2025. 07. 09. 06:26
15 éve alkot egy párt az ATV két munkatársa, Gulyás Eszter és Somos András. A Story magazin legújabb számában beszéltek arról, hogy gyerekük lesz. Ahogy a magazin írja, Gulyás 38, Somos 52 évesen válik szülővé.
Úgy tervezem, hogy októberig dolgozom. Nagyon rendesek az ATV-ben a kollégáim és főnökeim, már nem küldenek külső helyszínre riportokra, főleg ebben a hőségben. Óvnak, vigyáznak rám. Egy ideje híradót vezetek, ami az én állapotomban, illetve majd a baba születése után kimondottan mamabarát munka
– nyilatkozta Gulyás, aki egyébként kisfiút hord a szíve alatt.
A kismama arról is beszélt, hogy még jó néhány feladat vár rájuk gyerekük érkezéséig, például a babaszoba kialakítása. Az esküvőt is csak akkorra tervezik, amikor háromfőssé bővül a családjuk.
Mindig arra vágytam, hogy a gyerekem ott legyen az esküvőmön, szeretném, ha ő is megélhetné ezt velünk. Tizenkét éve élünk együtt, pár éve mondtam Andrisnak, amikor majd megkéri a kezem, a kisfiunkkal együtt jöjjön be hozzám a szobába, hogy ő adhassa át a karikagyűrűt
– mondta el a híradós, aki megismerkedésük történetét is megosztotta az újsággal. Mint kiderült, egyetemistaként került az ATV-hez gyakornokként, és már megalakulása óta rajongott a tévécsatornáért és ezzel együtt Somos Andrásért.
„A képernyőn keresztül első perctől kezdve szerelmes voltam bele, álmom volt, hogy a gyakornoka lehessek. Sőt anyának azt mondtam, nekem csak ő lehet majd a férjem, a gyerekem édesapja. (…) Amikor bekerültem a televízióba, Andrisnak volt még barátnője, így nőként rám sem nézett, csak kolléganőként. Én annyira szenvedélyesen szerettem a munkám, hogy a hét minden napján dolgoztam reggeltől estig. Rengeteg időt töltöttünk együtt. Nagyon szerelmes voltam, így kemény időszak volt az nekem, de én kivártam, amíg szabad lesz a szíve. 2013-ban végre beteljesült az álmom, egy pár lehettünk. Nemsokára a másik álmom is megvalósulhat, megszületik a fiunk, utána jöhet az esküvő, a lakodalom.”
Click here to preview your posts with PRO themes ››
A Konyhafőnök The Voice Házasodna a gazda X-Faktor Money or Love Város vs Vidék Tehetség első látásra Sztárban Sztár Leszek! Farm VIP Dancing with the Stars Hal a tortán Celeb vagyok, ments ki innen! Séfek séfe Szerencsekerék Konyhafőnök VIP Troll a konyhában Párharc Hazatalálsz The Voice Tippelj és vidd el Celebrandi Ütős ötös Love Island Gyertek át! Power of Love Mutasd a hangod! Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban Éden Hotel Sztárbox LEGO Masters Kincsvadászok Az ugrás Házasság első látásra Next Top Model Hungary Ázsia Expressz 2024 Zsákbamacska The Floor – Csak egy maradhat A Kísértés Legyen Ön is milliomos! Kalandra fal! Sztárban sztár All Stars Cápák között A Nagy Duett
Letartóztatták a YouTube-sztárt, miközben élőben közvetített a Brit Nagydíjról „Te jóságos isten” – Szily Nóra házára is lecsapott a vihar, az újságíró videóra vette a pusztítást A TV2 korábbi realityszereplője szerint „aki őt nem ismeri, az egy kőbunkó” Valami nem stimmelt Károly király szemével Macron látogatásakor, a palota azonnal közleményt adott ki