2026. 05. 02. 17:06
A Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapata még úgy is simán bejutott a Magyar Kupa-döntőbe, hogy az utolsó percekben nem is dobott gólt. A győriek 32-28-ra verték az FTC-t és várják az ellenfelüket.
Idén már az elődöntőben összecsapott egymással a két legerősebb magyar csapat, és az előző négy kiírást megnyerő Ferencváros, amely 12 mezőnyjátékossal és két kapussal állt ki, mindössze egyszer vezetett a meccsen: 1-0-nál. 2-2-nél még egál volt, utána pedig magához ragadta a kezdeményezést az ETO, a ferencvárosiak pedig szaladtak az eredmény után. Dione Housheerék 17-15-re vezettek az első játékrészt követően.
A szünetben jött Szemerey, és ez mindent megváltoztatott

Bruna de Paula (), a Győr, valamint Simon Petra (b) és Márton Gréta (j), az FTC játékosa a Török Bódog női kézilabda Magyar Kupa négyes elődöntőjében játszott Győri Audi ETO KC – FTC-Rail Cargo Hungaria mérkőzésen.
A második félidőre mindkét csapat kapust cserélt, Per Johansson csapata pedig kilőtt: egy 6-0-s rohanással gyakorlatilag eldöntötték a győriek a meccset.
Szemerey Zsófi, aki a rohanás során hetest és utána a kipattanót is hárította, később a meccs embere lett, kilenc védést mutatott be a második félidőben.
Ebből pedig már nem tudott felállni a Ferencváros, többször is nyolcgólos előnyben volt az ETO. A végén ugyan sikerült kozmetikázni az eredményen – a Győr az utolsó öt és fél percben nem dobott gólt –, de ez a mérkőzés valóban eldőlt a második félidő elején.
Click here to preview your posts with PRO themes ››
A kisalföldiek sikeréből Housheer kilenc, Kristina Jörgensen öt góllal, Szemerey Zsófi kilenc, míg Hatadou Sako két védéssel vette ki a részét. A ferencvárosiak közül Simon Petra hétszer, Angela Malestein nyolcszor talált be, Laura Glauser hét, Böde-Bíró Blanka öt lövést hárított.
A Győri ETO öt év után nyerheti el ismét a Magyar Kupát. A csapat közben karnyújtásnyira van a bajnoki címtől, miközben a Bajnokok Ligájában bejutott a final fourba, ahol majd a Brest lesz az ellenfele az elődöntőben.
Török Bódog Magyar Kupa, elődöntő
Győri Audi ETO KC – FTC-Rail Cargo Hungaria 32-28 (17-15)
lövések/gólok: 52/32, illetve 45/28
gólok hétméteresből: 5/4, illetve 5/3
kiállítások: 12, illetve 4 perc


Anglia két legjobbja verseng egymással – az Arsenal vagy a City roppan össze az eszelős nyomás alatt? Superbike-vb: a Balaton mellett írtak sporttörténelmet A Veszprém edzője csapata rendhagyó bajnokija után: Nem akarunk beleszólni mások küzdelmébe Rosszkor, rossz helyen: húsz hónapra eltiltották az olimpiai bronzérmes atlétát




