2026. 03. 13. 17:32
Január végén lapunk is hírül adta, hogy a 9. házassági évfordulójukat ünneplő nyaralásukon baleset érte Horváth Tamás feleségét a Maldív-szigeteken. Péterfi Andrea elcsúszott a vizes papucsában, aminek következtében két helyen is eltört a lábszárcsontja. A párnak első körben a hazautazása is meghiúsult, Budapestre érve pedig egy autópályai dugó is megnehezítette a kórházba jutásukat, ám végül sikerült sort keríteni Péterfi sürgős műtétjére.
Így van most Péterfi Andrea
Az énekes felesége – aki egy ideje pink mankóval jár – most, hat héttel a műtétje után a közösségi oldalán jelentkezett be, miután kontrollvizsgálaton járt, hogy beszámoljon követőinek arról, hol tart a felépülése.
Szépen elkezdett csontosodni/összeforrni a csont. Nagyon hosszú út volt eddig is, és még hosszabb idő, mire teljesen felépülök. 2 nagyon nehéz napom volt a 6 hét alatt, 3 hetente jön egy, amikor eltörik a mécses, és akkor jól kisírom magam. A tehetetlenség, a kiszolgáltatottság nehéz, és rengeteg türelem kell magamhoz, hogy ne várjak el túl sokat, hagyjak időt gyógyulni a csontjaimnak.🙏🏻 De szerencsés vagyok, mert szuper családom van, és barátaim, akik mellettem vannak és segítenek
– írta posztjában Péterfi, aki az orvosának és a gyógytornászának is nagyon hálás.
Horváth Tamás felesége jelenleg 10-20 kilóval terhelheti a lábát, amit kezdésként mérleggel mérnek, erről posztjában egy felvételt is mutatott, amit ide kattintva lehet megnézni.
Nem is gondolná az ember, milyen nehéz 6,5 hét után »megengedni«, hogy rálépj a lábadra, hiszen már berögzült, hogy óvom, féltem, nem léphetek rá… és most ki kell ütni ezt a programot🙏🏻😉


A Konyhafőnök The Voice Házasodna a gazda X-Faktor Money or Love Város vs Vidék Tehetség első látásra Sztárban Sztár Leszek! Farm VIP Dancing with the Stars Hal a tortán Celeb vagyok, ments ki innen! Séfek séfe Szerencsekerék Konyhafőnök VIP Troll a konyhában Párharc Hazatalálsz The Voice Tippelj és vidd el Celebrandi Ütős ötös Love Island Gyertek át! Power of Love Mutasd a hangod! Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban Éden Hotel Sztárbox LEGO Masters Kincsvadászok Az ugrás Házasság első látásra Next Top Model Hungary Zsákbamacska The Floor – Csak egy maradhat A Kísértés Legyen Ön is milliomos! Kalandra fal! Sztárban sztár All Stars Cápák között A Nagy Duett Nyerő Páros A Nagy Ő Sztárbox 2025 Sztárban Sztár All Stars 2025 X-Faktor 2025 Ázsia Expressz 2025 Kész Átverés Cápák között
Click here to preview your posts with PRO themes ››
Brasch Bence kisfia egyéves lett, a színész családi fotókkal köszöntötte Kovács Áron Fekete Pákóról: Ő egy teljesen félreismert, melegszívű, családszerető, igaz ember Király Linda megszólalt a pletykáról, miszerint új párjával babájuk lesz Hadházy Ákos szerint Gáspár Evelin félmilliós napszemüvegben békemenetezett




