2026. 04. 25. 18:42
Lengyel Tamás élesen bírálta Orbán Viktort, miután bejelentette, hogy nem veszi fel parlamenti mandátumát. A színész szerint Orbánnak ciki lenne 16 év miniszterelnökség után egyszerű képviselőként beülnie az Országgyűlésbe.
A távozó miniszterelnök, Orbán Viktor szombaton bejelentette, hogy nem fog beülni az Országgyűlésbe a következő négy évre, hanem az elkövetkezendő időszakot a nemzeti oldal újjáépítésének fogja szentelni. Magyar Péter szinte azonnal reagált a hírre, és azóta az utóbbi időben a NER-t kritizáló megjegyzéseiről is ismert színész, Lengyel Tamás is megosztotta a véleményet egy Facebook-bejegyzésben.
„Orbán Viktornak 16 év miniszterelnökség után ciki CSAK képviselőként beülni a parlamentbe, ezért nem veszi fel a mandátumát” – kezdte a bejegyzését Lengyel. Majd azzal a kérdéssel folytatta, hogy „Mit bizonyít ez azon kívül, hogy hatalmas a hiúsága?”
És természetesen a válasz sem maradt el:
Azt, hogy a szempont mindig saját maga volt.
Sosem érdekelte más véleménye, elvárása.
Sosem érdekelte az ország.
Sosem érdekelték az emberek.
Még azok sem, akiket a saját közösségének hív
– írta a színész.
A bejegyzése végén pedig így összegezte röviden az üzenetét:
A fókusz kizárólag a saját gyarapodása, növekedése és az egójának kivetülése, vagyis a hatalom volt.
Mondjuk ezt mindig is tudtuk, de most már konkrét bizonyíték is van rá.
Semjén sem tér vissza az Országgyűlésbe
A mai nap folyamán azonban az is kiderült, hogy Orbán Viktor helyettese, a Kereszténydemokrata Néppártot vezető Semjén Zsolt és két, korábban a frakcióban ülő párttársa sem ül be a parlamentbe a következő ciklusban.
Click here to preview your posts with PRO themes ››
A KDNP pénteki elnökségi ülésén Semjén azt is felvetette, hogy ha testület szeretné, akkor ő lemond a pártelnöki pozíciójáról. Az elnökség azonban nem tartotta szükségesnek, hogy lemondjon.
A Konyhafőnök The Voice Házasodna a gazda X-Faktor Money or Love Város vs Vidék Tehetség első látásra Sztárban Sztár Leszek! Farm VIP Dancing with the Stars Hal a tortán Celeb vagyok, ments ki innen! Séfek séfe Szerencsekerék Konyhafőnök VIP Troll a konyhában Párharc Hazatalálsz The Voice Tippelj és vidd el Celebrandi Ütős ötös Love Island Gyertek át! Power of Love Mutasd a hangod! Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban Éden Hotel Sztárbox LEGO Masters Kincsvadászok Az ugrás Házasság első látásra Next Top Model Hungary Zsákbamacska The Floor – Csak egy maradhat A Kísértés Legyen Ön is milliomos! Kalandra fal! Sztárban sztár All Stars Cápák között A Nagy Duett Nyerő Páros A Nagy Ő Sztárbox 2025 Sztárban Sztár All Stars 2025 X-Faktor 2025 Ázsia Expressz 2025 Kész Átverés Cápák között
Delhusa Gjon: Mellettem a saját korosztályom már nem bírná ki – néha még Fanninak is sok vagyok Köllő Babett az ikerterhessége megszakításáról beszélt: „Tizenpár százalék esélyünk volt arra, hogy megússzuk mindhárman élve” T. Danny orrműtét előtt áll: elmondta, hogyan építik majd újjá az orrát Időhiányra és sürgős teendőkre hivatkozott, ezért nem kezdte meg az újraélesztést az elütött biciklishez mentőt hívó járókelő




