2025. 07. 03. 08:11
Házikedvencétől elkapott bakteriális fertőzés miatt került kórházba egy legyengült immunrendszerű nő Szlovéniában – írja a Gizmodo, egy nemrégiben megjelent esettanulmány nyomán.
Az Emerging Infectious Diseases című folyóirat júniusi számában megjelent dokumentumban azt írják az orvosok, hogy az 56 éves, veseátültetésen átesett nőnél ritka Mycoplasma arginini fertőzés alakult ki, amelynek megjelenése a macskájához volt visszavezethető. Szerencsére a betegséget időben felismerték, a nő pedig végül felépült.
A szlovén hölgy azután fordult orvoshoz, hogy három héten át duzzanatok, bőrpírek és fájdalom jelentkezett a bal karján.
Első alkalommal antibiotikumot adtak neki, ám ez nem vált be: az állapota csak rosszabbodott, öt napra rá már a kórházban volt. Ekkorra már alig tudta mozgatni a bal csuklóját. A vizsgálatok megerősítették, hogy a fertőzés átterjedt a fő csuklóízületre, az inakra és a bőrre.
Az orvosok viszonylag gyorsan gyanakodni kezdtek, hogy a nőnek valamilyen baktérium tanyázhat a karjában – és az erre vonatkozó vizsgálatok meg is erősítették a Mycoplasma arginini jelenlétét. A Mycoplasma baktériumok általában véve elég furcsák, mivel hihetetlenül aprók és nincs sejtfaluk – ez pedig sebezhetetlenné teszi őket számos hagyományos antibiotikummal szemben. Minden bizonnyal ez magyarázza, miért vallott kudarcot az első kezelés.
A nő aztán arról is beszámolt, hogy nemrégiben megharapta a macskája a bal karján.
Miután a rejtély megoldódott, hatékonyabb antibiotikumokra váltottak. És bár rövid időre más szövődmények jelentkeztek, végül annyira javult a nő állapota, hogy kiengedték a kórházból. A későbbi kontrollvizsgálatok megerősítették, hogy a fertőzés elmúlt.
Az M. arginini baktérium gyakran megtalálható számos állat, köztük a házikedvencek légzőrendszerében és nemi szerveiben. A jelentés szerzői mintákat vettek a nő három macskájából és kutyájából. Az egyik macskában valamilyen mikoplazma baktériumot találtak, de nem tudták egyértelműen megerősíteni, hogy az M. arginini volt az. A közelmúltbeli macskaharapás és más elfogadható magyarázat hiánya miatt az orvosok végül arra a következtetésre jutottak, hogy a macska volt a fertőzés forrása.
Click here to preview your posts with PRO themes ››
Bár vannak gyakori mikoplazma fertőzések emberekben, mint például a szexuális úton terjedő M. genitalium , az M. arginini nem tartozik ezek közé. Az orvosok csak néhány más dokumentált esetet találtak az orvosi szakirodalomban. Míg az átlagembernek nincs mitől tartania az M. arginini- től, az immunhiányos betegeket kezelő orvosoknak tisztában kell lenniük a kórokozó veszélyeivel – írták a jelentés szerzői, különösen, ha betegeik rendszeresen érintkeznek állatokkal.
A macskaharapást nagy általánosságban sem szabad lebecsülni.
Mivel a szőrös kedvencek sokféle kórokozót hordozhatnak, amelyek még a legegészségesebb embereket is megbetegíthetik. Ezért a macskaharapást vagy karcolást mindig gyorsan le kell mosni folyó vízzel és szappannal legalább öt percig. Ezt követően figyelni kell a fertőzés jeleire, például a bőrpírre és a duzzanatra, és ha ilyen jelentkezik, azonnal orvoshoz kell fordulni.
Felújítás közben szembesült vele a pár, miből építették valójában a házukat A rendőrség szerint nem BM-es autó parkolt a tilosban a földvári mólón, de keresik azt, aki körbekarcolta Orbán: Kedvezményes hitelt kapnak az első lakást vásárlók életkortól függetlenül Charlize Theron az egyéjszakás kalandjairól mesélt: „Nemrég egy 26 évessel voltam”