csütörtök, április 9, 2026
KezdőlapÉLET-STÍLUST. Danny vallomása: drogok tették tönkre az arcát

T. Danny vallomása: drogok tették tönkre az arcát

Közzétéve:

2026. 04. 09. 06:44

A drogok miatt az orra súlyosan károsodott és „összeesett”.

Megjelent a T. Dannyről szóló, A maszk mögött című dokumentumsorozat második epizódja, melynek középpontjában a zenész függősége áll.

„Amilyen rosszul voltam belül, annyira jól mentek a dolgok, és jól ment a karrier, és pörögtek a dalok, és mentek a fellépések, és Budapest Park, Aréna… És közben meg belül fogytam el, és akkor még azt is kellett éreznem, hogy egyedül vagyok” – idézi a Bors T. Dannyt, aki a pénzügyeiről is mesélt a filmben.

Elég gyorsan éltem akkoriban, és sokkal gyorsabban szívtam el és költöttem el a pénzt, mint ahogyan az jött. Úgyhogy hiába kerestem sokat, azt mind el is költöttem, sőt, még többet is. Igazából akkor a tartalékaimat is feléltem. Havonta 12-15 millió forintot költöttem el, javarészt drogokra. Egyáltalán nem tartottam kézben a dolgokat.

A drogfogyasztás fizikai tünetei

Drogfüggősége fokozatosan átvette az irányítást az élete felett. Saját bevallása szerint egy ponton már kemény fizikai tünetek is jelentkeztek: „Akkoriban kezdtek fizikai fájdalmaim is lenni, már annyi cuccot szívtam, használtam.” Elkezdett rászokni a fájdalomcsillapítókra is.

Sokan támadták az orra miatt, ezért egy idő után maszkot kezdett el hordani. Mint mondja, az orra pár nap alatt összeesett, és akárhányszor tükörbe nézett, nem önmagát, hanem egy szörnyet látott.

Amikor eljött a végpontja ennek az egésznek, és realizáltam, hogy mit tettem magammal, az egyik pillanatról a másikra történt kvázi. Elég hamar összeesett az orrom, pár nap leforgása alatt… Azt láttam, hogy egy szörnyet kreáltam, ez nem én vagyok, és fájt beismerni, hogy miért nem lehetett ebből kijönni, és miért kellett elmennem a végletekig

– mondta T. Danny az nlc szemléje szerint.

Click here to preview your posts with PRO themes ››

A barátok bevallották: örültek, hogy az orra adta meg magát, és nem a szíve, mint ahogyan arra sokan számítottak.

A rapper azóta jobban van, heti ötször edz, eljár kosárlabdaedzésekre és bokszolni is, és két albumon dolgozik egyszerre. Legnagyobb fájdalma, hogy már sosem kaphatja vissza az arcát. Mint kiderült, plasztikai műtéttel helyrehozható a kár, de ahhoz, hogy meg lehessen műteni, várni kell, hiszen a hegesedés nagyjából fél vagy akár egy évet is igénybe vehet.

T. Danny vallomása: drogok tették tönkre az arcát

T. Danny vallomása: drogok tették tönkre az arcát

Több száz magyar kormányzati jelszó került ki az internetre Orbán szerint nem zárható ki, hogy titkosszolgálati szál húzódik Szabó Bencéék nyilvánosság elé lépése mögött Marihuánát szívatott unokahúgával, aki ettől rosszul lett, erre amfetamint adott neki, végül szexuálisan bántalmazta Beugratós történelmi kvíz: tudod, melyik esemény történt előbb?

ÚJ AZ OLDALON

Több ilyen