2025. 04. 13. 11:15

Miután Magyarország elkerülte az államcsődöt, Kádár úgy vélte, végre fel kell jönni a laposkúszásból, elég volt a megszorításokból. A politikai vezetés nem volt hajlandó valódi reformokat bevezetni, inkább elhallgatták az államadósság valós mértékét, az IMF képviselője úgy nyilatkozott: mindenki folyamatosan mellébeszélt. Végül Németh Miklós vállalta az őszinte szembenézést.

Az 1970-es évek második felére Magyarország a gazdasági csőd szélére került, ezért az állampárt egy sor olyan megszorító intézkedés meghozatalára kényszerült, amelyekről korábban Kádár János hallani sem akart. Meglódult az infláció, 1979-ben megszűnt a kenyér ikonikus, 3 forint 60 filléres ára, a pénzügyi nehézségek egy részét immár muszáj volt a lakosságra áthárítani. A ’80-as évek elejére világossá vált, hogy a Szovjetunió nem akar és nem is tud pénzügyi segítséget nyújtani, miközben Moszkva a nemzetközi színtéren is egyértelművé tette: többé nem vállal felelősséget a keleti blokk országainak adott kölcsönökért.

Ezzel párhuzamosan a világgazdaságban is kedvezőtlen folyamatok játszódtak le, az „olcsó hitel” eltűnt a piacról, valóságos verseny folyt már az áthidaló kölcsönökért is. Hazánk a szakadék szélén találta magát, nem volt mit tenni, mint a nemzetközi pénzügyi szervezetek felé fordulni. Így csatlakozott Magyarország 1982-ban először a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) – még a tagdíjunkat is Kína előlegezte meg –, majd a Világbankhoz. Az SZKP vezetőinek ez persze nagyon nem tetszett, de tudomásul vették.

A mentőövért cserébe az államháztartás rendbetételének terveit kellett letenni az asztalra, ami viszont Kádár ellenkezését váltotta ki: az ő olvasatában a gazdasági reformok az állampárt befolyásának csökkenését jelentették. Morgott és hárított, még a reform szót sem volt szabad kiejteni, de tenni már nem tudott ellene, csak az időt húzta. Ez volt ugyanakkor az az időszak 1982–1984 között, amikor az első titkár talán megváltoztathatta volna a történelem menetét.

Kádár János, az MSZMP első titkára a dolgozószobájában 1982-ben.

Ha lett volna bátorsága igazi piaci reformokat bevezetni ahhoz hasonlóan, ahogy a kínaiak csinálták, akkor lényegében létrehozta volna a magyar egypártrendszer piacgazdasági verzióját. Akár hosszú távon fenntartható, sajátos magyar piaci szocializmust építhetett volna ki, fennmaradhatott volna a pártállami rendszer. Csakhogy ehhez sem kedve, sem tehetsége nem volt, elszúrta a történelmi lehetőséget.

Erről szólt előző része sorozatunknak –, amelyben történészekkel készült beszélgetések alapján foglaljuk össze Kádár János életét. A tudományos tények és értékelések mellett helyet kapnak visszaemlékezések, és meg-megállunk háttérinformációk, pletykák felgöngyölítésére is. A folytatásban továbbra is Dr. Germuska Pál történésszel, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága kutatójával beszélgetve

arról a néhány évnyi vergődésről lesz szó, amely során sikertelenül próbálták a gazdaságot növekvő pályára állítani, a valós helyzetről folyamatosan hazudtak, mígnem Németh Miklóssal elérkezett az őszinte és korrekt szembenézés.

Kádár hárított

Az IMF azonnali, 500 millió dolláros hitelt nyújtott, ám ami ennél fontosabb: előírta egy reformprogram kidolgozását az államháztartás rendbetételére – ez utóbbi pedig elegendő biztosíték volt a nemzetközi pénzpiacoknak, így az ország ismét kölcsönökhöz juthatott. Egymás után alakultak az újabb és újabb reformbizottságok, a történész szavaival „mondhatni szakmányban gyártották a különféle tervezeteket.” Közös pontjuk az állami irányítás és szabályozás visszaszorítása volt a gazdaságban, amivel a legkevésbé sem nyerték el Kádár tetszését.

Miként sorozatunk előző részében idéztük, 1983. szeptember 13-án, a Politikai Bizottság ülésének zárszavában valóságos kirohanást intézett: „Nehogy valami torz új találmányokkal, lőporfüsttel, meg Isten tudja mivel jelentkezzünk újra, és nehezítsük meg a saját munkánkat a szocialista relációban politikailag.” Véleménye később, a módosításokkal teletűzdelt tervezet központi bizottsági (KB) tárgyalásán sem változott 1984 áprilisában.

Meglehetősen morózusan állt az egészhez. Olyanokkal érvelt, hogy ő nem is tudott a reformtervekről, az illetékes bizottság nem is erre kapott felhatalmazást, illetve kiérleletlenek a javaslatok

– sorolja Germuska Pál.

Germuska Pál történész.

Az 1982-ben még közvetlenül fenyegető államcsőd veszélye ’84-re elhárult, az alapvető gazdasági stabilizációt sikerült végrehajtani. Magyarán ismét mutatkozott némi mozgástér, a feladat immár a hosszabb távú növekedést biztosító, határozott gazdasági csomag kidolgozása lett volna. Kádár és szűk köre azonban hárított, visszatáncolt a valódi változásoktól.

A gazdaság segítse a politikát?

Fenti KB-ülésen végül egy meglehetősen homályos határozat született olyan megfogalmazásokkal, mint a gazdaságirányítás folyamatos, összehangolt tökéletesítése fogja át az irányítási rendszer minden elemét. Hangsúlyozták, nem piaci versenyről van szó, hanem gazdasági versenyről az üzemek között, a végén pedig szerepel: a teljesítményt visszatartó fékező hatású egyenlősdit vissza kell szorítani.

Mit jelent mindez? A pártvezetés tisztában volt vele, hogy a magyar gazdaság jó része finoman szólva is kevéssé gazdaságos, fel kellene számolni a veszteséges, az állami köldökzsinórral életben tartott vállalatokat, és hagyni azokat kibontakozni, amelyek sikeresek, exportképesek. De nem mertek határozottan lépni, inkább oldalra táncoltak, mondván: csináljuk is, meg nem is, óvatosan, körülményesen. A hatalmukat féltették attól, ha a gazdasági szereplők felett csökken a kontroll.

Ékes példája ennek, amikor Havasi Ferenc, a párt gazdaságpolitikai titkára megjelent Timár Mátyás jegybankelnöknél, és közölte vele: a gazdaság segítse jobban a politikát, és ha nem tud eleget tenni a párt követelményeinek, akkor a gazdasági vezetés adja át a helyét.

Elég volt a megszorításokból

A legfelsőbb vezetés nem érezte a helyzet súlyát, az államcsőd elkerülése után egészen más optikán keresztül kezdte nézni a világot. 1984 őszén elkezdődött a felkészülés a XIII. pártkongresszusra, ’85 tavaszán a „felszabadulás” 40. évfordulós ünnepségeire és a parlamenti választásokra. Utóbbin már több jelölt indulhatott, tehát nem mondhatjuk azt, hogy semmiféle liberalizáció nem történt, de elenyészően kevés. Mindez viszont indokolatlan optimizmussal töltötte el a pártelitet, Kádár fogalmazta meg, hogy

most már fel kell jönni a laposkúszásból, elég volt a megszorításokból, így nem lehet egy kongresszusi, „ünnepi” évre ráfordulni.

Közben folyamatosan érkeztek a figyelmeztetések a Magyar Nemzeti Bank különböző részlegeitől, a Pénzügyminisztériumból, hogy a hitelfelvételeket nem szabad növelni. Örülni kell, mert sikerült a helyzetet stabilizálni, biztosítani a refinanszírozást, ám újbóli, nagyszabású életszínvonal-emelésekre nincs lehetőség. Főleg úgy, hogy a nemzetközi gazdasági-pénzügyi helyzet is recesszióba süllyedt a korszakban.

Pusztába kiáltott szó maradt, az 1985-ös pártkongresszust a hurráoptimizmus hatotta át, amely a valóságtól elrugaszkodott programot fogadott el az életszínvonal fokozatos emeléséről: a gyakorlatban ez azt jelentette, hogy ismét erősebben bele lehet nyúlni a gazdasági folyamatokba. Úgy is mondhatjuk, ugyanannak a politikának a folytatásáról határoztak, ami a ’70-es évek végére csődközeli helyzetbe sodorta hazánkat.

Folytatólagos hazudozás

A hidegzuhany már év végén megérkezett, amikor kiderült, hogy a külkereskedelemben tervezett 300 millió dolláros aktívummal szemben 800 millió a mínusz, vagyis a negatívum 1,1 milliárd dollár. Marjai Józsefnél válságtanácskozást hívtak össze, ahol döntöttek: az IMF felé csak valamivel 500 millió dollár alatti hiányt mutatnak be. Ezen a megbeszélésen elhangzott egy kulcsmondat, miszerint 1985-ben is nőtt a rés a valós és a publikált adatok között.

Ma úgy tudjuk, nagyjából 1978–79-től folyamatosan ment a simliskedés, vagyis azóta volt eltérés az államadósság valós és publikált számai között

– emeli ki Germuska Pál.

Click here to preview your posts with PRO themes ››

Kádár János, az MSZMP első titkárának látogatása a Gyöngyösi utcai lakótelep építkezésén 1979-ben.

Valójában nem is volt nehéz eltitkolni az adatokat. Sorozatunk egy korábbi részében írtunk Fekete János jegybanki alelnök tevékenységéről, aki képes volt még a föld alól is kölcsönöket előteremteni, aki a korabeli megfogalmazás szerint „minden hangszeren játszott”. Egészen széles palettán sikerült Magyarországot eladósítani, szerepeltek a repertoárban szindikált hitelek, exporthitelek, kötvénykibocsátások dollárban, jenben, nyugatnémet márkában stb. Ezért egyrészt könnyebben lehetett a valós adatokat kozmetikázni, másrészt viszont pont az elaprózottság okán gyakorlatilag lehetetlen volt a hitelezőkkel egyezkedni.

Az 1980-as években folytatott halogató politika egyre nagyobb terhet tolt a későbbi nemzedékekre, az Antall-kormány adósságkezelésben futott kényszerpályája is lényegében itt gyökerezett.

Csődeljárás, áfa és mellébeszélés

A nemzetközi pénzügyi szervezetek kapcsán fontos megjegyezni, hogy az IMF és Magyarország között az 1984–1988-as időszakban nem volt semmiféle megállapodás érvényben, a Világbankkal viszont igen – ide is ’82-ben csatlakoztunk –, ennek értelmében pedig 1989-ig összesen 1,7 milliárd dollár „felcímkézett” hitelt kaptunk. Ráadásul a fejlődő országok számára létrehozott keretből, amelyre hazánk elvileg közepesen fejlett országként nem is lett volna jogosult.

A címkén nálunk az ipari szerkezet átalakítása, erőművek korszerűsítése, telekommunikációs fejlesztések szerepeltek, húsznál több projekt futott végig, a pénz tényleg oda került, ahova szánták, a munkák megvalósultak. A Világbankkal való kooperációban született meg ’85 végén egy úgynevezett mátrix, ami táblázatos szerkezetben tartalmazta, milyen intézkedéseket hajtanak majd végre a következő évtől, olyan, ma is ismerős fogalmakkal, mint csődeljárás vagy általános forgalmi adó (áfa). A mátrixot a kormány szűkebb kabinetje, a Gazdasági Bizottság fogadta el intézkedési tervként, és a későbbiekben többé-kevésbé e sorvezető mentén haladt.

A Nemzetközi Valutaalap szinte évente tett látogatást Magyarországon a hosszú távú stabilitást megalapozó reformok ügyében. Ezek rendre eredménytelenül zárultak, Helen B. Junz, az IMF Európai Osztályának szenior tanácsadója szó szerint azt mondta Marjainak, hogy

deprimáló volt a budapesti látogatása, mindenki folyamatosan mellébeszélt.

Egyesek szerint ráérünk, nincs semmi baj, míg mások teljes katatón állapotban ismételgetik: katasztrófa, kilátástalan a helyzet, és örökké a politikai kockázatokat hozták fel. Utóbbi közben nyilván a Szovjetunióra kacsingatva, illetve azt jelentette, mit fog szólni Kádár. Junz kifejtette Marjainak: higgyék el, a legnagyobb politikai kockázat, ha nem tesznek semmit, mert a gazdasági helyzet ettől egyre csak romlik. Végül már Grósz Károly miniszterelnöksége idején, 1988-ban sikerült az IMF-fel megállapodásra jutni, és újabb hitelt szerezni a szervezettől.

Őszinte szembenézés

Az igazság pillanata 1989-ben jött el, ekkor már Németh Miklós volt a kormányfő, ő határozott úgy, hogy ezt a kettős játékot, az államadósság elhazudását nem szabad tovább folytatni. Először az IMF legnagyobb kvótával rendelkező tagjait, az amerikai, a brit, a francia és a nyugatnémet kormányt tájékoztatták diplomáciai úton, hogy felkészülhessenek a hírre. Ezt követően, november 21-én a Parlamentben jelentette be, hogy a magyar államadósság hárommilliárd dollárral több, mint amiről korábban nyilvánosan beszéltek.

„A Magyar Nemzeti Bank a múlt év végén hozzákezdett a helyzet tisztázásához. Rendkívül összekuszált szálakat kellett kibogoznia, hogy az 1982 óta történt események, műveletek, meg a megelőzőek, a hetvenes évtized műveletei sokszor nehezen átlátható dzsungelében rendet vágjon. De mostanra megtette, és a kormány most abban a helyzetben van, hogy végre hiteles képet tud adni a Parlamentnek, közvéleményünknek és külföldi partnereinknek az ország pénzügyi helyzetéről. A valóságfeltárás őszinte szándékával elvégzett alapos felülvizsgálat, módszertani tisztázások és minden további pénzügyi művelet teljeskörű számbavétele után a teljes bruttó adósság összege ez év végére eléri vagy némileg meghaladja a 20 milliárd dollárt, a nettó adósság pedig szintén némileg meghaladja a 14 milliárd dollárt” – fogalmazott a miniszterelnök.

Szabadság tér, Magyar Nemzeti Bank épülete 1969.

A változások szele és az őszinteség együttesen átsegítette a nehéz időszakon a nemzetközi szervezetekkel fennálló kapcsolatokat. Németh Miklós magát az IMF-et és nemzetközi könyvvizsgálókat kért fel a könyvek átnézésére, az egyik legfontosabb érve az volt, hogyha a következő tavaszi választásokon feláll egy új kormány, akkor ne a Németh-kabinet fejére hulljon vissza a Magyar Nemzeti Bank könyveiben talált káosz. A történész értékelése szerint tisztességes és méltánylandó hozzáállás volt, illetve később, ’90 májusában Németh leült Antall Józseffel is. A rendszerváltás utáni első kormány vezetője elé tárta a részletes vizsgálati adatokat, és megnyugtatta, hogy ezeknek a számoknak most már tényleg lehet hinni.

Ezzel pedig véget ért sorozatunknak a kádári gazdaságpolitikát érintő szála, a folytatásban ismét szakítunk a kronológiával, és Kádár János életmódját mutatjuk be – vadászatokkal, betemetett medencével, tyúkokkal a villa kertjében.

Kádár Jánosról szóló sorozatunk eddigi részei:

• • Kádár Jánost egyszer karácsonytól vízkeresztig verte az anyja
  • Tömegverekedéssel indult Kádár mozgalmi élete
  • Kádár ment neki legkeményebben a rendőröknek
  • Így lett Csermanek Jánosból Kádár János
  • Őrült mázlija volt Kádár Jánosnak
  • Akasztást szervezett Kádár az Oktogonon, de rosszul sült el 
  • Kádár tettestárssá vált Rákosi bűneiben
  • Kádár elődjét kivégezték, utódja pedig kiirtotta a családját, majd öngyilkos lett
  • Ezért ítélték életfogytiglanra Kádár Jánost
  • Így szabadult Kádár az életfogytiglanból
  • Rákosi egy hangfelvétellel zsarolhatta Kádárt
  • Kádárt meglepetésként érte a forradalom
  • Kádár ’56-ban kezdte el tisztelni a magyar zászlót
  • Nyom nélkül tűnt el Kádár János 1956-ban
  • Kádár vitába szállt a KGB rettegett vezérével
  • Kádár ledarálta a magyar társadalom ellenállását
  • Kádár kiütéses győzelmet aratott a magyar értelmiség felett
  • Kádári vezetés: „Ha ütni kell, ne simogass!”
  • Kádár visszatért Rákosi módszereihez
  • Ezért végeztette ki Kádár Nagy Imrét
  • Kádár számolta, hány embert akasztanak fel ’56-ért
  • Férjes asszony volt Kádár János szeretője
  • Így jött össze Kádár János a feleségével
  • „Ezt a szart már hagyhattad volna a Rákosiékra” – korholta Kádárt a felesége
  • Így készült Kádár az atomháborúra
  • Kádárból kibújt a proli politikus
  • Katonai puccs készült Kádár ellen?
  • Kádár szokatlanul bátor volt Brezsnyevvel szemben
  • Ezért lett öngyilkos Kádár közeli munkatársa
  • Kádár: „Előbb tüzelünk, utána kérdezünk”
  • Kádárék Csehszlovákia lerohanásával védték a magyar reformokat?
  • Ezért adósította el Kádár Magyarországot
  • Kádár Trianonra hivatkozott Brezsnyevnek
  • Furcsa halálesetek a Kádár-korban: halálra égett miniszter, önmagát kétszer szíven szúró KSH-elnök
  • Kádár azt mondta: falusi tahónak és pesti stricinek tartották egyszerre
  • Kádár elszúrta a történelmi lehetőségét

Istenes Bence szerint karmikus a szerelmük Csobot Adéllal: „Már előző életünkben is szerelmesek voltunk egymásba” Alföldi Róbert: „Nem hiányzik most egy férfi?” Molnár Piroska: „Már régen nem. Annyi szép férfit ismertem, most minek borotválkozzon egy a fürdőszobámban?” Vasárnap eshet is, és visszatér a szél 145 százalékról 0-ra: Trump hirtelen mentesítette az okostelefonokat a Kínának szánt vámok alól