péntek, május 1, 2026
KezdőlapIRÁNYEL"Közös megegyezéssel" leszerelt a honvédségtől Porkoláb Imre dandártábornok, volt miniszteri biztos

„Közös megegyezéssel” leszerelt a honvédségtől Porkoláb Imre dandártábornok, volt miniszteri biztos

Közzétéve:

2026. 05. 01. 07:51

Közös megegyezéssel megszünteti hivatásos szolgálati viszonyát Porkoláb Imre dandártábornok. Így fogalmaz a csütörtök este megjelent Magyar Közlöny határozata.

Porkoláb több mint harminc éve kezdte katonai karrierjét. A Sandhursti Királyi Katonai Akadémián végzett – ahol később Pálinkás Szilveszter és Orbán Gáspár is –, harcolt az Iraki Szabadság-hadműveletben, valamint Afganisztánban, és karrierje nagy részét a Magyar Honvédség különleges műveleti képességének megalkotásával és fejlesztésével töltötte.

Ezt a HVG Könyvek oldalán olvasható rövid életrajzában olvashatjuk, ahogy azt is, hogy a NATO Szövetséges Transzformációs Parancsnokság parancsnokának képviselőjeként a Pentagonban is dolgozott, ahol az amerikai egyesített vezérkarral, a Védelmi Minisztériummal, illetve a Washingtonba települt kiemelt kutatóintézetekkel tartotta a kapcsolatot. Amerikai tartózkodása alatt elvégezte a Harvard Egyetem felsővezetői tanfolyamát, illetve a Stanford Egyetem szervezeti innováció szakát.

Két könyvet írt katonai stratégiaalkotásról, 2020 októberétől vezette az MCC Vezetőképző Akadémiáját. 2022-ben nevezték ki védelmi innovációért felelős miniszteri biztosnak a Honvédelmi Minisztériumban. 2024-től a Miniszterelnöki Kabinetirodán Biró Marcell nemzetbiztonsági főtanácsadó közvetlen munkatársa lett.

Click here to preview your posts with PRO themes ››

Tavaly március 15-én megkapta a Magyar Érdemrend Tisztikereszt Katonai Tagozatát.

"Közös megegyezéssel" leszerelt a honvédségtől Porkoláb Imre dandártábornok, volt miniszteri biztos

"Közös megegyezéssel" leszerelt a honvédségtől Porkoláb Imre dandártábornok, volt miniszteri biztos

Kvíz: külföldi sztárok, akiket mindenki ismer – de azt is tudod, mi az igazi nevük? Az új kormánnyal vizsgáltatják felül a Bayer Construct 3487 lakásos telepének kiemelt státusát 444: Mészáros V-Híd Zrt.-je 1,8 milliárddal támogatta a Fidesz kampány mögött álló alapítványt Egy baleset miatt Monoron rekedtek a Debrecen-Budapest vasútvonal utasai

ÚJ AZ OLDALON

Több ilyen