csütörtök, március 19, 2026
KezdőlapBELFÖLDLaponyi Zsolt: A rendőrségnél mindennaposak a bújtatott szankciók

Laponyi Zsolt: A rendőrségnél mindennaposak a bújtatott szankciók

Közzétéve:

Laponyi Zsolt a Partizán stúdiójában 2026. március 19-én 2026. 03. 19. 17:21

Laponyi Zsolt a Partizán stúdiójában 2026. március 19-én Laponyi Zsolt, a rendőrség egyik legismertebb arca a Partizánnak adott interjúban beszélt arról, hogyan tört ketté a karrierje, miután nyílt levélben tiltakozott egy róla készült fotó politikai felhasználása ellen. A nyilvános kiállást követően sorra zárták ki szakmai feladatokból, fegyelmit kapott, végül pedig azonnali hatállyal felmondott.

Laponyi Zsolt csütörtökön adott interjút a Partizánnak. Mint ismert, ő volt a rendőrség egyik ismert arca, aki tavaly nyílt levélben jelezte: nem járul hozzá, hogy a róla készült fotókat Rétvári Bence KDNP-s államtitkár politikai kommunikációra használja. A bejegyzése után a karrierje megtorpant, fegyelmi eljárás indult ellene, majd néhány nappal ezelőtt azonnali hatállyal benyújtotta lemondását a rendőrségnél.

„Rendszert akartam vinni az életembe”

Az interjúban felidézte, hogy korábban vendéglátásban dolgozott, majd egy szakítás után azért jelentkezett a rendőrséghez, mert rendszert akart vinni az életébe, és olyan helyzetekben szeretett volna segíteni, amelyektől mások inkább menekülnek. A kezdetektől vezetői szerepet kapott, már az első napján. Arról is beszélt, hogy több mint két és fél évet várt egy műanyag szolgálati igazolványra, mert azt mondták neki, nincs rá pénz.

A seriffprogramot nagyon hasznosnak és szakmailag értékesnek tartja, ugyanakkor szerinte a rendszer a létszámhiány elfedésének eszköze is. Hálás a program által nyújtott képzésért, és úgy érzi, meghatározó arca lett a rendőrség kommunikációjának.

Kiemelte: a szabályzat egyértelműen tiltja, hogy rendőri fotókat politikai célokra használjanak fel, ő pedig már a kezdetekkor jelezte, hogy nem szeretne politikai szerepvállalásba keveredni. Ígéretet is kapott erre, ám az ezt adó felettese időközben leszerelt, mielőtt a róla készült kép felkerült több politikus oldalára.

Ezért akart részt venni a rendőrség kommunikációjában

Elmondása szerint 2024. április 24-én, a rendőrség napján szembesült azzal, hogy fotója megjelent több felületen. Először az ORFK kommunikációján keresztül próbálta tisztázni az ügyet, ahol azt a választ kapta, hogy a minisztérium saját hatáskörben járt el – ő viszont felhívta a figyelmet arra, hogy a fotó a rendőrség tulajdona. Ezután megpróbált személyesen írni a politikusnak, de végül úgy döntött, nyílt levélben reagál.

Laponyi szerint a rendőrség kommunikációs munkáját két céllal vállalta: a testület becsületének helyreállítása és a rendőrökbe vetett bizalom növelése érdekében. Ugyanakkor nem akart pártpolitikai szereplővé válni. Úgy fogalmazott, a rendőröknek nap mint nap olyan előítéletekkel és megjegyzésekkel kell szembenézniük, amelyeket kötelességük eltűrni.

Napi szinten találkozunk azzal, hogy a végletekig felhergelt magyar társadalom, akinek nyilvánvalóan nem a szíve csücske a rendőrség, olyan jellegű előítélettel van irányunkba, és olyan megjegyzéseket alkalmaznak ránk, amiket nekünk tűrnünk kell, de borzasztó.

Bújtatott szankciók, kvóták a bírságolásban

A nyílt levele után bizonyos megjelenésekről indoklás nélkül levették. Egy kommunikációs vezető csak annyit írt neki: „ez nem biztos, hogy így jó lesz”. Másnap közölték vele, hogy nem forgathat tovább a Rendőr Lettem sorozat stábjával, majd a médiamegjelenéseit is felfüggesztették. Egy tervezett szakmai előadását is lemondták, ami szerinte különösen visszás volt, mert olyan témáról beszélt volna, amely a kollégái biztonságát segíti.

Click here to preview your posts with PRO themes ››

Fegyelmit is kapott, bár előzetesen nem jelezték neki, csak az ügyfélkapun értesült róla. Szerinte nem volt indokolt, de elfogadta a döntést, mert nem akart a rendőrséggel szembemenni – hangsúlyozta, hogy neki nem a szervezettel, hanem egy politikai szereplővel volt vitája. Úgy tudja, a politikus nem beszélt a feletteseivel az ügyről. A fegyelmit szóbeli figyelmeztetéssel zárták, szankció nélkül, mégis kizárták a seriffprogramból, amelynek feltételei utólag változtak meg.

Szerinte a „bújtatott szankciók” – amikor valakit nem közvetlenül, hanem háttérben tartott intézkedésekkel lehetetlenítik el – mindennapos gyakorlatnak számítanak. Az ügy után visszahelyezték a III. kerületi állományba, majd ügyvédje segítségével beadta az azonnali felmondását. A dokumentumban megemlítette: felettesei korábban nem akarták elszámolni a túlóráit „az ismert előéletére tekintettel”, és arra is utasították őket egy közúti ellenőrzésnél, hogy bizonyos számú bírságot szabjanak ki a kívánt eredmények eléréséhez.

Körbeírta azt is, hogy indirekt módon, a rendőrségi társas viszonyokon belül nagyon nyíltan érzékeltetett (de nem kimondott) elvárás volt az, hogy milyen kvótákat kell teljesíteni a bírságolásokkal kapcsolatban. 

Beszélt arról, hogy többször érzékelte, hogy gondok vannak a higiéniával és a takarítással a rendőrségi zuhanyzókban és a wc-kben, de nem vette észre, hogy amióta többet bírságolnak, azóta többet költenének takarításra.

Laponyi kapcsolata a Tiszával

A beszélgetésben kitértek arra is, hogy Laponyi nyíltan kiállt a Tisza mellett, és a rájuk történő szavazásra buzdított. Arra a kérdésre, hogy emiatt akkor elvágta-e magát attól a lehetőségtől, hogy egyszer visszamenjen a rendőrséghez, a volt őrmester úgy felelt, hogy ha megint Fidesz-kormány lesz, akkor igen, egyéb esetben nem.

Hozzátette, ha új kormány lenne, akkor sem menne vissza legalább egy évig a rendőrségre, mert idő kell, amíg a mostani gondolkodásmód megváltozik. Beszélt arról is, hogy szerdán volt egy kerekasztal-beszélgetés, amelyen részt vett a tiszás Ruszin-Szendi Romulusz, volt vezérkari főnök, Bóna Szabolcs képviselő-jelölt, valamint Kapitány István, a Tisza szakértője, és ott Laponyit ováció fogadta.

Azt azonban kijelentette, hogy ha most felkérést kapna, akkor sem lépne be a Tiszába, és azt is hozzátette, hogy akkor is felszólalt volna a politikai célból felhasznált fotó miatt, ha Tisza-kormány lett volna. Felidézte, hogy egyszer egy vágókép erejéig az ominózus fotója szerepelt Ruszin-Szendi egyik videójában, és ezt jelentette az alosztályvezetőjének. A videót ezután eltávolították.

Laponyi megosztotta azt az információt, hogy állítása szerint a rendőrség megerősített mozgósításra készül, azt azonban elismerte, hogy ez jelentheti egyszerűen azt is, hogy a mostani feszült közéleti helyzetben a rendőrség a biztonságot akarja szavatolni, és nem arról van szó, hogy politikai okokból akar fellépni a lakossággal szemben. 

A jövőjével kapcsolatban annyit mondott, hogy szeretne egyetemre menni, és a politikusi lét nem idegen tőle, de csak akkor vállalna pozíciót, például a belügyminisztériumba, ha igazságos igazságszolgáltatás lenne. Hozzátette azt is, hogy a következő hetekben önkéntesként fogja segíteni a Tisza kampányát.

Laponyi Zsolt: A rendőrségnél mindennaposak a bújtatott szankciók

Laponyi Zsolt: A rendőrségnél mindennaposak a bújtatott szankciók

Molnár Áron: Kurvára elegem van abból, hogy Magyarországon ma ott tartunk, hogy mindig van ellenségkép Van, aki hatszor is férjhez ment – te tudod, hányszor házasodtak ezek a magyar hírességek? Magyar: Nem engedhetjük, hogy az Orbán-kormány háborúba vigye az országot A szokásosnál korábban érkezik az áprilisi nyugdíj

ÚJ AZ OLDALON

Több ilyen