szombat, május 23, 2026
KezdőlapSZÓRAKOZÁSPresser Gábor a Kossuth téri fellépéséről beszélt, elárulta, ki hívta meg a...

Presser Gábor a Kossuth téri fellépéséről beszélt, elárulta, ki hívta meg a rendezvényre

Közzétéve:

2026. 05. 23. 19:45

A Kossuth téren tartották meg a Tisza rendszerváltó népünnepélyét május 9-én, amelyen az új kormányfő megköszönte a támogatást, Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter megismételte a táncát, majd kezdetét vette az éjszakába nyúló buli.

Az események sorában délután több ismert magyar zenésznek, így Caramelnek, illetve Presser Gábornak is jutott szerep: utóbbi Neked írom a dalt-előadását megelőző rövid monológját azonban egy technikai hiba miatt nem lehetett hallani, így hétfőig ki sem derült, mit is akart mondani az énekes. Csak később árulta el, mit mondott.

Rónai Egonnál járt a minap Presser, aki a fellépésről nyilatkozott. Elmondta, ki hívta el föllépni, írja az nlc.

Geszti Péter hívott föl, hogy engem keresnének. És én elképzeltem, milyen lesz az a rengeteg ember, és én kisérem őket zongorán, olyan akár egy alkalmi kórus. És annyira úgy lett, ahogy elképzeltem. Elképzeltem azt, hogy ezt a dalt – de nem ilyen marketing jelleggel – átadom egy nálam 30 évvel fiatalabb pasinak, Wunderlich Józsefnek, és az 50 évvel fiatalabbnak Mehringer Marcinak.

Érzése szerint nem politikai eseményen vett részt.

Ezen a délutánon nem lengte be a Kossuth teret valamilyen ideológiai szellentyű illata vagy inkább szaga. Ez itt nem létezett. Ez egy ideológiamentes buli volt, és amikor lejöttem a színpadról, ezt is éreztem.

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Presser Gábor a Kossuth téri fellépéséről beszélt, elárulta, ki hívta meg a rendezvényre

Presser Gábor a Kossuth téri fellépéséről beszélt, elárulta, ki hívta meg a rendezvényre

A Konyhafőnök The Voice Házasodna a gazda X-Faktor Money or Love Város vs Vidék Tehetség első látásra Sztárban Sztár Leszek! Farm VIP Dancing with the Stars Hal a tortán Celeb vagyok, ments ki innen! Séfek séfe Szerencsekerék Konyhafőnök VIP Troll a konyhában Párharc Hazatalálsz The Voice Tippelj és vidd el Celebrandi Ütős ötös Love Island Gyertek át! Power of Love Mutasd a hangod! Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban Éden Hotel Sztárbox LEGO Masters Kincsvadászok Az ugrás Házasság első látásra Next Top Model Hungary Zsákbamacska The Floor – Csak egy maradhat A Kísértés Legyen Ön is milliomos! Kalandra fal! Sztárban sztár All Stars Cápák között A Nagy Duett Nyerő Páros A Nagy Ő Sztárbox 2025 Sztárban Sztár All Stars 2025 X-Faktor 2025 Ázsia Expressz 2025 Kész Átverés Cápák között

Click here to preview your posts with PRO themes ››

A cannes-i vörös szőnyegen lépdelt Schumacher Vanda, valaki megkérdezte, mi keresnivalója volt ott Gyorsan lezárult a nyomozás, miután a holttestről kiderült, hogy nem egy hulla Szigligeti Ivett Dudás Miki haláláról: Azt sem tudták megállapítani biztosan, hogy a lakásban történt-e ez az egész Ilyen volt Budapest 75 éve – újabb kvíz, újabb fővárosi terek régi képeken

ÚJ AZ OLDALON

Több ilyen