szerda, július 9, 2025
KezdőlapTECHIdegen objektumot észleletek a Naprendszerben

Idegen objektumot észleletek a Naprendszerben

Közzétéve:

2025. 07. 07. 08:23

A Naprendszeren kívülről érkező égitestet fedeztek fel csillagászok – jelentette be nemrég a NASA. A 3I/ATLAS (C/2025 N1) jelű objektumot az amerikai űrügynökség chilei teleszkóprendszere, az ATLAS rögzítette.

A szakértők úgy vélik, a 3I/ATLAS egy csillagközi eredetű üstökös, amely keresztülutazik a Naprendszeren.Jelenleg mintegy 670 millió kilométerre van a Naptól, de másodpercenként körülbelül 60 kilométert megtéve száguld felé.

Várhatóan október 30-án ér legközelebb csillagunkhoz, a közvetlen közelébe azonban nem fog kerülni, a tudósok számításai szerint az üstökös a Mars és a Föld pályája között halad majd keresztül a Naprendszeren. Bolygónkra ez nem jelent semmilyen veszélyt, ugyanis 240 millió kilométernél nem kerül közelebb hozzánk.

Idegen objektumot észleletek a Naprendszerben

Az üstökös méretét és egyéb fizikai tulajdonságait illetően egyelőre nincsenek pontos információink, de világszerte dolgoznak azon csillagászok, hogy többet megtudjunk róla. A kutatók várhatóan egészen szeptemberig képesek lesznek földi távcsövekkel tanulmányozni az égitestet, azután azonban a Naphoz túlságosan közel fog látszani a Föld irányából ahhoz, semhogy megfigyelhető legyen. Csak decemberben pillanthatják meg majd újra, miután a Föld, a Nap és az üstökös kölcsönös helyzete ezt újra lehetővé teszi.

A 3I/ATLAS mindössze a harmadik csillagközi eredetű objektum, amelyet valaha felfedeztek a Naprendszerben – jegyzi meg a The Guardian. Az első a 2017 októberében azonosított Oumuamua volt, a másodikra pedig 2019-ben bukkantak rá, és a 2I/Borisov jelet kapta.

Click here to preview your posts with PRO themes ››

Az újonnan felfedezett üstökös is jól példázza, hogy a világűr tele van számunkra ismeretlen égitestekkel és egyelőre meg nem magyarázott jelenségekkel. Lapunk rendszeresen számol be új csillagászati megfigyelésekről és a kozmosszal kapcsolatos érdekességekről, alább elérhető néhány a témakörrel kapcsolatos cikkünk:

  • Új taggal bővült a Naprendszer
  • Olyan objektumot észleltek az űrben, amelyhez hasonlót még nem láttak
  • A valaha látott legősibb galaxist fedezte fel a James Webb űrtávcső
  • A Holdba csapódhat egy 20 emeletes ház méretű aszteroida
  • Titokzatos objektumra bukkantak a távoli űrben
  • Kozmikus párbajt figyeltek meg a kutatók

Idegen objektumot észleletek a Naprendszerben

Idegen objektumot észleletek a Naprendszerben

Nyomkövetőt kaphatnak, akik „veszélyeztetésére alkalmas magatartást tanúsítanak” egy Magyarországra érkező, nemzetközileg védett személlyel szemben Szilágyi Szilviék kertjét is megtépázta a tegnapi vihar: A 25 kilós napernyő márványtalpat úgy felkapta a szél, mintha egy papírdarab lenne Lázár János: Ez a MÁV történetének egyik legnehezebb napja, a politikustársaimtól fegyverszünetet kérek Nem indít eljárást a rendőrség a Pride résztvevőivel szemben, meg is indokolták a döntést

ÚJ AZ OLDALON

Több ilyen