választás 2026 2026. 04. 11. 09:50
Tóth Gabi úgy érezte, újra meg kell szólalnia az április 12-ei választások előtt egy nappal, reflektálva „a hiteltelenítésre”, amit kap a „baloldali, senkiházi, csaholó kutyáktól”. Azt mondja egyre jobban érzi, hogy
a jó oldalon állok, Isten oldalán állok, a hazám oldalán állok.
Kitért a Rendszerbontó Nagykoncertre is, aminek ezúttal a nevét nem sikerült pontosan idéznie:
Amikor 15 éves gyerekek ugrálnak a rendszer – höh, nevetséges – váltó koncerten, ahol drogos kutyák veszik elő a péniszüket a színpadon, üvöltve-csaholva a Hősök terén, megszégyenítve, megszentségtelenítve azokat a történelmi alakokat, akik tettek azért, hogy ez az ország legyen.
Szerinte az ott fellépő „senkiháziak” milliókért léptek föl:
Nem havonta, naponta milliókért, és elhiteik álszent módon veletek, hogy őket mennyire érdekli szegény magyarok sorsa, ami miatt meg kell dönteni ezt a kormányt.
Azt mondja, ha a szakmája ebből áll, ő ebből nem kér. Végül könnyek közt arról beszélt, szerencsés, hogy ilyen országban élhet. Majd azt mondta, örülne, ha nem csesznék szét az országot azoknak, akik itt képzelik a jövőjüket, itt akarnak családot alapítani:
hogy elvethessék magvaikat, hogy fennmaradhassunk
– fogalmazott a Fidesz-frakciótól milliós fizetésért dolgozó énekesnő.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Böngéssze nálunk a választókerületek adatait már a választás előtt! Élő műsorokkal, elemzésekkel, Török Gáborral érkezik a maratoni V-nap A 24.hu Csatatér 2026 sorozata a legszorosabb választókerületeket mutatja be: helyi erőviszonyok, jelöltek, politikai háttér és kampánystratégiák. A társadalom egészében lényegesen jobb Magyar Péter megítélése, mint Orbán Viktoré, de vannak csoportok, ahol a miniszterelnököt kedvelik többen – derül ki a 21 Kutatóközpont felméréséből. Publicus Intézet: minden kategóriában erősödött a Tisza az utolsó másfél hétben, Pulai András szerint gátszakadás van
Click here to preview your posts with PRO themes ››
Választás kisokos – 2026
- Mikor lesznek a magyarországi országgyűlési választások 2026-ban?
- Hogyan lehet szavazni 2026-ban?
- Hova kell mennem szavazni
- Hány óráig szavazhatok a 2026-os választások napján?
- Milyen papírokat kell magammal vinnem a szavazásra?
- Mely pártok indulnak a 2026-os választásokon?
- Hogyan tudok tartózkodási helyen (ideiglenes lakcímen) szavazni 2026-ban?
- Hogyan jelentkezhetek át másik szavazókörbe?
- Hogyan tudok külföldről szavazni 2026-ban?
- Hogyan működik a levélszavazás?
- Hogyan tudok szavazni határon túli kettős állampolgárként?
- Mik a legfrissebb közvélemény-kutatási adatok a 2026-os választásokra vonatkozóan?




