is kiadott, amelyek Szent László rendelkezéseihez képest jóval enyhébb szankciókat vezettek be, mérsékelték a testcsonkítást és a halálbüntetést.

Click here to preview your posts with PRO themes ››

Saját öccse tört a magyar királyra

Öccse, Álmos azonban nem tudott beletörődni abba, hogy helyette bátyjáé lett a főhatalom, ezért több alkalommal is fellázadt ellene. Kálmán kezdetben enyhe büntetésekkel válaszolt testvére lázadásaira, sokadik alkalommal viszont szigorúan lépett fel. Fiával együtt megvakíttatta Álmost, majd mindkettejüket a dömösi kolostorba záratta.

A sikeres király 20 évig tartó országlásának végül nem trónkövetelő öccse, hanem egy krónikus fülgyulladás vetett véget, 1116. február 3-án. Könyves Kálmánt máig köztisztelet övezi, a magyar történelem egyik legtehetségesebb királyának tartják, aki alatt Magyarország jó eséllyel pályázott arra, hogy Kelet-Közép-Európa meghatározó nagyhatalma legyen.

Magyarország évezredes története bővelkedik a hősi halottakban, sorsdöntő csatákban, árulásokban és merényletekben. Múltunk bizonyos eseményei még a legizgalmasabb filmek történéseit is felülmúlják, ezek közül lapunk sokat cikk formájában dolgozott fel. Íme néhány ezek közül:

  • Ezért fojtották meg Nagy Lajos király feleségét
  • Karddal vágták keresztül a magyar király fejét
  • Saját öccse támadt a magyar királyra
  • „Holnap felkelek, mint máskor” – ezek voltak Ferenc József utolsó szavai
  • Vaddisznó szúrta át Zrínyi Miklós nyakát

Megijedtek, és szoronganak a diákok, miután kézigránátos oktatófilmet vetítettek le nekik honvédelmi órán Büntetőkkel jutott Eb-döntőbe a női pólóválogatott Férfimagazinba illő képek készültek Sydney Sweeney-ről Négy órát úszott a viharos tengeren egy 13 éves ausztrál fiú, hogy megmentse a családját

ÚJ AZ OLDALON

A nap legfontosabb hírei – 2026. 02. 03.

2026. 02. 03. 21:55 ...

Máris itt lehet az év legjobb magyar filmje

2026. 02. 03. 21:01 ...

Életveszélyesek lehetnek az ilyen autókilincsek

2026. 02. 03. 13:43 ...

Vizsgálják a KGB és Jeffrey Epstein kapcsolatát

Donald Trump és barátnője (és későbbi felesége), a volt modell Melania Knauss, Jeffrey Epstein,...

Több ilyen