2026. 05. 02. 18:01

A Vígszínház első két éve katasztrofális volt, a nyitódarabon Ferenc József is elszunyókált. A későbbiekben azonban a magyar színművészet egyik kiemelten fontos műhelyévé nőtte ki magát.

A Budapesten 1896. május 1-jén hivatalosan is megnyitott Vígszínház a város negyedik, de első magánfenntartású színháza volt. Mivel az alapítók tudták, hogy az új intézmény konkurense lesz a már meglévőknek, mindenekelőtt a Nemzeti Színháznak, vállalták, hogy műsorán kizárólag „vígjátékok és bohózatok” fognak szerepelni. Bár az elkövetkező évtizedekben ezt értelemszerűen nem tartották be, mégis rajta ragadt a „Vígszínház” elnevezés.

Sikeres lobbi, lepusztult környék

A színház létrejötte több tényezőre vezethető vissza. Az ország fővárosa az osztrák–magyar kiegyezést, majd Buda, Pest és Óbuda egyesülését követően gyors fejlődésnek indult. Budapest, a birodalom „második fővárosa” lényegében egyik napról a másikra vált világvárossá. A színház környéke, a későbbi Újlipótváros és Lipótváros határa, a 19. század végén még egy jobbára beépítetlen, de gyorsan fejlődő terület volt. A forgalmat fellendítette, hogy a Margit híd 1876-os átadását követően könnyebb lett a budai oldalra való átjutás. A színház létrehozásának azonban volt egy másik, nemzeti oka is: 1889-ben leégett a Báthori utcai német színház, amely új telket kért a fővárostól. Ezen felháborodva azonban néhány magyar hazafi, élükön Fekete Józseffel, a Magyar Salon szerkesztőjével, úgy érezte, hogy elérkezett az idő a német nyelvű színjátszás háttérbe szorítására, és a magyar színjátszás fellendítésére.

Magyar Salon

A Vígszínház alapításának ötletét később a következőképpen írták le: „A Vígszínház alapításának ötlete kávéházi, vagy mondhatjuk így is: szerkesztőségi beszélgetésekben merül fel. Eleinte hagyományos eszközöket latolgatnak: adományokat, hivatalos támogatást stb. […] Maga az ötlet Fekete József hírlapíróé, aki egy Magyar Salon című képeslap szerkesztője és tulajdonosa. Társa Silberstein-Ötvös Adolf hírlapíró, a Pester Lloyd színházi kritikusa és egyben Fekete lapjának munkatársa. Hamarosan Keglevich István gróf csatlakozik hozzájuk, előzőleg az Opera és a Nemzeti Színház intendánsa. A Vígszínház iránt akkor kezd érdeklődni, amikor éppen megvált intendánsi tisztétől, és megvásárolja a Magyar Salon-t. A kávéházban »gründolt« kisstílű vállalkozásból néhány év alatt korszerű részvénytársaság fejlődik, de ez a folyamat sok személyi változást igényel. A Vígszínház egyes jubileumaikor (30, 40, 45 éves) mindig ki is újulnak a vetélkedések az alapítás elsőbbsége és dicsősége körül.”

Fekete József és Silberstein-Ötvös Adolf 1890 augusztusában nyújtották be a színházalapítási kérvényt a fővárosi közgyűléshez, mely kezdetben támogatta, de 1891 áprilisában a Telekadó Bizottság és a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság leszavazta az előterjesztést. Október 21-én a fővárosi közgyűlés a Vígszínház ügyét levette a napirendről, arra hivatkozva, hogy nem gyűlt össze az építkezés indításához szükséges minimális összeg. Az Egylet azonban megnyert az ügynek két befolyásos mentort: gróf Keglevich Istvánt és Faludi Gábor színházi jegybizományost. Keglevich eredményes lobbitevékenységet folytatott a magyar főnemesség körében, míg Faludi a bankrendszerben lévő kapcsolatait kamatoztatta sikerrel.

Kettejük munkájának eredményeként összegyűlt a telekvásárláshoz szükséges, igencsak jelentős összeg (1 millió 200 ezer osztrák–magyar forint).

Először az Erzsébet körúton található későbbi Royal Szálló épületét foglalták le, de végül mégsem itt indították be az új színházat, hanem a kiépülőben lévő Nagykörúton, a Lipót körút (ma Szent István körút) északi oldalán vásároltak egy üresen álló telket, a Margit híd és a Nyugati pályaudvar között. Ez a terület akkor még korántsem hasonlított mai formájára: sörkert állt itt, ezt gőzmalmok, fatelepek, ócskapiacok vették körül, nyomokban még jelen voltak a Duna árterületére jellemző mocsaras területek, ahol bűnözők bujkáltak. Egy korabeli cikk szerint két héttel a színház kapuinak megnyitása előtt olyan volt a környék, mint „egy amerikai gyarmatváros keletkezése első napjaiban”.

Katasztrofális kezdet

A színházépítést az abban már járatos Fellner és Helmer cég végezte, neobarokk tervek szerint. Az építés 1895. április 3-án kezdődött és szeptember 24-re már el is készült az épület. Első igazgatója, a színházigazgatóként már jelentős tapasztalattal rendelkező Ditrói Mór volt, aki a kolozsvári Farkas utcai színházat hagyta ott azért a kétes megtiszteltetésért, hogy egy teljesen új színház úttörő igazgatója legyen. Ditrói ezzel a döntésével jelentős kockázatot vállalt: a Vígszínház környéke ekkor még igencsak rosszhírű volt, a színházi társulat pedig névtelen színészekből állt. Az igazgató ezt azzal orvosolta, hogy Kolozsvárról csábított magával kollégákat.

Click here to preview your posts with PRO themes ››

Az első előadást 1896. május 1-jén tartották, nem kisebb személy, mint Jókai Mór darabját vitte színre a társulat, melynek címe Barangok, vagy a peoniai vojvoda volt. Jókai műve megbukott, egy május 6-i előadáson maga Ferenc József is tiszteletét tette, de ő is elszunyókált rajta, majd az előadás végét meg sem várva szép csendben elszivárgott. A Vígszínház működésének első két éve katasztrofális volt: mindkét évet veszteséggel zárták, és nem segített a helyzeten, hogy az igazgatónak folyamatosan szembe kellett szállnia – a színházalapításban kétségtelenül nagy érdemeket szerző – Keglevich gróffal, aki beavatkozott a szereposztásba és próbarendbe, az ez ellen tiltakozó Ditróit pedig megkísérelte kirúgatni.

Az áldatlan állapotok miatt az igazgató beadta felmondását, ezt azonban nem fogadták el, és rövidesen inkább Keglevichtől váltak meg. Sajátos végkifejlet, hogy néhány évvel később Keglevich volt az, aki meghívta Ditróit a Nemzeti Színház élére, ám ő nem vállalta a felkérést. Néhány év múlva elutasította Apponyi Albert felkérését is, bár utólag állítólag megbánta makacsságát.

Szent István (Lipót) körút, szemben a Vígszínház 1904-ben.

Kiemelten fontos műhellyé vált

1897-ben Ditrói megalapította a Vígszínház saját színésziskoláját, azzal a céllal, hogy a színház igényeinek megfelelő utánpótlást neveljen. Elképzelése valóra vált, a kezdeti nehézségek ellenére a Vígszínház rövidesen a magyar színművészet egyik kiemelten fontos műhelyévé nőtte ki magát. A társulatnak a dualizmus utolsó éveiben és a két világháború közötti időszakban számos nagynevű tagja volt, a teljesség igénye nélkül fellépett itt Varsányi Irén, Csortos Gyula, Gombaszögi Ella és Frida, Jávor Pál, Darvas Lili, Muráti Lili, Somlay Artúr, Tolnay Klári, Kabos Gyula, Ráday Imre, Ajtay Andor, Páger Antal. Az első világháború után a színház rossz anyagi helyzete miatt az intézményt fenntartó Faludi Gábor kénytelen volt azt eladni egy amerikai üzletembernek. A tulajdonosváltás azonban nem rontotta a Vígszínház minőségét. Ditrói Mór 1917-ben nyugdíjba ment, 1921-től Roboz Imre és Jób Dániel folytatta munkásságát, akik számos tehetséget karoltak fel, így például Molnár Ferenc írót, akinek a korszakban több színházi darabját is bemutatták.

A zsidótörvények a Vígszínház működésére is negatív hatással voltak: a színház vezetőségét származásuk miatt eltávolították. Jób túlélte a háborút és 1945 után ismét igazgató lehetett, Roboz Imrét azonban a nyilasok 1945 januárjában a Dunába lőtték. A zsidó származású színészeket (pl. Kabos Gyula) is eltávolították, a zsidó szerzők darabjait (pl. Molnár Ferenc) betiltották. Ennek ellenére az 1943-ban kinevezett igazgató, Hegedűs Tibor, 1944–1945-ben aktívan részt vett az embermentésben: az intézmény pincéjében üldözötteket bújtatott, köztük későbbi utódját, Várkonyi Zoltánt, aki 1971–1979 között volt a Vígszínház igazgatója.

A háború végén az épület megsérült, csak 1951-ben állították helyre. A szocialista korszakban több átszervezésen és névváltoztatáson is átesett. 1960-ban kapta vissza a Vígszínház nevet, egy hosszabb felújítás után a társulat 1994-től ismét eredeti helyén játszik. A Vígszínház épülete 1974 óta műemlék.

A cikk szerzője Kovács Szabolcs történész.

A legfrissebb történelmi cikkek a History magazintól a 24.hu-n:

• A világhírű zeneszerzőre is lecsapott a sztálini terror
• Így állt bosszút Lamborghini a Ferrarin
• Hemingway is megsiratta a magyar katona halálát
• „A kormányok félnek a tiltakozó megmozdulásoktól” – mitől sikeres egy tüntetés?