europoli 2026. 04. 28. 05:58
Eddig csak 300 milliárd forintnyi fejlesztésről volt megállapodás, a kormányváltás nyomán azonban több mint 700 milliárdnyi elérhető uniós forrásra számít a Fővárosi Önkormányzat a 2021–2027-es programozási ciklus és a helyreállítási terv keretében – amennyiben a tervezett projekteket sikerül elfogadtatni az Európai Bizottsággal. A főpolgármester részletezte a 24.hu-nak, hogy milyen programokkal készülnek, és milyen forrásáthelyezésen gondolkodnak a szoros határidő lejárta előtt.
Már két éve rendelkezésre áll a Fővárosi Önkormányzat számára mintegy 300 milliárd forintnyi uniós támogatás a 2021–2027 programozási időszak kohéziós forrásaiból, ebből az összegből azonban Budapest eddig nem sokat látott. A pénzügyi kerethez tartozó programokról 2024-ben megállapodás született, melyet az Európai Bizottság, a magyar kormány és a főváros egyaránt elfogadott. A pénz jelentős része már megítélt pályázati forrás, elvileg bármikor lehívható lenne – vagyis nem része az uniós jogállami feltételességi eljárás, illetve a horizontális feljogosító feltételek nem teljesítése miatt befagyasztott eurómilliárdoknak.
A programokból mindössze két megkötött támogatási szerződésünk jött létre, összesen 56 milliárd forint értékben, ami nevetséges összeg a 300 milliárdhoz képest
– mondta lapunknak Karácsony Gergely főpolgármester.
Az elakadt programok átgondolt, szakapparátusi és uniós szinten is jóváhagyott fejlesztések, amelyek a városvezetés szerint nyilvánvalóan politikai alapon lettek blokkolva – korábban egyébként a bizottság illetékesei is megállapították, hogy Budapest esetében diszkrimináció érhető tetten.
Tavalyi cikkünkben részleteztük, hogy az EU-s pályáztatás folyamatát támogató minisztériumi Irányító Hatóságok, illetve az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) milyen adminisztratív eszközökkel tartják vissza Budapest uniós forrásait:
- egyes pályázatok már előrehaladott állapotban vannak, ám az Irányító Hatóság több év után sem zárta le a bírálatukat.
- Egyes programokat a főváros már elindított, ám a szükséges támogatási szerződéseket az Irányító Hatóság mostanáig nem kötötte meg.
- A beruházási törvény nyomán az EU-s fejlesztések végrehajtásához a fővárosnak konzorciumi megállapodást kell kötnie az ÉKM-mel. A Budapestet érintő megállapodást azonban a hivataltól máig nem írták alá.
Click here to preview your posts with PRO themes ››
Az Orbán-kormány egyetlen esetben sem adott hivatalos választ arra, hogy miért blokkolja ezeket a forrásokat.
Karácsony Gergely legutóbbi sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy az új kormánnyal együttműködve jó eséllyel rövid időn belül haza tudják hozni az európai uniós forrásokat – mint a 24.hu megírta, erre az uniós döntéshozók és a tagállami vezetők részéről is nagy nyitottság tapasztalható. A főpolgármester felsorolta, hogy jelen állapot szerint mire költenék az operatív programok forrásait, ezek olyan kidolgozott fejlesztések, amelyek „akár már holnap” elindulhatnának.
A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.ElőfizetekMár csatlakoztál hozzánk?
Lépj be a folytatáshoz!



EUROPOLI
Értsük meg Brüsszelt. A 24.hu uniós aloldala.

Kerner Zsolt további cikkei Nem követemSzerzőim




