2026. 03. 14. 11:57
Kinszki Imre kiváló amatőr fotós életműve a „megmaradás kényszeréből” született. Alkotó volt a szó legnemesebb értelmében: olyan művész, aki az élet valamely területén többet akart közölni a világ és önmaga kapcsolatáról, mint amennyit a hétköznapi nyelv megenged. Pályafutása egyedülálló ívet írt le a verbális, filozófiai kifejezésmódtól a vizuális gondolatközvetítésig. Ha most, születésének 125. évfordulóján megpróbáljuk rekonstruálni ezt a kapcsolatot, számba kell vennünk azokat a mélyen polgári és intellektuális alapokat, amelyek meghatározták a világlátását. Kiscsatári Marianna fotótörténész írása.
Kinszki Imre 1901. március 10-én, 125 éve született Budapesten egy polgári-értelmiségi zsidó családban. A piaristáknál tanult – kitűnő eredménnyel, és már 17-18 évesen a Huszadik Században természetfilozófiai cikkeket publikált barátaival, Litván Józseffel és Kolnai Auréllal. A családi háttér sokat segített neki ebben: anyai nagyapja, Schiller Zsigmond a Pester Lloyd szerkesztője volt, a magyarországi flórakutatás neves képviselője. Filozófiát vagy orvostudományt szeretett volna tanulni, de zsidó származása és anyagi nehézségek miatt a tanulmányait abba kellett hagynia.
Hivatalt vállalt a Gyáriparosok Országos Szövetségében (GYOSZ) irattárosként és idegen nyelvű levelezőként – itt dolgozott aztán egész életében. Ide apai nagybátyja ajánlotta be, és az Akadémia és a Vigyázó Ferenc utca sarkán lévő épület irodája lett mindennapjainak helyszíne. Ez a hivatali lét azonban nem ölte ki belőle az alkotót: még az iroda ablakából is készítette a felvételeit. Az 1930-as évek elején készült, föntről exponált pillanatok egy esős délutánon a korra jellemzően alig mutatnak forgalmat a hatalmas téren; egyetlen autót és néhány esernyős járókelőt látni csak, amint sietnek vagy álldogálnak a vizes aszfalton. Itt, a GYOSZ-nál ismerte meg későbbi feleségét, Gárdonyi Ilonát is, aki szintén az egyesületnél dolgozott gyors- és gépírónőként. A történet szerint néhány papírrepülő elrepítésével sikerült meghívnia őt az első randevúra, egy Farkasréti temetői sétára. 1926 tavaszán házasodtak össze, és egész életükben szépen, szeretetben éltek. Első fényképezőgépét is a feleségétől kapta 1926-ban, fiuk, Gábor születésekor.
A Gyáriparosok Országos Szövetsége (GYOSZ) Vigyázó Ferenc és Akadémia utca sarkán lévő épülete második emeleti irodájának ablakából az 1930-as évek elején készült felvétel.
A Keleti pályaudvar 1933-ban.
Élete aktív alkotói korszakát Zuglóban, a Róna és a Szugló utca sarkán álló bérházban töltötte. Az 1920-as évek végén és a 30-as években itt a hangulat még vidéki volt. Kinszki az ottani bolgárkertészetet látja az ablakából: fotózza a kerteket, a téli felszántott rög textúráit. A kisvárosi hangulat emberi, mosolygós pillanatait is megeleveníti a képein: játszóterek, parkok, gyerekek, a Városliget vagy a ferencvárosi búcsú jelenetei mind-mind megférnek az objektíve előtt.
3 fotó
Amatőrfotós-korszakában több témakört különíthetünk el. A természettudomány fejlődése és az ismeretterjesztő sajtó nagyarányú térhódítása rendkívüli mértékben megnövelte a természetfényképek igényét. A 20-as évektől egyre több amatőr fotós fényképezett növényeket, állatokat, amikhez szükség volt a régi gépek átalakítására, közgyűrűk behelyezésére. Ez az igény indította el Kinszkit arra, hogy egy természetfényképezésre alkalmas, praktikus gépet találjon ki. Különböző előtéteket és egy 6×6-os kamerát tervezett, amelyet a Hock és Kiss cég el is készített számára. Ez a távolságmérővel és parallaxist kiküszöbölő fémtalppal ellátott kis méretű gép, a KINSECTA, kiválóan alkalmas volt a közelfényképezésre.
Kinszki Imre fecskefészket fotóz Nógrádverőcén 1935 körül. Mivel a felesége családja az Ipolyságról származott, minden évben nyárra kibéreltek egy házat, és ott töltötték a szünidőt. A képet fia, Kinszki Gábor készítette az édesapjáról.
Gábor és egy imádkozó sáska a konyhaasztalon 1929-ben. Úgy tűnik, barátságba kerültek! Kinszki gyakran vitt haza rovarokat, hogy megmutassa a természet csodáit.
Kinszki képes volt hónapokig, akár évekig figyelni egy-egy élő részt a természetben – növényt vagy állatot. Az imádkozó sáska volt a legkedvesebb „célpontja”. Gyakran haza is vitte ezeket a rovarokat, hogy megmutassa a fiának; az 1929 körül készült képeken látszik, ahogy Gábor és az imádkozó sáska a konyhaasztalon szinte barátságba kerülnek. A természetjárás és a madarak megfigyelése közben vallotta:
Alapelv, hogy nem szabad a madarat üldözni, s ezáltal elvadítani, inkább lassankint kell a géphez hozzászoktatni.
Nógrádverőcén 1936-ban.
Gábor 1929 körül.
Kinszki Imre szemlélete a szokványos kispolgári értékeket a valódi, szép oldaláról néző szemlélet volt. Ennek bizonyítéka szeretetteli viszonya a családjához, a feleségéhez és a gyermekeihez. Sok képet készített róluk: kevés köztük a beállított, több az ellesett, talán csak az apa szemével látható kedves pillanat. Fia, lánya lábát-kezét egy-egy szűk képkivágású fotón jelenítette meg. A Róna utcai gangon játszó, tanuló gyerekek, a napfürdőzős vidámság oly szép intimitást mutat, amely ritka emberi és fotográfiai pillanat. Gyakran fényképezett apró részleteket a gyermekeiről: Gábor lábát az első tornaóra után magas szárú cipőben vagy Judit masniját és fürtös haját. Ezek a felvételek az „új tárgyiasság” látásmódjára emlékeztetnek, ahol a részletek és az asszociációs inspiráció dominálnak.
Valószínűleg Gábor kezét fotózta le Kinszki 1930 körül.
Nem szabad felednünk, hogy Kinszki figyelemmel kísérte a külföldi fotográfiai trendeket is: nagy rajongója volt Paul Wolffnak, Albert Renger-Patzschnak, Moholy-Nagy Lászlónak és Brassainak. A fény-árnyék perspektíva számára gondolati-hangulati megjelenítés volt. A családi képek jó része a kovácsoltvas korlát, az ablak, a napsütés által ihletett szép látvány. Ugyanez áll a Róna utcai ház folyosóján készült remek felvételeire is, ahol a két oldalról érkező fény-árnyék képi játéka és a felső perspektíva érvényesül. Éjszakai felvételei szintén nagy kihívást okoztak, mivel az egyetlen közvetlen fényforrás „fényívét” ki kellett küszöbölnie; lehetséges, hogy a korszakban kedvelt lágyító lencsét használhatta.
Click here to preview your posts with PRO themes ››
Judit barátnőjével a VII. kerületi Bethlen Gábor utcán 1940 körül. Balra a Marek József (Elemér) utca torkolata.
Gábor és barátja leckét írnak vagy rajzolnak a Rónai utcai lakás előtt 1936 körül.
Az új irányzat, a Neue Sachlichkeit nagy hatással volt a látásmódjára. Hevesy Iván így írt az új megláthatóságról: „Az új tárgyiasság nem osztályozza a motívumokat előkelőségük és poétikusságuk szerint, minden motívum méltó ábrázolásra.” Az új tárgyias felvételek megalkotásánál mindig szerepet játszott a kísérletezés. Az anyag „fotogenitása”, a fény-árnyék ezerarcú lehetőségei, a mélységélesség határainak keresése rendkívüli távlatok felé nyitotta ki a fotográfusok szemét. A textúrák, a szabályszerű ismétlődések ritmusa lett az új fényképezés témája.
3 fotó
1937-ben fotós barátaival – többek között Haár Ferenccel, Müller Miklóssal, Seiden Gusztávval és Vadas Ernővel – létrehozták a Modern Magyar Fényképezők Csoportját, amely az alkotói önállóságot, a stílust és a szemléletet laza keretek között működtető egyesület volt. A fénykép megszületésének századik évfordulójára, a Daguerre-centenáriumi kiállításra 38 országból több ezer képet küldtek be. A kiterjedt nemzetközi levelezést Kinszki bonyolította, végül 34 ország 356 fotográfusától 518 felvétel volt látható a Vigadóban.
Judit a Róna utcai lakás bejáratánál kisiskoláskorában 1940-41 körül.
Judit apai nagymamájával az Angol utcai szuterén lakás ablakában 1940-41 körül. A ’90-es évek közepén Judittal még ebben a lakásban ismerkedtem meg.
Juditot tanítja írni, olvasni Gábor (balra), unokatestvére (jobbra) és egy barátnő Kinszkiék lakásán 1919 körül. Judit mesélte, hogy mire iskolába ment, már nagyrészt tudott írni is, olvasni is, mert a bátyja és az édesapja sokat foglalkoztak vele.
Azonban 1937-től egyre nyomasztóbban nehezedett a családra a származásukból adódó teher és félelem. Kinszki Imre kiterjedt külföldi kapcsolatai miatt joggal számított kitelepedési vagy munkavállalói engedélyre. A világ számos helyén próbálkozott, segélykérő leveleket írt szerkesztőségekhez és követségekhez, de vagy elutasítást kapott, vagy még azt sem, vagy már későn érkezett a segítség. Barátja, Róna Imre, aki először Párizsban, aztán Hollandiában, végül pedig Brazíliában telepedett le, sokat próbált segíteni a családnak a kitelepülésben, de sajnos sikertelenül.
Róna Imre, Kinszki egyik legjobb barátja és kollégája Juditot fürdeti a nógrádverőcei kertben 1937 körül.
Hiába tért át a család a görögkatolikus hitre, Kinszkit munkaszolgálatra vitték. Celldömölkről szívszorító leveleket küldött családjának. Édesanyját és nővérét elbocsátották állásukból; felesége és lánya, Judit a Liszt Ferenc tér 2. alatti csillagos házba kerültek. Kinszki Imre 1945 elején a Sachsenhausenbe induló transzportba került, aztán többet nem tudunk róla. Fiát, Gábort 17 évesen Buchenwaldba szállították. Édesanyjuk 1945 nyarán találkozott egy fiúval, aki Gáborral egy században menetelt; ő mesélte el, hogy amikor megkérdezték Gábort, mi a szakmája, azt válaszolta: diák. Ezért a fagyban meztelenre vetkőztetve addig locsolták vízzel, míg meg nem fagyott.
Gárdonyi Ilona, Kinszki felesége 1930 körül. A sok róla készült portré közül ez igazán „kinszkis”: ferdén, föntről, közelről – fájdalmasan szerethető tekintetével. Nem a kamerába néz, hanem a férjére.
Kinszki Imre életművét lánya, Kinszki Judit 2025. novemberi haláláig méltó szeretettel és hozzáértéssel gondozta. Judit elismert pedagógus lett, a Vörösmarty Gimnázium drámatagozatának létrehozója. Tanítványai az utolsó pillanatig őszinte szeretettel ápolták hálás kapcsolatukat vele. Kinszki Judit sokszor felidézte beszélgetéseiben azt a varázslatos élményt, amikor kislányként az apja által fából és papírból eszkábált tüköraknás fényképezőgépébe nézhetett bele.
Kinszki Judit boldogan nézi az apukája által fából, papírból és lencsével, tükörrel készített fényképezőgépet. A tüköraknás masina fordított képet vetített a kukucskáló kislány elé, ami varázslatos volt számára – sokszor felidézte ezt a beszélgetéseinkben.
Kinszki Imre önarcképe 1940 körül.
Ma a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtára, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapest Gyűjteménye, a Fotográfiai Múzeum, a Vintage Galéria és a Fortepan őrzi e gazdag hagyaték jelentős részét. Kinszki Imre fotói nem csupán technikai értelemben remekművek, hanem egy olyan korszak dokumentumai, ahol a fény és árnyék játéka mögött mindig ott lüktetett a humanizmus és a megmaradás vágya.
Írta: Kiscsatári Marianna fotótörténész | Képszerkesztő: Virágvölgyi István
A Heti Fortepan blog a Capa Központ szakmai együttműködésével valósul meg. Az eredeti cikk ezen a linken található: https://hetifortepan.capacenter.hu/kinszki-imre-125
Ha van olyan családi fotója, amit felajánlana a Fortepan számára, akkor írjon a fortepan@gmail.com e-mail-címre!
Nem folytatja a Pokoli rokonokat az RTL, új napi sorozat indul helyette 21 Kutatóközpont: a Fidesz és a Tisza fej fej mellett két, kormánypártnak fekvő körzetben Kocsis Máté: Mekkora barom vagy te, Peti! Egy épület tetejéről zuhant le a mindössze 21 éves honvédtisztjelölt
