2025. 07. 09. 12:24
A színész szerint nem kell ezt túlragozni.
Medveczky Balázs a Nők Lapjának adott címlapinterjújában Kovács Patríciával való kapcsolatáról is szót ejtett. A két színész a Vígszínházban szeretett egymásba, A dzsungel könyve volt az első közös darabjuk.
Valóban A dzsungel könyve alatt találtunk egymásra. Semmi extra, nem is kell ezt túlragozni, egyszerűen csak lazák és szabadok vagyunk együtt. És egyáltalán nem foglalkozunk azzal, amin a média valamiért nagyon rugózik: ki hány éves
– fogalmazott Medveczky, aki 15 évvel fiatalabb párjánál.
Ők ketten először egy 2023. májusi posztban mutatkoztak együtt, ami közös tandemugrásukról készült. Mint kiderült, a program a színész ötlete volt.
Ő kapta tőlem az ugrást ajándékba a születésnapjára, mert tudtam, hogy vágyik rá. Nekem soha nem jutott volna eszembe kiugrani négyezer méter magasból, bár szoktam azt álmodni, hogy repülök. De akkor azt éreztem, vele ugrom, mert attól még boldogabb lesz. Nem tudtam volna elképzelni, hogy csupán lentről nézzem, mi történik, anélkül, hogy átélném, amit ő is. És csodálatos élményben volt részünk! A rengeteg adrenalintól, ami ilyenkor felszabadul az emberben, teljesen átmosódtunk. Mindenkinek javaslom, hogy évente egyszer valósítson meg valami hasonlót!
Idén először szerepeltek együtt egy címlapon, és páros interjút is adtak a lapnak.
Click here to preview your posts with PRO themes ››
A Konyhafőnök The Voice Házasodna a gazda X-Faktor Money or Love Város vs Vidék Tehetség első látásra Sztárban Sztár Leszek! Farm VIP Dancing with the Stars Hal a tortán Celeb vagyok, ments ki innen! Séfek séfe Szerencsekerék Konyhafőnök VIP Troll a konyhában Párharc Hazatalálsz The Voice Tippelj és vidd el Celebrandi Ütős ötös Love Island Gyertek át! Power of Love Mutasd a hangod! Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban Éden Hotel Sztárbox LEGO Masters Kincsvadászok Az ugrás Házasság első látásra Next Top Model Hungary Ázsia Expressz 2024 Zsákbamacska The Floor – Csak egy maradhat A Kísértés Legyen Ön is milliomos! Kalandra fal! Sztárban sztár All Stars Cápák között A Nagy Duett
Válása után újra szerelmes Sánta László Évekkel is meghosszabbíthatja az életünket a kávé, ha jókor isszuk „Legalább húsz éve nem voltam ilyen jó formában” – segítség nélkül fogyott le Hajdú Péter Kiderült, mi okozta Michael Madsen halálát