vasárnap, március 22, 2026
KezdőlapSZÓRAKOZÁSVideón az ittas Justin Timberlake igazoltatása

Videón az ittas Justin Timberlake igazoltatása

Közzétéve:

2026. 03. 21. 08:43

Pénteken a Sag Harbor Village-i rendőrség nyilvánosságra hozott két testkamerás felvételt, amelyek Justin Timberlake igazoltatásáról készültek 2024-ben.

A videók publikálását az énekes jogi képviselete a személyiségi jogok védelmére hivatkozva igyekezte megakadályozni. A pénteki bírósági dokumentumok szerint azonban Timberlake is elismerte, a felvételek nem sértik olyan mértékben a személyiségi jogait, hogy semmiképp se lehessen őket nyilvánosságra hozni.

Amint azt annak idején mi is megírtuk, az énekest 2024 júniusában állították elő, miután lassítás nélkül hajtott el egy stoptábla mellett. Rendőrségi igazoltatása során több jel is arra mutatott, hogy ittasan vezetett. Timberlake ugyanakkor azt állította, nem fogyasztott alkoholt, de nem teljesített jól a józansági teszten, és az alkoholszondát sem volt hajlandó megfújni. Végül 2024 szeptemberében vádalkut kötött, amelynek keretében 25 óra közmunkára és 500 dollár pénzbüntetés megfizetésére ítélték, vezetői engedélyét pedig 90 napra felfüggesztették New York államban.

„Világ körüli turnén vagyok”

A most nyilvánosságra hozott videók egyikén az látszik, hogy az igazoltató rendőr megközelíti Timberlake bérelt autóját, és megkérdezi, mivel foglalkozik. „Turnén vagyok” – feleli az énekes. A beszélgetés így folytatódik:

– Milyen turnén?
– Világ körüli turnén.
– Mivel foglalkozik?
– Nehéz elmagyarázni. Én vagyok Justin Timberlake.
– Maga Justin Timberlake?

A második, hosszabb videóban az autójából már kiszállt énekest két rendőr arra kéri, egyenes vonalban menjen végig az út egy szakaszán. Ezt meglehetősen lassan, szüneteket is beiktatva teljesíti.

Click here to preview your posts with PRO themes ››

Justin Timberlake kisebb-nagyobb botrányairól az ittas vezetés után külön cikket is írtunk:

Videón az ittas Justin Timberlake igazoltatása

Videón az ittas Justin Timberlake igazoltatása

A Konyhafőnök The Voice Házasodna a gazda X-Faktor Money or Love Város vs Vidék Tehetség első látásra Sztárban Sztár Leszek! Farm VIP Dancing with the Stars Hal a tortán Celeb vagyok, ments ki innen! Séfek séfe Szerencsekerék Konyhafőnök VIP Troll a konyhában Párharc Hazatalálsz The Voice Tippelj és vidd el Celebrandi Ütős ötös Love Island Gyertek át! Power of Love Mutasd a hangod! Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban Éden Hotel Sztárbox LEGO Masters Kincsvadászok Az ugrás Házasság első látásra Next Top Model Hungary Zsákbamacska The Floor – Csak egy maradhat A Kísértés Legyen Ön is milliomos! Kalandra fal! Sztárban sztár All Stars Cápák között A Nagy Duett Nyerő Páros A Nagy Ő Sztárbox 2025 Sztárban Sztár All Stars 2025 X-Faktor 2025 Ázsia Expressz 2025 Kész Átverés Cápák között

Egy éve ilyenkor: brutális börtönőrként bántalmazta a gyerekeket az orosz óvónő Egy tengerész véletlenül a futóalkalmazásával lebuktatta, merre van az egyetlen francia repülőgép-hordozó A színpad felett felfüggesztve ájult el a rapper, majd a kórházból bejelentette új turnéjukat Több száz gyerek apja lehet egy apa-fia páros, eltiltották őket a spermaadástól

ÚJ AZ OLDALON

Több ilyen