hétfő, március 16, 2026
KezdőlapSPORTÍgy veszítette el gigatehetségét a magyar pingpong

Így veszítette el gigatehetségét a magyar pingpong

Közzétéve:

2026. 03. 14. 17:06

Korszakos zseninek tartják, mégsem kellett a magyar asztalitenisznek Fazekas Lizett. A 13 éves sportoló sikert sikerre halmozott az utánpótlásmezőnyben, tavaly a felnőtt országos bajnokságon a legjobb nyolc közé jutott, ám a magyar szövetség kitette a korosztályos válogatott keretéből. Édesapja, a 18-szoros, örökös magyar bajnok, ötszörös TOP12-győztes, több mint 50-szeres magyar válogatott Fazekas Péter azt mondta, egyszerűen nem mehetett bele abba a szerződésbe, amelyet kínáltak a lányának, ezért úgy döntött, keres egy olyan helyet, ahol van esély a kibontakozására. Lizett így lett horvát állampolgár, a hónap végén pedig bemutatkozik az ottani válogatottban is. Hogyan sikerült elveszíteni az elmúlt 30 év legnagyobb tehetségét?

Mi volt az az első pillanat, amikor azt látta, hogy a lányában mocorog valami, és sikeres lehet a pingpongban?

Annak idején edzőtáborokat tartottam, és Lizi többször elkísért. Öt és fél éves volt, amikor az egyik edzőkolléga szólt, hogy menjek át a másik terembe, és nézzem meg, milyen ügyesen ütöget a lányom. Csodálkoztam, hogy ütöget?! Ebben a korban a gyerekek a labdát se nagyon találják el. De Lizit felállították egy zsámolyra, ő pedig 15–20 alkalommal is átpötyörészte fonákkal. Akkor otthonra vettem egy asztalt, elkezdtünk a nappaliban játszogatni. Már akkor látszott, hogy lehet hozzá érzéke, mert nem normális, hogy 5 és fél évesen ennyiszer, ilyen szépen eltalálja és visszaüti a labdát.

Mi kellett ahhoz, hogy ő ezt annyira élvezze, hogy magasabb szinten is folytassa? Vagy akkor már nem akarta elengedni, mert látta, hogy ebben több van, mint egy egyszerű játszadozás?

Amikor elkezdtem otthon vele játszani, akkor látszódott, hogy nagyon-nagyon ügyes. Ahogy teltek a hetek, hónapok, rohamosan fejlődött. Jó néhány hónap után már a pörgetést is meg lehetett neki tanítani, nem csak a sima kontrát, az összekötések a két oldal között már egész jól mentek. Akkor fogalmazódott meg bennem, hogyha ennyire ügyes, és a figyelme sem lankad, érdemes vele komolyabban foglalkozni. Sok gyerek 5–15 perc után elkalandozik, idefordul-odafordul, Lizi viszont a háromnegyed órákat simán lejátszotta. Mentálisan elbírta, sohasem mondta azt, hogy nekem elég, hogy nem szeretem.

2018 augusztusát írtunk ekkor, én pedig komolyabban januártól kezdtem el vele dolgozni. Tehát volt öt hónap, amikor csak úgy játszadoztunk, és utána kezdtük teljes erőbedobással.

Kimondható, hogy mindig is érettebb volt a koránál?

Igen. Gondolkodásban nem, és testileg is egy teljesen átlagos fizikai adottságokkal rendelkező kislány volt, de hatalmas mentális teherbírással. A High Life Sportegyesületben Kriston Daniék mondták mindig a többieknek: „Nézzétek meg, itt van ez a hétéves kislány, aki két-két és fél órát lepingpongozik szinte egyben, ti meg elfáradtok 50 perc után!”

Click here to preview your posts with PRO themes ››

Azt jól sejtem, hogy az eddigi pályafutása során sokszor játszott az idősebbekkel, mert azokkal a korosztályokkal is felvette a versenyt?

Csak idősebbek voltak. Technikailag olyan gyorsan fejlődött, hogy a hétévesekkel nem tudott mit kezdeni. Az volt a célom, hogy minél magasabb szintet érjen el, és, ha már így fejlődik, akkor azt kellett támogatni, hogy idősebbek ellen álljon asztalhoz.

Mindig van hova fejlődni

Adott egy nagyon tehetséges gyerek, aki sok sikert elért az utánpótlásban. A berobbanásakor hogyan viszonyult hozzá a magyar asztaliteniszsport? Örültek, hogy van egy ilyen tehetség, vagy inkább irigykedtek?

A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.ElőfizetekMár csatlakoztál hozzánk?
Lépj be a folytatáshoz!

Így veszítette el gigatehetségét a magyar pingpong

Így veszítette el gigatehetségét a magyar pingpong

„Ha pályára lép és a labda megjelenik, azonnal átváltozik” – még Lionel Messi is csodálója a Serie A fiatal csillagának Négy kapus is kidőlt a Bayernben, egy 16 éves játékos védhet a Bajnokok Ligájában „Van abban szerepem, hogy megváltozott az általános hangulat a magyar válogatott körül” – Dárdai Pál 50 éves Óriási fölénnyel verte kihívóját a Barcelona elnöke

ÚJ AZ OLDALON

Több ilyen

Adóbevallás: fontos határidőre figyelmeztet a NAV

2026. 03. 16. 07:49 ...

Putyinék szerint Trump nem veszítette el érdeklődését a háború rendezése iránt

Donald Trump 2021-ben. 2026. 03. 16. 14:52 ...

Visszalépett a választástól a Jobbik jelöltje Budafokon

választás 2026 2026. 03. 16....