2026. 05. 21. 09:59
Ráthonyi-Palácsik Tímea 2025 elején, hosszú éveken át tartó küzdelmek után tapasztalhatta meg az anyaság örömét: férjével közös fiukat, Bent béranya hozta világra, eközben pedig kiderült, hogy az ő szíve alatt is új élet fejlődött. Kislányuk, Hailey júliusban született meg.
Az édesanya tavaly augusztusban elárulta, hogy 24 kilót szedett fel a terhessége idején, ám akkor leszögezte, hogy a babái számára az elsők, nem az, hogy mihamarabb visszanyerje a szülés utáni alakját.
Annyira nem érdekel még, de most majd el lehet kezdeni egy kicsit sétálni, meg légzőgyakorlatokat végezni. Meg annyit csinálok, hogy van ez a hasszorító, tépőzáras valami, azt szoktam hordani, hogy jobban összetartsa a szerveket meg a hasat. A férjem előtt kicsit olyan kellemetlenül érzem magam, ha bejön a fürdőszobába reggel, megpróbálom eltakarni, de ő azt mondja, »fú, nagyon jól nézel ki, nagyon sokat fogytál már most is«. Szerintem a szoptatás egyébként nagyon sokat segít
– mondta akkor.
Az említett nyilatkozat óta kilenc hónap telt el, az édesanya pedig kétségkívül remek formába került. Nemrég a korlátozott ideig elérhető Instagram-történetében mutatta meg az alakját, miután nyirokmasszázson járt.
10 hónappal a császármetszésem után
– fűzte hozzá a képhez, amit ide kattintva lehet megnézni csütörtök estig.
Click here to preview your posts with PRO themes ››
Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat


A Konyhafőnök The Voice Házasodna a gazda X-Faktor Money or Love Város vs Vidék Tehetség első látásra Sztárban Sztár Leszek! Farm VIP Dancing with the Stars Hal a tortán Celeb vagyok, ments ki innen! Séfek séfe Szerencsekerék Konyhafőnök VIP Troll a konyhában Párharc Hazatalálsz The Voice Tippelj és vidd el Celebrandi Ütős ötös Love Island Gyertek át! Power of Love Mutasd a hangod! Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban Éden Hotel Sztárbox LEGO Masters Kincsvadászok Az ugrás Házasság első látásra Next Top Model Hungary Zsákbamacska The Floor – Csak egy maradhat A Kísértés Legyen Ön is milliomos! Kalandra fal! Sztárban sztár All Stars Cápák között A Nagy Duett Nyerő Páros A Nagy Ő Sztárbox 2025 Sztárban Sztár All Stars 2025 X-Faktor 2025 Ázsia Expressz 2025 Kész Átverés Cápák között
Erdélyi Mónika: Ha én a rendszer kegyeltje lettem volna, akkor nem a szélén állok a pályának, hanem játszom Komoly oka volt annak, hogy Bochkor Gábor leszokott a cigiről Frei Tamás: Az elmúlt egy évben többször is egyeztettem az RTL-lel Kim Kardashian fehérneműi között találtak 3 milliárdnyi kokaint



