kedd, február 24, 2026
KezdőlapSZÓRAKOZÁSKajdi Csaba nem szerződtette Horváth Évát modellnek: elárulta, miért nem

Kajdi Csaba nem szerződtette Horváth Évát modellnek: elárulta, miért nem

Közzétéve:

2026. 02. 24. 08:47

Évekkel ezelőtt történt, de Horváth Éva még ma is sértve érzi magát miatta.

Cyla Call Center hétfői részében Horváth Éva felemlegette, hogy annak idején Kajdi Csaba elküldte őt a modellügynökségétől. Viccesen hozzátette: emiatt még most is meg van sértődve.

Kajdi aztán elmondta, ő hogyan emlékszik a történtekre.

Behozta az akkori udvarlója, akkor egy tesztfotózást kellett csinálnunk. Majd Évi ugyanígy dobálta a hosszú haját, mint most – majd elindult a merzsdójának [Mercédesének – a szerk.] a riasztója, ami a Kresz Géza utcában fél órán keresztül ordított. Ó, mondom, ezt nem hiszem el. Aztán itt rohangált három emelet között, és nyomta a gombot a távirányítón, de hiába, nem történt semmi…

– idézi az nlc a modellügynököt, aki más magyarázatot is adott arra, hogy miért nem szerződtette az 1998-as Miss World Hungary szépségverseny győztesét.

Egy szépségkirálynőből nem lesz automatikusan modell

Akkor nyert mint szépségkirálynő. Csak ugye a szépségkirálynő- és a modellbiznisz nem ugyanaz. […] A szépségkirálynő szépsége, az mindig egy ilyen nagyon szép, nagyon közérthető szépség. Tehát nem az a lényeg, hogy a fotón hogyan néz ki, nem az a lényeg, hogy jól sminkelhető, jól alakítható az az arc – hanem, hogy ránézel, és azt mondd: olyan szép!

– mondta el Kajdi Csaba.

Click here to preview your posts with PRO themes ››

Horváth Éva elárulta, hogy az ügynök már akkoriban sem kertelt, amikor visszautasította őt: „Szerintem ezt te ott helyben meg is mondtad nekem pacekba’” – emlékszik vissza a modell.

Kajdi Csaba nem szerződtette Horváth Évát modellnek: elárulta, miért nem

Kajdi Csaba nem szerződtette Horváth Évát modellnek: elárulta, miért nem

A Konyhafőnök The Voice Házasodna a gazda X-Faktor Money or Love Város vs Vidék Tehetség első látásra Sztárban Sztár Leszek! Farm VIP Dancing with the Stars Hal a tortán Celeb vagyok, ments ki innen! Séfek séfe Szerencsekerék Konyhafőnök VIP Troll a konyhában Párharc Hazatalálsz The Voice Tippelj és vidd el Celebrandi Ütős ötös Love Island Gyertek át! Power of Love Mutasd a hangod! Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban Éden Hotel Sztárbox LEGO Masters Kincsvadászok Az ugrás Házasság első látásra Next Top Model Hungary Zsákbamacska The Floor – Csak egy maradhat A Kísértés Legyen Ön is milliomos! Kalandra fal! Sztárban sztár All Stars Cápák között A Nagy Duett Nyerő Páros A Nagy Ő Sztárbox 2025 Sztárban Sztár All Stars 2025 X-Faktor 2025 Ázsia Expressz 2025 Kész Átverés Cápák között

Mészáros András korábban nem akart egyedülálló anyákkal ismerkedni, ma már egy kétgyerekes nő a párja Weisz Fanni kisfia még nem beszél, de jelnyelvvel már kommunikál A Házasság első látásra két szereplője tűnt fel az Ingatlanvadászokban Törpespiccnek vallja magát ez a fiatal tartalomgyártó

ÚJ AZ OLDALON

Vizet fakaszt a kiszáradó erdőkben egy nográdi vadász

2026. 02. 24. 14:05 ...

Leállás jön az MBH Banknál

2026. 02. 24. 11:03 ...

Drágább lesz a tankolás szerdától

2026. 02. 24. 11:15 ...

Zelenszkij: Putyin négy év alatt sem volt képes elérni háborús céljait

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. 2026. 02....

Török Gábor az aláírásgyűjtés tapasztalatairól

Török Gábor szerint aláírásgyűjtés tapasztalatairól nem fognak beszélni. ...

Firenzében áprilistól tilos elektromos rollert bérelni

2026. 02. 24. 09:46 ...

Több ilyen