2026. 02. 28. 04:10
Első körben kötél általi halálra ítélték.
Az 1891-ben született Imrédy Béla tanulmányai végeztével pénzügyi pályára lépett, tehetsége és támogatói gyorsan emelték felfelé a ranglétrán. Mindössze 35 évesen lett a Magyar Nemzeti Bank igazgatóhelyettese, majd igazgatója, 1935-től pedig elnöke. A nagypolitikába Gömbös Gyula pénzügyminisztereként került, részt vett az első zsidótörvény kidolgozásában. 1938 májusában Horthy Miklós kormányzó őt nevezte ki miniszterelnöknek.
Egyre inkább a szélsőjobboldali eszmék irányába tolódott, feltehetően egy németországi látogatás hatására, a Harmadik Birodalom erejének és Hitler hatalmának bűvöletében. Új programot hirdetett, olasz mintájú diktatórikus államot vizionált és a parlament elé terjesztette a második zsidótörvényt. Politikai ellenfelei ekkor megbuktatták:
kiderítették, hogy egyik dédanyja zsidó volt, ezért 1939 márciusában önként lemondott
– írja a Rubicon.hu.
Szélsőjobboldali pártot alapított, majd Magyarország német megszállása után a vezetői szerepre aspirált, ám a németek nem bíztak benne, így gazdasági miniszter lett Sztójay Döme 1944-es kormányában. A háború után az amerikai hadsereg hozta haza Ausztriából, a népbíróság először kötél, majd golyó általi halálra ítélte: 1946. február 28-án állt a kivégzőosztag elé a Markó utcai börtön udvarán.
Click here to preview your posts with PRO themes ››
A II. világháborúval kapcsolatos egyéb cikkeinkből:
Ezek voltak a kivégzett magyar kormányfő utolsó szavai
Megdöbbentő genetikát mutat Hitler DNS-e
Ezért ölette meg hű barátját Hitler


Dopeman arra jutott, hogy Ukrajna már megtámadta a NATO-t, sokan csak a birkavakság miatt nem látják az összefüggéseket A magyarok többsége szeretné – húsz év után lehet-e ismét miniszterelnök-jelölti vita? 140 ezer követőt veszített az influenszer, miután kiderült, hogy néz ki valójában, de valami nagyon nem stimmel a történetében Távcsővel kémleli parancsnoka arcát az atomerőműhöz kirendelt honvéd a megyei lapok új AI-grafikáján




