2026. 04. 01. 10:43
Ismét Balásy Gyula cégével kötött szerződést a Rogán Antal minisztériuma alá tartozó Nemzeti Kommunikációs Hivatal.
Közel egymilliárd forintért szervezte meg a Balásy Gyulához tartozó, a kormányzati propaganda kék plakátkampányáért is felelős cégcsoport a CPAC-et – írja a K-Monitor. A tavalyi évhez hasonlóan ismét a Lounge Event Kft.-re esett a választás, bár akkor még csak 650 millió forintos keretösszegből szervezték az eseményt.
A konzervatív konferencia-franchise budapesti rendezvényét idén 920 millió forintból hozta ki a cég, melyet az Alapjogokért Központ rendezett, amely közvetve (a Batthyány Lajos Alapítványon keresztül) közpénzből gazdálkodik.
A közpénzek átlátható felhasználásáért és a korrupció visszaszorításáért küzdő civil szervezet azt írja, hogy
a 920 milliós összeg ráadásul tényleg pusztán csak a legklasszikusabb értelemben vett rendezvényszervezéshez (helyszín, technika, hostessek, cartering, transzferek, fotózás, rendezvénymarketing) kapcsolódik, vagyis még csak nem is tartalmazza feltétlenül az összes nemzetközi utazási költséget és a szállásköltségek teljességét sem, a fellépők esetleges tiszteletdíjait, a licencdíjakat vagy az amerikai szervező stábhoz kapcsolódó összes költséget.
A dokumentáció tegnap került fel az elektronikus közbeszerzési rendszerbe. Arra is rámutattak, hogy milyen különös gyorsasággal sikerült Balásyékkal leszerződni, ugyanis
a Nemzeti Kommunikációs Hivatal csak március 12-én küldte meg az írásbeli ajánlati felhívást a Lounge-csoport részére, a szerződést pedig 16-án írták alá, ami a mellékletek szerint már építési nap volt.
Az idei CPAC-en képviseltette magát a patrióta jobboldal színe-java. Beszédet mondott Orbán Viktor miniszterelnök; az Európai Konzervatívok és Reformisták vezetője, Mateusz Morawiecki volt lengyel miniszterelnök; a Patrióták elnöke, Santiago Abascal, a spanyol VOX elnöke, valamint Alternatívát Németországnak (AfD) társelnöke, Alice Weidel.
Click here to preview your posts with PRO themes ››
Az Atlanti-óceánon túlról Javier Milei argentin elnök jött el, a magas rangú vendégek elmaradtak. Donald Trump csak videóüzenetben volt jelen, JD Vance pedig – a várakozásokkal ellentétben – nem érkezett Budapestre.


Amerikai gyártmányú robbanóanyagot azonosítottak a gázvezetéknél a szerb hatóságok Ez a négyperces videó megmutatja, milyen lett madártávlatból a most elkészült Citadella Elege van a hitegetésből a SUP magyar világklasszisának, de nem adja fel álmát és olimpiai bajnok akar lenni Orbán Viktor: De hát én jobb szónok vagyok, mint Ceaușescu valaha volt




