2025. 07. 07. 15:43
Augusztustól újra forgat a Hogyan tudnék élni nélküled? csapata, Mindig ugyanúgy munkacímmel készül a második rész – derül ki a Nemzeti Filmintézet közleményéből.
A nemrég egymilliós nézőszámot elért első részhez hasonlóan most is egy Demjén Ferenc-szám adta a címet. A második rész Kirády Attila producer vezetésévél Goda Krisztina és Kormos Anett forgatókönyvéből készül, ezúttal Dyga Zsombor rendezésében. Dyga korábban rendezőként olyan sorozatokból jegyzett részeket, mint az Egynyári kaland, az Aranyélet vagy a Jófiúk, de az ő nevéhez fűződik a 2003-as Tesó, a 2005-ös Kész cirkusz és a 2014-es Couch Surf című film is. Idén ő rendezte a Sárkányok Kabul felett című filmet a Magyar Honvédség afganisztáni mentőakciójáról. A Demjén-filmnél Orosz Dénestől veszi át a stafétát.
A film a tervek szerint jövőre kerül mozikba, s visszatérnek a történet főszereplői is: Törőcsik Franciska, Ember Márk, Márkus Luca, Marics Peti, Kovács Harmat, Kirády Marcel és Trill Beatrix.
A Nemzeti Filmintézet Filmszakmai Döntőbizottsága 1,3 milliárd forint gyártási támogatást szavazott meg a zenés romantikus vígjáték folytatására. Az alkotócsapat első, Hogyan tudnék élni nélküled? című filmje (kritikánk itt olvasható) 31 hete van műsoron, és a rendszerváltás utáni legnézettebb magyar film lett a hazai mozikban. A nézettségi rekord mellé bevétel rekord is társult: a közlemény szerint csak a magyarországi mozijegyeladásból befolyt bevétel 2,036 milliárd Ft volt az elmúlt hétig.
Click here to preview your posts with PRO themes ››
A Hogyan tudnék élni nélküled? 2 történetéről kérdeztük már Kormos Anettet is, aki annyit árult el, hogy folytatásról van szó. Az alkotók ezúttal is szűkszavúan nyilatkoztak: egyelőre csak annyit árultak el, hogy a múltbéli történet pár évvel később fog folytatódni.
A Hogyan tudnék élni nélküled? munkálatai még 2020-ban kezdődtek, ötletgazdája és producere, Kirády Attila abban az első perctől biztos volt, hogy olyan látványos, szórakoztató és műfaját tekintve hiánypótló produkciót szeretne tető alá hozni, aminek az alapját az egyik közkedvelt hazai énekes, vagy együttes életművére építik. A kiválasztás során az alkotócsapat a bőség zavarával küzdött. Végül Demjén Ferenc lett az, akinek a szerzeményei minden szempontból ideálisnak tűntek a filmhez. A kiindulópontot jelentő Demjén-slágerek köré Kormos Anett és Goda Krisztina, aki egyben a film kreatív producere is volt, írta meg a napjainkban és 1994-ben játszódó történetet. A film zenéjéről Demjén Ferenc csapata – Menyhárt János zenei producer, Subecz Tamás zenei rendező és Rózsa István, a Demjén menedzsment vezetője – gondoskodott.
„Majd akkor hívjon, ha az álláig ér a víz” – a több tucat életet követelő texasi villámárvíz háttere Magyar Péter: Szalay-Bobrovniczky Kristóf saját magát jelentette fel a Kehinél MÁV-káosz: Átgyalogoltak Érd felsőről Érd alsóra a Balatonra tartó utasok Rejtélyes kardot húzott ki a folyóból egy horgász