2026. 05. 24. 18:14
A világszerte elismert mérnök a politikában nem volt annyira sikeres.
A szabadságharc bukása után Kossuth Lajos emigrációba vonult, felesége, Meszlényi Terézia és gyermekei, Ferenc, Vilma és az ifjabb Lajos 1850-ben a törökországi Kütahyában csatlakoztak hozzá. Az ekkor 9 éves Ferenc tanulmányait a párizsi politechnikumban és a londoni egyetemen végezte, mérnöki diplomát szerzett. Olaszországban dolgozott vasútépítéseken, számos kitüntetést, sőt lovagi címet nyert, miközben elismert szakemberré vált. Többek között megnyerte például a Níluson átívelő acélhidak építésére kiírt pályázatot – írja a Rubicon.hu.
Kossuth Lajos 1894-es halála után visszatért Magyarországra, a következő évben Tapolca képviseletében tagja lett az Országgyűlésnek. Apja eszmei nyomdokain haladva ellenzékben kezdett el politizálni, hamarosan a Függetlenségi és Negyvennyolcas Párt elnöki székébe került, majd a Fejérváry Géza-féle darabont-kormány bukása után hatalomra kerülő koalíció egyik kulcsfigurája lett. Wekerle Sándor koalíciós kormányában 1906 áprilisától 1910 januárjáig a kereskedelmi miniszteri posztot töltötte be, ám
minisztertársaihoz hasonlóan Kossuth Ferenc is adós maradt az eredményekkel.
A koalíció hatékonyságát a kormányzás során ráadásul belső viták is nehezítették, melyek rövid úton törést okoztak az Ellenzéki Párton belül. Az 1909-es szakításkor Kossuth alulmaradt Justh Gyulával szemben, ezért jobb híján az egykori párt maradékából szervezett egy ellenzéki formációt. A széttagoltság ellenzéki szerepbe lökte vissza a dualizmussal szemben álló erőket.
Click here to preview your posts with PRO themes ››

Apa és fia 1892-ben.
A Függetlenségi Párt 1913-ban egyesült újra, Kossuth Ferenc azonban betegsége miatt ekkor már csak egy jelentéktelenebb elnöki szerepkört vállalt el. Egy évvel később, 1914. május 25-én Budapesten elhunyt.
További izgalmas témáink a közelmúltból:
- Hat hét az életük, sokuk törött lábbal, szenvedve éli le – milyen csirkéket eszünk?
- Tetőzik a kánikula, fullasztó meleg lesz
- Hétfői szünnap: mit ünneplünk pünkösdkor?
- Valódi szuperhatalom támadt Magyarországra
- Erről a véres eseményről kapta nevét a Vérmező
- Időjárás: kérlelhetetlenül berobban a nyár
Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat


A Fidesz azt állítja, törvényesen hajtotta végre a költségvetést Elmesélte a magyar házaspár, hogyan csaltak ki tőlük 87 milliót az interneten – videó Usziknak óriásit kellett fordítania, hogy ne verjék meg, de furcsa véget ért a meccse Tömegverekedés a diplomaosztón: székekkel verték egymást a szülők – videó




