péntek, március 20, 2026
KezdőlapBELFÖLDMagyar Péter: köszönet mindenkinek, aki visszalépésével rendszerváltás mellé áll

Magyar Péter: köszönet mindenkinek, aki visszalépésével rendszerváltás mellé áll

Közzétéve:

választás 2026 2026. 03. 20. 13:46

Emelik a kalapjukat a visszalépők előtt.

A magyar emberek többsége megemeli a kalapját azon politikusok előtt, akik a visszalépésükkel vagy el nem indulásukkal a rendszerváltás mellé álltak és a haza érdekét választották a saját érdekük vagy pártjuk politikai túlélése helyett

– kezdte a Facebook-bejegyezését Magyar Péter, reagálva arra, hogy Kopping Rita, a Demokratkus Koalíció Bács-Kiskun megye 1-es választókerületi jelöltje pénteken délelőtt visszalépett a jelöltségtől. Dobrev Klára szerint tiszás zsarolás érte a jelöltjüket, akit a DK kizárt a pártból.

A leendő Tisza-kormány feladata többek közt a jogállam és a plurális demokrácia, valamint a fékek és ellensúlyok rendszerének visszaállítása lesz. Ehhez hozzátartoznak a jövőben konszenzussal elfogadandó választójogi és pártfinanszírozási jogszabályok is

– tette hozzá a Tisza Párt elnöke, aki a DK-s vádakra úgy reagált: „a rendszerváltás megakadályozása érdekében induló, szinte mérhetetlen támogatottságú szatellitpártok vezetői által megfogalmazott, minden alapot nélkülöző, hazug vádakkal nem feladatunk foglalkozni”.

Click here to preview your posts with PRO themes ››

Korábban Mucsi Tamás hódmezővásárhelyi DK-s jelölt a tiszás ellenfelét szólította fel arra, hogy lépjen vissza a javára, mert szerinte ő esélyesebb a körzetben, majd megígérte neki, hogy négy évig mellette dolgozhat az országgyűlésben.

Magyar Péter: köszönet mindenkinek, aki visszalépésével rendszerváltás mellé áll

Magyar Péter: köszönet mindenkinek, aki visszalépésével rendszerváltás mellé áll

Tüntetést, tömeges bezárást fontolgatnak a benzinkutasok a választások előtt Luxusgéppel utazott Izraelbe Nagy Márton delegációja – megtagadták az adatok kiadását Hónapok óta nem kapott új szerepet a Hunyadi sztárja Csatatér lett a NER szívcsakrájából, ahol a kegyelmi ügy és Hatvanpuszta árnyéka is rávetül a választásra

ÚJ AZ OLDALON

Több ilyen