2026. 02. 02. 21:00
Nagyon tisztelte az énekest.
Január 31-én lapunk is tudatta az olvasókkal, hogy elhunyt Fenyő Miklós, a Hungária együttes alapítója. Mint ismeretes, a 78 éves énekes január közepén került kórházba tüdőgyulladással. Kezdetben úgy tűnt, fel fog épülni, a menedzsmentje múlt heti tájékoztatása szerint azonban szövődmények alakultak ki nála.
A halálhír megjelenése óta sorra búcsúznak a zenésztől a pályatársak – például a Hungária két korábbi tagja, Dolly és Szikora Róbert, vagy korábbi felfedezettje, Szandi –, és más közszereplők, köztük Orbán Viktor és Magyar Péter is.
A tragédia a Retro Rádió stúdiójában is téma volt hétfő reggel, ahol Bochkor Gábor kijelentette: megdöbbentette Fenyő halálhíre.
Biztos volt benne, hogy az énekes ki fog jönni a kórházból
Holott nekem nem volt ő barátom. Egyszerűen csak nagy tisztelője vagyok Fenyő Miklósnak. Megmondom őszintén, teljesen értetlen vagyok. Egy aktív életet élő férfi, aki bemegy egy tüdőgyulladással a kórházba és nem jön ki onnan… Nem értem, hogy nem megy 2026-ban, hogy ez kvázi bagatell ügy legyen. Nem akarok és nem is tudnék szakérteni ebben a témában, de megdöbbentő számomra. Óriási veszteség, hiszen Fenyő Miklós egyedi alakja volt a magyar könnyűzenének. Meg voltam róla győződve, hogy ki fog jönni és ez egy párhetes történet lesz csupán. Nagyon nagy alakot veszítettünk el
– idézte a Bors a műsorvezetőt, aki azzal az ötlettel állt elő, hogy Bochkor hétfői adásának minden órájában egy-egy Fenyő-slágerrel emlékezzenek meg az ország „jampijáról”.
Egyébként ő azon kevés idősebb zenészek közé tartozott ő, akivel nem voltam intenzív kapcsolatban, de mégis nagyon tiszteltem őt. Az, amit ez a manus a magyar könnyűzenei palettára behozott, ráadásul nagyon jó ízléssel… Ne felejtsük el, hogy a rock & rollt lehet iszonyat szarul játszani. Ő hihetetlenül autentikusan csinálta. Ráadásul hozott egy új nyelvezetet is, vagyis talált ki, ami elképesztő. Nagyon sajnálom! Isten nyugosztalja Fenyő Mikit!
– búcsúzott Bochkor az énekestől.
Click here to preview your posts with PRO themes ››
Trump: Én soha nem jártam az Epstein-szigeten, de a korrupt demokraták igen Ingyenes készpénzfelvétel: vannak, akik hiába próbáltak hozzáférni a 300 ezerhez – íme, egy várható hiba és a megoldása Elgázolt egy embert a vonat Budapesten Magyar Péter Orbán Viktornak: Hallom az ön által okozott Európa-rekorder infláció miatt idén már 50 ezer forint egy szavazat „ára”




