2025. 04. 08. 09:23
A Colossal Biosciences bejelentette: klónozásnak és géntechnológiának köszönhetően sikerült „visszahoznia” a nagyjából 12.500 évvel ezelőtt kihalt óriásfarkasokat – írja a Live Science. A biotechnológiai cég szerint ez az első alkalom a világon, amikor sikerült „kihalásmentesítést” elérni, csakhogy ez nem igaz.
A vállalat valójában mai farkasokat módosított úgy, hogy azok egyes vonásaikban emlékeztessenek a jégkor ikonikus ragadozójára.
A projekt emiatt inkább nevezhető rekonstrukciónak, ami egyáltalán nem újdonság a természetvédelemben. Egy a 17. században kihalt őstulokhoz hasonló vonalat például szarvasmarhák keresztezésével már az 1920-as években elkezdtek létrehozni, a mostani kezdeményezés különlegessége valójában az, hogy a rekonstrukcióhoz a legmodernebb genetikai eszközöket használták.
Egy óriásfarkas koponyája.
A Colossal Biosciences fő célja, hogy génszerkesztés révén hozzon vissza különféle kipusztult állatokat. A cég érvelése szerint ezek a rekonstruált – a vállalat által feltámasztottnak nevezett – élőlények fontos ökológiai szerepet tölthetnek be azon élőhelyeken, ahova bevezetik őket, ezzel segítve a természetvédelmet. A csapat célkitűzéseit tekintve a mostani eredmények mindenképp mérföldkőnek tekinthetőek.
A Colossal visszahozná többek között a gyapjas mamutot, ennek részeként a közelmúltban génszerkesztett, gyapjas egereket mutattak be a nyilvánosság előtt. A cég törekvéseiről és ellentmondásos munkájáról ebben a cikkben írtunk részletesen.
A vállalat szakemberei a kihalt fajok maradványainak vizsgálatával szekventálják a genomokat, majd azonosítják az adott állat fontos vonásainak genetikai változatait. Ezeket aztán a legközelebbi, még élő rokonfajba vezetik be.
Az óriásfarkas esetében modern szürke farkasok genetikáját módosították, az egyedi génváltozatokat petesejtekbe vitték be, majd ezeket pótanyák méhébe ültették be.
A projekt révén három hófehér kölyök született, ezek a Romulus, Remus és Khaleesi nevet viselik.
„Csapatunk egy 13 ezer éves fogból és egy 72 ezer éves koponyából vett DNS-t, és egészséges óriásfarkas-kölyköket hozott létre” – mondta Ben Lamm, a Colossal vezérigazgatója.
Kutyákat használtak
A csapat hasonló eljárást alkalmazott, mint amivel 1996-ban megalkották Dollyt, a klónbárányt. Ehhez egy sejtet távolítottak el a klónozásra kijelölt alanyból, majd kivonták a sejtmagban tárolt genetikai anyagot. Az információt ezt követően bevezették egy ugyanabból a fajból származó donorállat petesejtjébe, amelynek sejtmagját eltávolították. A petesejt így tartalmazta az eredeti klónozott alany újjáépítéséhez szükséges összes genetikai információt, a kihordást viszont egy másik állatra bízták.
Click here to preview your posts with PRO themes ››
Az óriásfarkas esetében természetesen a Colossalnak kellett összeraknia a genomot. Ehhez a fajtól vett genetikai mintákat hasonlították össze még élő rokonok, így farkasok, sakálok és rókák adataival. A szürke farkasokat azért választották donorul, mert ezek állnak a legközelebb az egykori ragadozóhoz.
A csapat 14 génben 20 kulcsfontosságú különbséget azonosított, ezek voltak felelősek az óriásfarkasok egyes jellegzetességeiért, így robusztusabb méretéért, fehér szőrzetéért, nagyobb fogaiért és jellegzetes vonyításáért.
A szakemberek a szürke farkasok vérmintáiból gyűjtöttek sejteket, ami kevésbé invazív módszer, mint a Dolly esetében alkalmazott. Ezt követően a CRISPR génszerkesztő technológiával végrehajtották a 20 genetikai szerkesztést a 14 érintett génben, majd a sejtek sejtmagját kivonták, és beillesztették egy élő állat petesejtjébe.
A kutatók összesen 45 embriót alkottak meg laboratóriumi körülmények között. Ezeket két házi kutya méhébe ültették be, ez az állat ugyanis a szürke farkas egyik alfaja.
Mindkét példányban egy-egy embrió fejlődött ki, 65 nap után, 2024. október 1-én így megszületett Romulus és Remus. Néhány hónappal később megismételték a folyamatot, ezzel pedig Khaleesi is világra jött. A kölykökről videót is közzétettek.
Valójában nem ez az első alkalom, amikor hasonló megközelítéssel próbáltak „feltámasztani” egy kihalt állatot. 2003-ban spanyol tudósok a spanyol kőszáli kecske, a beceite kőszáli kecske egyik példányát klónozták, ám az percekkel a születése után elpusztult.
A Colossal kétalomnyi vörös farkas klónozását is bejelentette, ez a világ legveszélyeztetettebb farkasfaja.