2025. 07. 07. 09:37
Középkori kardot húzott ki a Visztula folyóból egy lengyel horgász. A lelet szinte teljes hosszában fennmaradt, sőt egy a markolatot díszítő kereszt is jól kivehető rajta – számolt be róla a Science in Poland.
A hatóságok elmondása szerint a horgász július elsején vette észre a fegyvert a folyó varsói szakaszán, amint egy része kikandikált a vízből. A megtaláló tisztában volt vele, mi ilyenkor a teendő, és másnap leadta az illetékes szerveknek, amelyek azóta meg is kezdték a vizsgálatát.
5 fotó
A szakértők megállapították, hogy a kard bizonyosan a középkorban készült, azt azonban egyelőre nem tudják, pontosan honnan és melyik évszázadból származik.
A fegyveren látható kereszt alapján logikus gondolat, hogy a Jeruzsálemi Szent János Ispotályos Lovagrend (később máltai lovagrend) vagy a templomosok egyik tagjáé lehetett, ám ezek a szervezetek jelenlegi tudomásunk szerint nem állomásoztak Varsó területén – jegyzi meg a Heritage Daily. A lelet eredete tehát egyelőre rejtély, a lengyel Állami Régészeti Múzeum szakértői azonban az elkövetkező időben mindent elkövetnek majd, hogy feltárják a kard titkait.
Click here to preview your posts with PRO themes ››
Lapunk rendszeresen számol be a legfrissebb régészeti felfedezéseiről, alább megtalálhatók az elmúlt időszak legérdekesebb ilyen témájú cikkei:
- Évszázadok óta lezárt sírkamrába léptek be a kutatók
- Bámulatos kincseket találtak egy kétezer éves hajóroncsban
- Rejtélyes emberfaj szerszámaira bukkantak Kínában
- Római kori kardokra bukkant egy fémkeresős férfi Angliában
- Véletlenül bukkantak második világháborús bunkerre az erdő közepén
- Rejtélyes, ősi struktúra húzódik Németország partjainál
Elszabadult oroszlán támadt rá egy állatkerti dolgozóra a törökországi Antalyaban Michael Douglas már nem akar filmekben játszani: „Nem akartam azok közé tartozni, akik holtan esnek össze a forgatáson” Finomabb lesz a tükörtojás, ha egy másik hozzávalóra cseréljük az olajat vagy a vajat Török Gábor jelenleg szűk Fidesz győzelemre lát nagyobb esélyt