2026. 05. 20. 19:45
Börtönre ítélte egy brit bíróság azt a kamionsofőrt, aki 7 millió font (2,9 milliárd forint) értékű kokaint csempészett Kim Kardashian alakformáló fehérnemű márkájának, a Skims-nek a szállítmányában – írta az Associated Press.
A 40 éves Jakub Jan Konkel egy 28 raklapnyi Hollandiából származó Skims ruházatot szállító teherautót vezetett, mikor szeptemberben a határőrök megállították egy essexi kikötőben. A brit Nemzeti Bűnügyi Ügynökség szerint a férfi útközben megállt, hogy a teherautó speciálisan átalakított hátsó ajtajának rekeszében elrejtsék a 90 kilogrammnyi, egyenként 1 kilogrammos csomagolásba pakolt kábítószert.
Konkel vallomásában arról beszélt, 4500 euró (mai értékén 1,6 millió forint) ellenében vállalta el a fuvart.
A Chelmsfordi Koronabíróság 13 és fél év börtönbüntetésre ítélte kábítószer-csempészetért.
A hatóság azt is közölte, hogy a ruhaszállítmánnyal semmi gond nem volt, sem az importőrnek, sem az exportőrnek nem volt köze a droghoz.
SKIMS
Kardashian márkája hatalmas érdeklődés mellett 2019-ben indult, pár perc alatt elfogyott az összes termék, 600 millió forintnyi bevételt produkálva. Igaz, ehhez hozzájárult, hogy iszonyatos promózás előzte meg, a fehérneműkben fotózták a celeb mellett testvéreit, Kourtney Kardashiant, Kylie és Kendall Jennert, illetve Meghan Foxot, Kate Moss-t, Brooke Shields-et és Juliette Lewist, hogy csak példát hozzunk.
Click here to preview your posts with PRO themes ››
Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat


Vezetés közben meghalt egy férfi Újpesten Magyar Hang: bezuhantak a Mediaworkshöz tartozó megyei lapok Ukrán pénzszállítók ügyvédje: összeomlott az Aranykonvoj-ügy hivatalos indoklása Bárándy Péter váltja Semjén Zsoltot a vadászati védegylet élén




