2025. 07. 08. 07:09
87 éves lett Koncz Gábor, melynek apropóján a Blikk készített interjút a színésszel. Utóbbi a téma kapcsán elmondta, hogy nem tulajdonít különösebb jelentőségét a születés- vagy népnapjának, mégis jóleső érzéssel tölti el, hogy ilyenkor reggeltől estig csörög a telefonja.
Ami viszont igazán fontos, hogy mit hagy maga után az ember. Én igyekeztem nyomot hagyni a világban, és az idén megkapott Kossuth-nagydíj feltette a koronát az eddigi munkámra. Ennél többet már nem is kívánhatok. Azt hiszem, most már nyugodtan meg is halhatnék, mert elégedett vagyok azzal, amit elértem és amit hátrahagyhatok az utókornak
– jelentette ki Koncz, aki máig úgy érzi, hogyha színpara lép, a kora ellenére is minden baját elfelejti.
A mai napig tartom azt az állításomat, hogy a színpadon szeretnék meghalni. Hiszen nincs is szebb búcsú az élettől, mint amikor valaki azt csinálhatja az utolsó pillanatig, amit igazán szeret.
A színész egyetlen bánata, hogy mozgás terén ma már vissza kell fognia magát, és nem bírja úgy az iramot, ahogy régen.
Egyedül az fáj egy kicsit, hogy a színház mellett az annyira szeretett hobbijaimat, a lovaglást és a pingpongot abba kellett hagynom. Régen az NB II-ben asztaliteniszeztem, és a mai napig megvan az asztalom, de mostanában már nem igazán játszom. Persze, igyekszem pótolni a mozgást, például szoktam úszni a medencében. Természetesen nem kell versenyúszásra gondolni, nem célom rekordokat dönteni, egyszerűen csak jól akarom érezni magam
– magyarázta Koncz, akiről legutóbb áprilisban írtunk, amikor elmondta, mit gondol Orbán Viktor poloskázós beszédéről.
Click here to preview your posts with PRO themes ››
A Konyhafőnök The Voice Házasodna a gazda X-Faktor Money or Love Város vs Vidék Tehetség első látásra Sztárban Sztár Leszek! Farm VIP Dancing with the Stars Hal a tortán Celeb vagyok, ments ki innen! Séfek séfe Szerencsekerék Konyhafőnök VIP Troll a konyhában Párharc Hazatalálsz The Voice Tippelj és vidd el Celebrandi Ütős ötös Love Island Gyertek át! Power of Love Mutasd a hangod! Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban Éden Hotel Sztárbox LEGO Masters Kincsvadászok Az ugrás Házasság első látásra Next Top Model Hungary Ázsia Expressz 2024 Zsákbamacska The Floor – Csak egy maradhat A Kísértés Legyen Ön is milliomos! Kalandra fal! Sztárban sztár All Stars Cápák között A Nagy Duett
„Nincs bennem halálfélelem” – Havas Henrik a prosztatarákjáról beszélt Zámbó Krisztián: Elgondolkodtam a zsírleszíváson „Ki akartam mondani dolgokat, de nem szerettem volna rács mögé kerülni” Szűcs Judith a betegségéről: Nem mertem elaludni, állandóan attól féltem, hogy meghalok