2026. 05. 21. 09:54
Május 16-án, életének 97. évében elhunyt Csák Gyula író és szociográfus, akinek munkásságát 1975-ben József Attila-díjjal ismerték el. Halálának hírét a Magyar Írószövetség közölte.
Csák Gyula 1930. január 12-én született Nyíregyházán. Ipari tanuló volt, kereskedelmi iskolát végzett, majd Debrecenben népi kollégista lett. A polgári iskola befejezése után a helybéli Nemzeti Parasztpárt titkára mellett dolgozott, majd volt kovácsinas, fodrászinas és Pesten kifutófiú.
Pályafutását újságíróként kezdte: 1948–1950 között a debreceni Tiszántúli Néplap szerkesztője volt. 1950-től 1953-ig a Néphadsereg szerkesztőségében dolgozott. 1953–1957 között a Szabad Föld szerkesztője, 1957-től 1969-ig az Élet és Irodalom rovatvezetője volt, majd szabadfoglalkozású író (1969–1976).
1974–1983 között a Magyar Írószövetség külügyi titkáraként, 1984–1986 között az újdelhi Magyar Kulturális Intézet igazgatójaként működött. Számos szociográfiai és dokumentarista művet hagyott hátra. Mélytengeri áramlás című szociográfiája, mely 1963-ban jelent meg, nagy irodalmi vitát váltott ki. A következő évtizedekben szociográfiái mellett több regénye, elbeszélése, drámája látott napvilágot. Életművéből válogatás Vallomás címmel jelent meg 2006-ban a Trikolor Kiadó Örökségünk-sorozatában. Munkásságát 1975-ben József Attila-díjjal ismerték el.
Click here to preview your posts with PRO themes ››
Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Berángatott egy 16 éves fiú egy 14 éves lányt az egyik kaposvári áruház vécéjébe, és minősített szexuális erőszakot követett el rajta Bóna Szabolcs: Sürgősen intézkedünk, visszaállítjuk az Ukrajnából érkező élelmiszerek tilalmát Mennyit tudsz a mandalóriról és Groguról? Teszteld ezzel a tíz kérdéssel! Kármán András felmentette a NAV elnökhelyettesét, akinek a márciusi buliján meghalt a hivatal tábornoka




