csütörtök, február 26, 2026
KezdőlapSPORTHorroresése után napokig kórházban volt a bobos

Horroresése után napokig kórházban volt a bobos

Közzétéve:

2026. 02. 26. 10:58

Csak napokkal a téli olimpián elszenvedett balesetét követően engedték haza a kórházból Jakob Mandlbauert. Az osztrák bobos azóta is magát ostorozza a történtek miatt.

A négyes bobosok múlt szombati versenye három bukást is hozott a téli olimpián. A legrosszabbul az osztrák Jakob Mandlbauer járt, aki hosszas ápolás után, hordágyon hagyta el a versenyhelyszínt, majd kórházba szállították.

Eleinte a Cortinában található egészségügyi intézményben kezelték, majd Trevisóba szállították, hogy vasárnap mentőhelikopterrel átvigyék Salzburgba. Végül kedden engedték haza.

Még mindig fáj, de napról napra jobban vagyok. Örülök neki, hogy hazamehetek. Bizakodóak vagyunk, hogy fizioterápia segítségével visszatérhetek a normál kerékvágásba, de azt is tudom, hogy ez nem megy egyik pillanatról a másikra

– idézi a Reuters a 27 éves Mandlbauert, aki porckorongsérülést szenvedett a bukás során.

A másik három osztrák bobos megúszta sérülés nélkül, ugyanakkor Mandlbauer azt mondta, a hiba még mindig nyomasztja, mert ő hibázott.

Még jobban bosszant a dolog, mert kétszer is ugyanazt rontottam el

– kesergett a kormányos.

Click here to preview your posts with PRO themes ››

Horroresése után napokig kórházban volt a bobos

Horroresése után napokig kórházban volt a bobos

Ilyen ritmuskontroll még a topcsapatoktól is ritka – mit tanulhat a futballvilág az óriásölő Bodőtől? A kórházi ágyról üzent a BL-ben véresre rúgott focista Bajnokok Ligája: üzent a Real Madrid játékosa, aki hordágyon hagyta el a pályát A Juve edzője inkább nem is állt kamera elé a drámai BL-búcsú után South Park-idézetet posztolt az alpesisíző, aki kiesésekor dühében az erdőbe vonult „Tiki-takázgatunk a labdával, de szart se értek el vele!” – a győri kézisek edzője alaposan leteremtette győzelemre álló csapatát

ÚJ AZ OLDALON

Anyának lenni vagy nem anyának lenni: ez itt a kérdés

2026. 02. 26. 19:53 ...

Videót elemez a szlovák ellenzék: Putyin sugallhatta Ficónak, hogy mit lépjen az ukránok ellen

Vlagyimir Putyin orosz elnök találkozik Robert Fico szlovák miniszterelnökkel Pekingben, 2025. szeptember 2-án. ...

A nap legfontosabb hírei – 2026.02.26.

2026. 02. 26. 20:18 ...

A nap legfontosabb hírei – 2026.02.26.

2026. 02. 26. 20:18 ...

Anyának lenni vagy nem anyának lenni: ez itt a kérdés

2026. 02. 26. 19:53 ...

Több ilyen