csütörtök, március 19, 2026
KezdőlapTECHVéletlenül megfigyelték, ahogy darabokra esik egy üstökös

Véletlenül megfigyelték, ahogy darabokra esik egy üstökös

Közzétéve:

2026. 03. 19. 13:08

Véletlenül lencsevégre kapta a Hubble űrtávcső, amint darabokra hullik egy üstökös a Naprendszerben. A csillagászok eredetileg egy másik égitestet akartak megfigyelni, de mivel az nem volt látható, inkább a C/2025 K1 (ATLAS) jelű objektumra irányították a kamerákat, amely éppen ezután esett szét. Amint a NASA közleményéből kiderül, annak az esélye, hogy egy üstökös éppen akkor aprózódik fel, amikor megfigyelik, hihetetlenül kevés.

Néha a legjobb tudományos teljesítmények véletlenül születnek

– mondta John Noonan asztrofizikus, a kutatás egyik résztvevője.

A legtöbb üstökös kifejezetten ősi égitestnek számít, nagyjából a Naprendszerrel egyidősek. Ez azonban nem azt jelenti, hogy érintetlenek vagy elpusztíthatatlanok: az évmilliárdok alatt számos alkalommal a Nap izzó közelségébe kerülhettek, ráadásul a kozmikus sugárzás is roncsolja őket. A C/2025 K1 (ATLAS) szétesése előtt nem sokkal is elhaladt csillagunk mellett, feltehetőleg ez okozhatta pusztulását.

Tavaly októberben az égitest mintegy 50 millió kilométerre közelítette meg a Napot, és mivel nagyrészt jégből állt, ezt a találkozást nem volt sok esélye túlélni. Novemberben már jól látszott a Hubble képein, hogy legalább négy darabra hullott szét.

Így jár egy üstökös, ha nagyon laza a magja és túl közel kerül a Naphoz…

– kommentálta az esetet Kiss László csillagász a Facebookon.

Click here to preview your posts with PRO themes ››

Az égitestet 2025 májusában fedezték fel, és legjobban a déli féltekéről lehetett megfigyelni. Annyira fényessé azonban sosem vált, hogy szabad szemmel is látható legyen.

Naprendszerünk üstökösei időről időre érdekes látványban részesítenek minket, akár az éjszakai égbolton, akár az űrügynökséges eszközeinek felvételein. Lapunk alábbi cikkeiben több ilyen esetről is beszámolt korábban:

  • Videón, amint a Nap elporlaszt egy üstököst
  • Mi lehetünk az utolsó emberek, akik láthatják ezt az üstököst?
  • Pusztuló üstököst örökített meg egy magyar fotós

Véletlenül megfigyelték, ahogy darabokra esik egy üstökös

Véletlenül megfigyelték, ahogy darabokra esik egy üstökös

„Ez egy elég primitív manipuláció” – kijevi járókelők az elmérgesedő magyar-ukrán viszonyról Csipes Tamara kiakadt azon, hogy Rákay Philip felesége lovagkeresztet kapott Orbán az EU-csúcs előtt: A tiszás képviselők itt szoktak ülni ukrán mezben, nem mi adtuk rájuk „Ízléstelennek tartom, hogy kézből odaadják a százezreket” – Verebes István a Kincsvadászokat és a Cápák közöttet kritizálta

ÚJ AZ OLDALON

Több ilyen

„Egy főzés néha 3 utat jelent a boltba”

Katz Dávid 2026. 03. 19. 10:58 ...

Meghalt Konczek József költő, a Kilencek tagja

2026. 03. 19. 13:50 ...