2025. 07. 02. 15:43
Nyár közepére kisebb uborkaszezon érkezik a sorozatok terén, de azért nagyon nem kell aggódni, júliusban is lesz mit nézni. Még egyszer, utoljára visszatér a Neil Gaiman botránya által elsöpört Sandman, de röpke nyolc év kihagyás után Lena Dunham is újra sorozatkészítésbe fogott. Jön még ezen felül lengyel sorozatgyilkosos thriller, néhány dühös spanyol nő és egy koreai akcióthriller is.
Sandman: Az álmok fejedelme, 2. évad (Netflix)
Július 3.
Neil Gaiman főműve, a Sandman is áldozatául esett a fantasyíró körül kibontakozott zaklatási botránynak – legalábbis, ami a sorozatverzióját illeti: februárban biztossá vált, hogy a nagy sikerű és roppant hatású képregényből készült széria második évada egyben az utolsó is lesz. A történet ebben néhány héttel azután folytatódik, ahol három évvel ezelőtt, az első évadban abbamaradt: Álom (Tom Sturridge) ugyan megmentette az univerzumot a Kornitoszitól és visszaszerezte birodalma felett az irányítást, de egyúttal magára haragította a pokol úrnőjét, Lucifert (Gwendoline Christie) is. A folytatásban tehát vele és még egy rakás kihívással kell megküzdenie, miközben igyekszik újjáépíteni birodalmát. Az évad második fele, ahogy a Netflix felkapottabb tartalmainál általában, egy második etapban, július 24-én érkezik.
Család-restaurátorok (Disney+)
Július 9.
Ha valaki jóleső nosztalgiával gondol vissza a bevágott közönségnevetésekkel operáló családi sitcomok letűnt korára, annak van egy jó hírünk: a Disney+-on debütáló Család-restaurátorok mintha jó pár évtizedet visszaugrott volna az időben, és éppen ezt a hangulatot idézi meg. Adott egy diszfunkcionális kis család: a megözvegyült, makacs autóműhely-tulajdonos (Tim Allen) és elhidegült lánya (Kat Dennings) meg egy pár unoka. És persze a nyugodt nihilt kibillentő konfliktus: Dennings kénytelen a gyerekekkel együtt hazaköltözni a papához.
Click here to preview your posts with PRO themes ››
Túl sok (Netflix)
Július 10.
A Csajok (Girls) zajos sikere és egy-két botránya után az író-főszereplő Lena Dunham hosszú időre visszavonult a tévézéstől és a nyilvánosságtól. Most, nyolc évvel az ikonikus feminista széria lezárása után újra sorozatkészítésbe fogott: ő írta a Netflix Túl sok című romkomját (sőt, fel is tűnik benne).
A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.Már csatlakoztál hozzánk? Akkor lépj be a folytatáshoz!Előfizetek
Már előfizető vagyok, Belépek
A rendőrség szerint nem BM-es autó parkolt a tilosban a földvári mólón, de keresik azt, aki körbekarcolta Kiszámolták, hogy 2010 óta hány milliárdnyi uniós pénz ment a 13 legNEResebb vállalkozóhoz Meghalt egy tízéves amerikai kislány a Versailles-i palota udvarán A nemzetbiztonsági bizottság elnöke szerint aktív és volt országgyűlési képviselők is vannak az ukránok által befolyásolt személyek között