2026. 05. 16. 12:17

Magyarországon az utcaátnevezés valóságos nemzeti sport: Budapest közel kilencezer közterületének mintegy harmada cserélt már nevet a történelem során. Éppen tizenöt éve, 2011-ben lett a Moszkva térből Széll Kálmán tér, ám a népnyelv azóta is – mint mindig – nehezen engedi el a megszokott elnevezéseket. Hogyan váltak az utcanévtáblák a hatalmi szimbolika legolcsóbb eszközeivé a 19. századi magyarosítástól kezdve a 20. századi diktatúrákig.

15 éve nincs már Moszkva tér, legfeljebb a fejekben és az óra alatti randik emlékében, a 2011-es, eleddig utolsó nagy átnevezési mániában Széll Kálmánra visszakeresztelt tér korábbi neve mégis ott van még a nyelvemen. Különös törvényszerűségek irányítják, melyik köztérátnevezés megy át, és mi az, aminél a népnyelv ragaszkodik ahhoz, ami hivatalosan már rég nem létezik. Az ugyanekkor Széchenyire átnevezett egykori Roosevelt tér talán jobban szervesült, a Köztársaság-mentesített II. János Pál pápa tér viszont még mindig nem jön természetesen; hosszú is, sorszámmal is kezdődik, csupa olyan kellemetlenség, amelyeket nem szoktak ajánlani az illetékes bizottságok – a józsefvárosiak sokan inkább Belmondónak (Jean-Paul, ugye, JP) hívják ma is a pápa teret.

A Magyar Dolgozók Pártja (MDP) budapesti bizottságának székháza a II. János Pál pápa (Köztársaság) tér 26. alatt, az 1956-os forradalomkor. Balra a 27. számú épület a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) VIII. kerületi pártbizottságának székháza.

A mai Aladár és Csap utcák sarka. Az Aladár utca a kép 1975-ös készítésekor Asztalos Jánosról, a Köztársaság téri pártház ostroma utáni lincselés egyik áldozatáról volt elnevezve.

Az ellenforradalom mártírjainak emlékműve (id. Kalló Viktor, 1960) a II. János Pál pápa (Köztársaság) téren 1974-ben.

Utcaátnevezésekben Magyarország igazi nagyhatalom: Budapesten a közel 9000, névvel illetett közterület harmada már valamikor nevet cserélt – sok nem is egyszer a pályafutása során. A Széll Kálmán ebből a szempontból egész szolid kis hely, eleve 1929-ig nem is hívták sehogy, téglavető volt itt, annak meg minek a név, leginkább csak Gödörként hivatkoztak rá. A gazdasági világválság évében aztán ráaggatták az egykori pénzügyminiszter és miniszterelnök nevét, hogy aztán 1951-ben átnevezzék Moszkvára, és a szocializmusban már csak az idősebbek és az itt találkozó galeri (a híres „kalefesek”) emlegették a régi becenevén.

Buszmegálló a Széll Kálmán (Moszkva) téren, a Dékán utca és a Szilágyi Erzsébet fasor között 1966-ban.

A Lánchíd pesti hídfőjénél lévő Roosevelt ennél jóval több névcserét élt meg. A 19. század elején, a nagyrészt német nyelvű Pest idejében Saltz, esetleg Saltzamts Platz volt az itt székelő Királyi Sóhivatal miatt, később Zimmerer Platz (Ács tér) és Auslace Platz (Kirakodó tér), nyilván a hajókra utalva. Miután megépült a híd, logikusan Lánchíd tér lett belőle, de ez az elnevezés is csak egy évtizedig húzta, 1858-ban ugyanis az uralkodó látogatásának emlékére Ferenc József tér lett. A Monarchia végével aztán megint cserélni kellett a táblákat. Kétszer is, az őszirózsás forradalom tiszteletére ugyanis egy rövid időre Október térre nevezték át. 1946-ban aztán, amikor a második világháborús szövetségesek urainak nevét kellett Budapest térképére tenni, Roosevelt lett belőle.

Széchenyi István szobra (Engel József, 1880) a Széchenyi István (Roosevelt) téren 1974-ben. A háttérben az állami külkereskedelmi vállalatok épülő székháza, a Spenótház.

Ugyanekkor lett pár évre a mai Andrássyból Sztálin út, a Várkert előtti rakpart pedig néhány évig a brit Montgomery tábornagy nevét viselte – de csak addig, amíg a névadót ki nem nevezték a NATO egyik első parancsnokává, úgy már nem kellett, Beloiannisz rakpart lett hát a görög kommunistáról elnevezve.

1984.

Magyarországon nincs hagyománya annak, hogy évszázadokig fennmaradjanak az utcanevek, az átnevezések követnek minden politikai változást

– írta Ráday Mihály Budapest teljes utcanévlexikonában – a hiánypótló kötet sok kiadást megért, már csak azért is, mert az 1990 után lendületet vevő folyamatos újabb átnevezések miatt könnyen avult a tartalom.

A Nagy Imre (Münnich Ferenc) utca 2. kerítése Alsógödön 1989-ben. Balra a Pesti út (2-es főút).

Az utcaátnevezés a legolcsóbb megoldás, ha a saját ideológiáját a város szövetében megjeleníteni akaró politikus kerül hatalomra: a szobornak már az anyagköltsége is nagyobb, az utcanévtáblákkal pedig idővel természetessé lehet tenni a városlakók szemében a szimbolikus politika lépten-nyomon visszaköszönő jeleit. A sűrű rendszer- és rezsimváltások között élő Közép-Európából némi irigységgel szokták emlegetni Angliát azt állítva, hogy ott egy mai térképpel is el lehet igazodni a Shakespeare korabeli szövegek Londonjában, hiszen az utcák és terek nagy eséllyel most is ugyanazokat a neveket viselik. Az emlékezeti helyeket, emlékművek történetét kutató Pótó János példája, hogy a híres Downing Street 10., a brit miniszterelnöki rezidencia annak ellenére őrzi több mint három évszázada ugyanazt a címet, hogy a névadó George Downing Angliában a kapzsi áruló archetípusa lett, aki sokakat juttatott vesztőhelyre anyagi érdekből – az utcanevet ennek ellenére senki nem akarja megváltoztatni.

Nálunk ez kicsit máshogy megy, főleg, amióta a török korban még jellemző „spontán” és köznépi elnevezések helyett a 19. században divatba jöttek az új, hatósági átkeresztelések. Addig jellemzően a Hosszú utcát azért hívták úgy, mert tényleg hosszú volt, a Szerbet, mert ott szerbek laktak, a Tímárt vagy a Bérkocsist az ottani mesteremberekről, sok utcát pedig a benne lévő cégérekről, fogadókról, épületekről neveztek el.

Az idők változását jelezte, hogy 1824-ben József nádor és Mária Dorottya esküvőjének tiszteletére – a város történetében először élő emberekről – nevezték el a lipótvárosi József teret és a Mária Dorottya utcát – megvannak még ma is, kissé módosított, József nádor tér és Dorottya utca néven. Az 1848-as forradalmi hevület az elnevezéseket is elérte, és bár a szabadságharc bukása miatt az új nevek nem éltek sokáig, egy évig ekkor a Hatvani (mai Kossuth Lajos) utcát Szabadsajtó útnak, a Bécsikapu utcát pedig Kossuth utcának nevezték el.

A szisztematikus átnevezési láz azonban csak az 1870-es években szökött magasabbra, amikor a Fővárosi Közmunkák Tanácsa vette kézbe a dolgokat. A sokáig német, majd kétnyelvű utcaneveket magyarosították, sokszor tükörfordítással. Ebbe hibák is becsúsztak itt-ott, így lett például a belvárosi Magyar utca a Franz Unger kovácsmester házáról elnevezett Unger Gasséból. Sok olyan utca- vagy utczanevet (ekkor lett hivatalosan az utczából is utca helyesírásilag, de a régi verzió a gyakorlatban tovább élt) is elvettek, amikért ma a történelmi hangulatuk miatt valószínűleg lelkesednénk: olyan remek neveket radíroztak le a térképről, mint a Fekete medve vagy az Arany hajó utca, és a Sörház is csak azért maradt meg (Bartha lett volna belőle a terv szerint), mert az átnevezéseket szíve szerint bojkottáló főváros gyorsan elkészítette az eredeti névvel az utca- és házszámtáblákat, és akkor hagyták inkább a fenébe az egészet.

A nagy változtatgatásnak ugyanis már ekkor is sok kritikusa volt. „Egyszerre csaknem minden utcát elkereszteltek – s tegyük föl: életbe léptetik – oly irtóztató zavar fog támadni, hogy senki sem igazodik el e Bábelben” – írta a Századok folyóirat. Ők azt javasolták, hogy először inkább csak az olyan, szerintük a legképtelenebb vagy haszontalanabb nevűeknek kellene valami új, nemesebb nevet találni, mint a kék kakas, a három pipa, két nyúl, két sas, három dob, három szív, öt pacsirta, bodzafa, tehén, borz vagy a gyöngytyúk utcák (mindegyikért fáj a szívünk).

A kis, ronda Perecz utcára pedig a fényes, büszke Kuruc név rátukmálása ellen ünnepélyesen tiltakozunk – legyen az Labanc utcává!

– szorgalmazták.

Szívós Erika várostörténész szerint a politikai szempontú névadás a kiegyezéssel vált nagyarányúvá; a későbbi rendszerváltozások ezt a szimbolikus térfoglalást legfeljebb radikálisabb formában és rövidebb idő alatt ismételték. Pótó János viszont az „ősbűnt”, a propagandaszempontok szerinti elnevezéseket az I. világháborús fellángoláshoz köti. Ennek egyik példája, hogy a Váci körutat (vagyis a mai Bajcsy-Zsilinszky utat) már 1914 szeptemberében a német uralkodóról nevezték át Vilmos császárra. Az ilyen aktuálpolitikai névadások azért is veszélyesek – írja –, mert az „automatikusan beindítja a köztér-átnevezések lavináját, éppúgy, mint ahogy a szobrok hullása is mintegy szerves részévé vált a rendszerváltozásoknak.”

A Bajcsy-Zsilinszky út (Váci körút) 14. alatt működő Mai Manó és Társa fényképészeti műtermének egyik verzója, azaz a fotók hátulján lévő reklám.

Ezt Magyarország megtapasztalhatta az 1918–19-es felfordulásokban, majd a Horthy-féle restaurációban is. A folyamat már az őszirózsás forradalomban elindult (érdekes mellékszál, hogy a forradalmi utcanévbizottságba bekerült Krúdy Gyula is), amikor az Országház teret (vagyis a mai Kossuth teret) Köztársaság térre nevezik át, de a legtöbb átnevezésre már a proletárdiktatúra időszakában került sor. Szakmányban távolítják el a Habsburg kötődésű neveket – néhol finomabban, így Rudolf trónörökös térből (ez a mai Jászai) Rudolf tér lett, a Főherceg Sándor utcából pedig simán Sándor utca. Utóbbi annyiban is érthető volt, hogy ez volt az utca eredeti neve, Sándor főherceget pedig valójában nem is ismer egyet sem a magyar történelem – a részleges (név)folytonosság jegyében aztán 1946-ban ebből az utcából Bródy Sándor lett.

Click here to preview your posts with PRO themes ››

A régi Képviselőház épülete (később Olasz Kultúrintézet) a Bródy Sándor (Főherceg Sándor) utca 8. alatt, a Múzeumkertből nézve 1897 előtt.

1919 őszén gyorsan visszaállítják a korábbi elnevezéseket, és a politikai kultuszépítés jegyében már 1920-ban Horthy Miklós útra keresztelik át a mai Bartókot és a Fehérvári utat, hiszen Horthy itt lovagolt be fehér lován a „bűnös városba”. A Körtér, majd az 1937-es átadása után a mai Petőfi híd is megkapta a kormányzó nevét, Horthy feleségéről, Purgly Magdolnáról pedig a mai Angyalföldet nevezték el, és csináltak belőle néhány évre Magdolnavárost.

Juszt László és Gyula fotószaküzletének reklámtasakja az 1930-as évek második feléből. Főüzlet: Múzeum körút 13.; fióküzletek: Alkotás (Gömbös Gyula) utca 1. / Bartók Béla (Horthy Miklós) út 56.

A Ferencziek tere 1935-ben. Jobbra a Belvárosi Ferences templom, háttérben a Kossuth Lajos utca 2/b. #132081 Fotó: Fortepan / PA

Az élő politikusok nevét viselő közterek (ilyen volt az Apponyi Albert 75. születésnapjára Apponyi térnek átnevezett Ferenciek tere is) közé került az Oktogon is, amit 1936-ban, Ciano olasz külügyminszter látogatására időzítve neveztek el Mussolini térre. Amikor két évvel később a Köröndből is Hitler tér lett, az Andrássyn tulajdonképpen létrejött a virtuális Berlin–Róma tengely.

A 3. honvéd gépkocsizó lövészzászlóalj katonái az orosz fronton 1943-ban.

A II. világháború utáni átnevezési hullám már akkor elindult, amikor még romhegyek álltak Budapesten. Két héttel a magyarországi harcok befejezése után, április közepén már 28 főútvonal nevének megváltoztatásáról határoztak, ekkor lett például a Vilmos császárból Bajcsy Zsilinszky út, a Nyugatinál lévő Berlini térből Marx tér, a gróf Tisza István útból pedig József Attila utca. Júliusban aztán egy új utcaelnevezési bizottság is alakult, ennek érdekessége, hogy ebben Bibó István is helyet kapott. Ekkor még, a későbbi marxista lendülettel szemben, kifejezetten óvták a védett történetinek minősített utcaneveket, még olyan, a Horthy-rendszerhez erősen kötődő egyházi személyekről elnevezett utcákat is, mint a Bangha Béláról vagy Prohászka Ottokárról elnevezetteket.

Május 1-i felvonulók a Nyugati (Marx) téren 1946-ban. A kép bal szélén Vác és Újpest irányába mutató cirill betűs útjelzőtáblák láthatók. Balra a Bajcsy-Zsilinszky út, jobbra a Szent István körút.

A Mosoly Albuma, a Fényképész Szövetkezet / Fény Szöv. gyermekfényképész műterem kirakata a Nyugati (Marx) tér 6-ban 1985-ben.

A szovjetek megkövetelték, hogy a felszabadító Vörös Hadseregről bevezető főútvonalakat nevezzenek el, a Budapest ostromát irányító Tolbuhin marsall nevét a Vámház körút kapta meg. Sztálinról – bár Fischer József, a Fővárosi Közmunkatanács elnöke, a tehetséges modernista építész megpróbált inkább egy kevésbé reprezentatív útvonalat kialkudni neki – az Andrássy utat, valamint az Erzsébet teret nevezték el, hogy aztán a korai desztalinizáció idején azt már 1953-ban Engelsre cseréljék.

Az Oktogon (November 7. tér) és az Andrássy (Sztálin) út sarka 1954-ben.

A Savoy étterem az Oktogon (November 7. tér) és az Andrássy út (Népköztársaság útja) sarkán 1960-ban.

Az Oktogon November 7. tér lett, a Király elmajakovszkijosodott, a Margit körútból pedig a közeli vesztőhelyre utalva Mártírok útja lett. Szó és valóság marxista értelemben vett dialektikus viszonyát szemlélteti, hogy, bár ezzel hivatalosan a baloldali, antifasiszta mártírokra utaltak, valójában a Mártírok útján lévő katonai ügyészség és fogház is itt működött 1950-ig, vagyis akár a Rákosi-rendszer koncepciós pereinek áldozataira is gondolhatott a járókelő.

A Király (Majakovszkij) utca 72. kapuja 1981-ben.

Tabló a Mecsek cukrászda kirakatában, a Margit körút (Mártírok útja) 73-ban 1965-ben.

Mostani évfordulós kiindulópontunkra, a Moszkva térre 1951 novemberében került sor. „A múltban, amikor ezt a teret még Széll Kálmán térnek nevezték, vendéglő állt ezen a helyen, »Török Bástya« volt a neve. A budai urak kedvelt szórakozóhelye volt, nagy mulatozások tanyája. Ezen a helyen kezdődött meg ma a budapesti Metro legújabb állomásépítkezési munkája” – dicsekedett a sajtó azzal, hogy az átnevezéssel együtt a dolgozó népnek épül immár a modern főváros – más kérdés, hogy a metró egyik kiemelt célja az atombiztos Rákosi-bunker kialakítása volt, magát a metróvonalat pedig a tervezett 1954-gyel szemben végül csak 1970-ben adták át.

A Széll Kálmán (Moszkva) téri metróállomás 1973-ban.

1953-ban minden korábbit felülmúlt az utcanévrendezés, csak ebben az egy évben 660 közterületet neveztek át – derül ki Takáts Róza tanulmányából. Jött a sok szocialista Béke, Szabadság és Alkotmány utca, és, bár az új utcanevek többsége valójában politikailag semleges volt (és lett köztük rengeteg számozott utca, főleg a Budapesthez csatolt külső kerületekben, ez több évtizedes gondot jelentett később, mire sikerült a többségüknek nevet találni), a fontosabb útvonalakat gyakrabban illették ideológiai jellegű névvel.

Irányító tábla az Madzsar József utca és Pünkösdfürdő utca sarkán 1984-ben. A Bogár Ignác munkásmozgalmi vezetőről elnevezett utca mára a Heltai Jenő tér része lett.

Volt persze néhány örökzöld, így a  mai napig (Budapesten Kossuthtal holtversenyben) csúcstartó, minden rendszer által magához hajlított Petőfiről elnevezett közterületek, ami ugyan tűnhet unalmasnak, de ennek köszönhetünk legalább egy nagyszerű fotós kezdeményezést, a Petőfi utcák népe projektet, melynek szerzői a Petőfi utcákban lakókat bemutatva adnak fotográfiai látleletet a magyar társadalomról.

A Hungária (korábban és ma New York) kávéház a Dohány utca és az Erzsébet (Lenin) körút sarkán 1968-ban.

1956-ban nemcsak gyors átkeresztelésekre (az Andrássy ekkor Magyar Ifjúság lett például rövid időre) és képrombolásszerű aktusokra (mint a nyitóképünkön látható levert Lenin körút tábla a pocsolyában) voltak példák, hanem a hivatalosnál mindig izgalmasabb spontán átnevezésekre is. A Ferenciek terén lévő csemegebolt falán lefotózott tábla arról tanúskodik, hogy a Felszabadulás tér nevében foglalt hazugságot valaki krétával akarta felülírni, és a Kossuth téri vérengzés napjára utalva azt Október 25. térre keresztelte át – valószínűleg még ugyanazon a napon, amikor ennek az épületnek a tetejéről leszedték a vörös csillagot is.

Ideiglenes utcanévtábla a Ferenciek tere (Felszabadulás tér) 1. falán 1956-ban.

Az 1956-os magyar forradalom mártírjainak emlékét őrző tér az olaszországi Caprin 1969-ben.

Az alulról jövő, hivatali jóváhagyásra nem váró, a történelem alakítását saját kézbe vevő szimbolikus átnevezésre aztán már a rendszerváltás idejéből van egy ismertebb példánk: az, ahogy 1989 júliusában Krassó György és a frissen alakult Magyar Október Párt aktivistái létráról piros szigetelőszalaggal ragasztják le a Münnich Ferenc utcanévtáblákat, és szögelik a falra a Nádor utca papírtáblát.

Krassó György a Münnich Ferenc utca visszanevezésekor, a Nádor (Münnich Ferenc) és Garibaldi utcák sarkán 1989. július 14-én.

Krassó Györgyöt és társait igazoltatják a Münnich Ferenc utca visszanevezésekor, a Nádor (Münnich Ferenc) és Garibaldi utcák sarkán 1989. július 14-én.

A következő napokban állambiztonsági megfigyelés és hatósági vegzatúra közben többször megismételt visszakeresztelési happening akkor viszonylag mérsékelt figyelmet váltott ki; a minden irányzattól független, az 1956 szellemiségéhez visszanyúló Krassó éppen az enervált közvéleményt akarta felébreszteni. Utólag azonban nem nehéz ezt az akciót a rendszerváltás egyik legtisztább történetének látni.

Az iratokkal piszmogó rendőrök között egy sokkal lazább, bátrabb és tisztább világot képviselő, zsebre dugott kezű Krassó mintha egy másik bolygóról jönne, és, ha már itt van, kikacsint ránk is a jövőbe – hogy így is lehet, hogy van, amikor a tér visszafoglalásának értelme van, és egy utcanév mégiscsak lehet több, mint a nyűg, hogy át kell írni a címet az iratokban.

Írta: Kolozsi Ádám | Képszerkesztő: Virágvölgyi István

A Heti Fortepan blog a Capa Központ szakmai együttműködésével valósul meg. Az eredeti cikk ezen a linken található: https://hetifortepan.capacenter.hu/kozteruletek-atnevezese

Ha van olyan családi fotója, amit felajánlana a Fortepan számára, akkor írjon a fortepan@gmail.com e-mail-címre!

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

„Politikai bosszú” – így reagált Gulyás Gergely, hogy felbontják Krausz Ferenc alapítványának 261 milliárdos szerződését Galéria a ma 40 éves Top Gunról, amiben mindenki odáig volt a zabolázhatatlan Tom Cruise-ért Arról pusmogott a világ, fiú érkezik Palvin Barbaráéknál: majd a modell felvette ezt a ruhát Leplezetlenül pumpálták Hankóék az NKA-s botránypénzt a Fidesz vidéki politikusai felé