szerda, február 4, 2026
KezdőlapKÖZÉLETElvittek egy magyar politikust a pozsonyi tüntetésről a szlovák rendőrök

Elvittek egy magyar politikust a pozsonyi tüntetésről a szlovák rendőrök

Közzétéve:

2026. 01. 30. 20:07

Mert a mellényén az volt, hogy megkérdőjelezi a Beneš-dekrétumokat.

Elvitték a rendőrök Orosz Örsöt, a Magyar Szövetség politikusát pénteken egy tüntetésről Pozsony óvárosában, ahol a Beneš-dekrétumok ellen tüntettek, írja az Új Szó és a Paraméter.sk. 

Orosz a rendőrség és a szervezők kérése ellenére sem vette le a láthatósági mellényét, amelyen az a felirat állt, hogy

Megkérdőjelezzük a a Beneš-dekrétumokat.

A tüntetésen több mint ezren voltak kint, az Új Szó szerint szlovák szót is lehetett hallani.

Orosz este hét körül posztolt a saját Facebook-oldalán arról, hogy a kihallgatását várja.

A felirat, és egyben a dekrétumok megkérdőjelezése, egy decemberi BTK-módosítás alapján bűncselekmény lett, akár hathavi szabadságvesztés is járhat érte. Orosz az egyik kezdeményezője volt annak a petíciónak, amelyben közéleti szereplők és aktivisták ennek hatályon kívül helyezését kérik.

Az Új Szó szerint a tüntetésen többen is beszédet mondtak. Voda Zsófia, a Pozsonyi Magyar Szakkollégium igazgatója párhuzamot vont a Malina Hedvig elleni eljárás miatt szervezett, 12 évvel ezelőtti tüntetéssel, amelyen ő is felszólalt. Szerinte a szlovák kormány most ennél is tovább ment.

Click here to preview your posts with PRO themes ››

Stubendek Attila, a petíció kezdeményezője arról beszélt, hogy eddig nyolcezren írták azt alá, vállalva a veszélyt, hogy ellenük is büntetőeljárás indul. A másik két kezdeményező, a most elvitt Orosz Örs és Fiala-Butora János önfeljelentést is tettek a rendőrségen.

Kovács Balázs szervező a nagyszülei csehországi kitelepítésére hivatkozva kijelentette:

Tartozunk szüleink, nagyszüleink és dédszüleink emlékének azzal, hogy kimondjuk: ami a második világháború után történt, annak soha nem lett volna szabad megtörténnie.

A tüntetés végén elénekelték a szlovák és a magyar himnuszokat.

Elvittek egy magyar politikust a pozsonyi tüntetésről a szlovák rendőrök

Elvittek egy magyar politikust a pozsonyi tüntetésről a szlovák rendőrök

Minden csodálatosan indult, egy euróért vett egy házat Szicíliában, de három év után visszaadta A Nagy Ő: nem sokáig vártak, Stohl András már össze is melegedett Kiara Lorddal Videó: mesterlövész lőtte ki az M6-os autópályán elszabadult gázpalackokat Hankó Balázs a rekord alacsony születésszámról: A háborús fenyegetettség miatt van visszaesés

ÚJ AZ OLDALON

Fülgyulladás végzett a legműveltebb magyar királlyal

2026. 02. 03. 12:57 ...

Máris itt lehet az év legjobb magyar filmje

2026. 02. 03. 21:01 ...

Életveszélyesek lehetnek az ilyen autókilincsek

2026. 02. 03. 13:43 ...

Vizsgálják a KGB és Jeffrey Epstein kapcsolatát

Donald Trump és barátnője (és későbbi felesége), a volt modell Melania Knauss, Jeffrey Epstein,...

Kiderült, mikor mutatja be a programját a Tisza Párt

Magyar Péter szerint a Tisza Párt készen áll a választásra. ...

Magyar Péter: a Tisza készen áll a választásra

2026. 02. 03. 19:46 ...

Több ilyen