2025. 07. 08. 06:43
Az általánosnál nagyobb távolságra is lezárhatja a köztársasági elnök vagy a kormány által meghívott, fokozott védelmet igénylő, nemzetközileg védett személy, illetve az őt kísérő delegáció tartózkodási helyét azon személy előtt a rendőrség, aki már korábban is „veszélyeztetésére alkalmas magatartást tanúsított” –írja a Népszava egy, a kormány honlapjára hétfőn feltöltött rendelettervezetből. Mások a kordon határáig szabadon mozoghatnak.
Az új szabályozás értelmében,
ha a rendzavaró egy éven belül megismétli cselekményét, a rendőrség ismét az általánosnál nagyobb kordon-távolságot rendelhet el, és a kordon betartását – ha szükségesnek ítéli – már ekkor is elektronikus nyomkövetővel ellenőrizheti.
Ha pedig az új szabályt egy éven belül másodszor is megszegi, akkor a hatóság személyvédelmi és létesítménybiztosítási intézkedés keretében személyre szabottan kijelölheti azt a területet, amelyet az érintett személy nem hagyhat el. A szabály betartását pedig nyomkövetővel ellenőrizhetik.
Felmentették az olimpiai ezüstérmes vívót, mert bebizonyosodott, hogy csókolózás útján került a doppingszer a szervezetébe Orbán Viktor: Ez valami krimi? Nem indít eljárást a rendőrség a Pride résztvevőivel szemben, meg is indokolták a döntés Piros riasztást adott ki négy vármegyére a HungaroMet