2026. 05. 15. 08:17
A mesterséges intelligencia előretörése miatt világszerte óriási kereslet mutatkozik a félvezetőkre, a chipgyártók pedig emiatt kis túlzással bármekkora összeget elkérhetnek a megrendelőktől. Ez jelentős profitot generál a nagy cégeknek, amelyet Dél-Koreában most olyan módon kívánnak hasznosítani, hogy azzal minden állampolgár jól járjon – írja a Tom’s Hardware.
Egy magas rangú politikai döntéshozó felvetette, hogy az ország mesterségesintelligencia-chipjei által generált adóbevételeket osszák szét „osztalékként” az állampolgárok között.
Kim Jongbom, a dél-koreai elnök politikai kabinetfőnöke nemrég egy Facebook-bejegyzésben vetette fel a „nemzeti osztalék” ötletét, amelyben megjegyezte: a mesterségesintelligencia-infrastruktúra korszakának eredményei egy olyan ipari alapra épülnek, amelyet a nemzet több mint fél évszázadon át épített.
A Bloomberg beszámolója szerint a tőzsde nem reagált túl jól a felvetésre, amihez egyébként a Samsungnál zajló, jelenleg eredménytelen bértárgyalások is hozzájárulhattak. A dél-koreai tőzsde, a Kospi-index a hírre 5,1 százalékos mínuszba fordult, végül pedig 2,3 százalékos mínuszban zárt.
Kim ezután tisztázta, hogy nem egy új, a vállalatokra kivetett adóra gondolt, hanem az adóbevételek újraosztására. A kormány később jelezte: az elképzelést Kim személyes ötleteként tartják számon, nem pedig konkrétan felvetett kormányzati intézkedési lehetőségként.
Click here to preview your posts with PRO themes ››
A HVG szerint a Samsung az előrejelzések szerint 2025-ben nagyjából 220 milliárd dollár üzemi nyereséget könyvelt el, míg az SK hynix esetében ez az összeg 160 milliárd dollár körül lehet. Ha ez valóban így van, akkor a két cég társasági adója együttesen meghaladná a 67 milliárd dollárt. Korábban a dél-koreai kormány 2026-ban az ország teljes társasági adójánál számolt ekkora összeggel.
Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat


Gulyás Gergely: Magyar Pétert ugyanez a „luxus” a tiszások által maguknak igényelt épület esetében nem zavarja Szél Bernadett: Ami most van, tekintsék nyugodtan purgatóriumnak Radnóti Sándor: Orbán nagyon feltápászkodékony, de ebből nem fog feltápászkodni Egy éve ilyenkor: arra ért haza a nyugdíjas pár, hogy elkezdték körbeépíteni a házukat




