2026. 02. 25. 11:19
Nem a legfényesebb hónapjain van túl a múzeum.
Négy hónappal a világ leglátogatottabb múzeumában történt látványos betörés után lemondott a Louvre elnöke, Laurence des Cars. A lemondást Emmanuel Macron francia elnök elfogadta – tudatta kedden közleményben a francia elnöki hivatal.
Az MTI tudósítása szerint Emmanuel Macron üdvözölte a szerinte felelős lépést
egy olyan pillanatban, amikor a világ legnagyobb múzeumának nyugalomra és új erős impulzusra van szüksége a biztonságossá tétel és a korszerűsítés nagyszabású munkálataihoz.
Október 19-én – „az évszázad betörésekor” – ahogyan a média a látványos rablást elnevezte, fényes nappal, néhány perc alatt 88 millió euró értékű koronaékszert vittek el az Apolló Galéria tárlóiból.
Az októberi műkincsrablás óta a közéleti viták középpontjában álló Louvre-ban novemberben az ókori görög műkincseket kiállító Campana Galériát kellett lezárni a födém gerendáinak meggyengülése miatt.
December 15-től a párizsi Louvre dolgozói határozatlan idejű sztrájkot hirdettek, tiltakozásul a „romló munkakörülményeik” és az „elégtelen források” miatt, a múzeum a sztrájk miatt több alkalommal is zárva tartott.
Február közepén kilenc embert őrizetbe vettek Párizsban egy rendőrségi razzia során, akiket a Louvre múzeumban és a versailles-i kastélyban a belépőjegyekkel elkövetett csalással gyanúsítanak
– közölte a párizsi ügyészség, amelynek becslése szerint a kár meghaladja a tízmillió eurót (3,8 milliárd forint).
Az előállítottak között volt a Louvre két őre, idegenvezetők és „a hálózat megszervezésével gyanúsított személy” – tette hozzá az ügyészség.
Click here to preview your posts with PRO themes ››
Legutóbb február 13-ra virradóra csőtörés történt a Louvre-ban, ami miatt a múzeum több termét is lezárták. A csőtörés a Denon-szárnyban történt, és a tűzoltók beavatkozását is igényelte. A vízszivárgás a 707-es termet érintette, amelyben a XV. és XVI. századi olasz festészet művei láthatók, köztük egy Fra Angelico-festmény. A vízszivárgás miatt az egyiptomi részleg könyvtárában több száz mű megrongálódott.
A XII. század végén épült Louvre-palotában évszázadokig a francia királyok éltek, mígnem XIV. Lajos Versailles-ba költözött, és a palota 1793-ban a királyi művészeti gyűjtemény múzeumává vált. A Louvre 2024-ben 8,7 millió látogatót fogadott, akik 69 százaléka külföldi volt.
A múzeum kibővítésével és felújításával kapcsolatban Macron és des Cars nagyra törő tervet jelentett be (új főbejáratot kapna, felújítanák az ikonikus üvegpiramist is, a Mona Lisa tulajdonképpen egy egész szárnyat kapna stb.) valamivel több mint egy éve, de sokan nem elégedettek vele. Erről itt írtunk.


Nem orosz kőolajat indítottak meg a horvátok Magyarország felé A híres villantás is sokat segített, euróezrekért kelhet el Jutta Leerdam ruhája Jámbor András arról posztolt, hogy kihallgatta a parlamentben a tiszás képviselő lejáratásának tervezését, nem sokkal később meg is jelent a cikk a fideszes médiában 80-as, 90-es évek akciófilm kvíz: csak igazi rajongóknak




