kedd, április 28, 2026
KezdőlapBELFÖLDNyomoz a rendőrség a feltételezett NER-es vagyonmenekítés ügyében

Nyomoz a rendőrség a feltételezett NER-es vagyonmenekítés ügyében

Közzétéve:

2026. 04. 28. 14:37

Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával nyomoz a rendőrség a NER-es vagyonmenekítés ügyében – közölte kedden az Országos Rendőrfőkapitányság. Az erről szóló közleményben hangsúlyozták, hogy „egyelőre feltételezett” vagyonmenekítést vizsgálnak, tehát

a jogtalanul megszerzett pénz és egyéb vagyontárgyak pénzügyi vagy egyéb értékügyletek útján a hatóságok elől való elrejtését célzó tevékenységet.

A közleményben a Btk. hűtlen kezelésről szóló passzusára hivatkoztak, de kitértek arra, hogy a vonatkozó paragrafus hatodik bekezdés a) pont szerint minősülő esetről lehet szó, vagyis különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó bűncselekmény gyanújával zajlik a nyomozás ismeretlen tettes ellen.

A különösen jelentős vagyoni hátrány a jogi szakzsargonban 500 millió forint feletti összeget jelöl.

A rendőrség emellett – mint írták – további lehetséges bűncselekmények gyanújának megállapítása érdekében, saját információkra alapozva, előkészítő eljárást is folytat. Az eljárásokat a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda folytatja. A közleményben hangsúlyozták azt is, hogy a rendőrség minden körülmények között törvényesen, a jogszabályoknak megfelelően jár el.

„A jelen eljárásokban megakadályozni kívánt átutalások, pénzügyi tranzakciók esetén is biztosítani kell a legális kereskedelem lehetőségét, még azok számára is, akiknél felmerülhet valamilyen visszaélés gyanúja. A rendőrség csak azokat az ügyleteket akadályozhatja meg – és azokat haladéktalanul meg is akadályozza – amelyeknél konkrét adat, információ vagy megalapozott gyanú merül fel azok jogszerűtlenségével összefüggésben” – írták erről, egyben jelezték, hogy a folyamatban lévő eljárásokról jelenleg bővebb tájékoztatást nem adhatnak.

Click here to preview your posts with PRO themes ››

Magyar Péter miniszterelnök-jelölt a egy szombaton este publikált videóban felszólította a NAV-ot és a rendőrséget, tartóztassák le a NER-es oligarchákat, akik milliárdokat menekítenek külföldre. Magyar Péter többek között azt mondta, hogy a NAV több, Rogán Antal köréhez tartozó nagy értékű utalást felfüggesztett a bankok jelzései alapján, pénzmosás gyanújával. A leendő miniszterelnök arról is beszélt, hogy tudomása szerint „az orbáni maffiózók áron alul elkezdték árulni a TV2-t, és más médiumokat is és a százmilliárdos rogáni gyűlöletpropaganda anyahajóját, a Lounge Event Kft-t is”. Ezt az érintettek később tagadták, sőt Mészáros Lőrinc ennek kapcsán hétfőn először lényegében beismerte, hogy tulajdonosként köze van a TV2-höz.

Orbán Viktor: Ráérek májustól gondolkodni azon, hogy miből fogok megélni „Akinek egy csöpp esze volt, tudta, hogy csalás” – Magyar Péter névrokona dönthette el a választást Sárváron Százmilliárdokba kerül a családi kedvezmény duplázása és az anyák szja-mentessége Mekkora egy rőf? – régi mértékegységek kvíz

ÚJ AZ OLDALON

Az SZTE díszdoktora lesz Krasznahorkai László

2026. 04. 28. 14:38 ...

Szlovákia az uniós bírósághoz az orosz energia miatt

Vlagyimir Putyin orosz elnök és Robert Fico szlovák miniszterelnök Moszkvában 2025-ben. ...

Trump döntése veszélybe sodorná a védett erdőket

2026. 04. 28. 14:11 ...

A világon csak ennek a vulkánnak a belseje látogatható

2026. 04. 28. 12:17 ...

Több ilyen