péntek, február 27, 2026
KezdőlapBELFÖLDSzijjártó: Az "ukrán zsarolás" miatt épül új vezeték

Szijjártó: Az „ukrán zsarolás” miatt épül új vezeték

Közzétéve:

2026. 02. 27. 16:20

Új kőolajvezetéket és egy külön dízelvezetéket is épít Magyarország és Szerbia – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Belgrádban, a szerb energiaügyi miniszterrel, Dubravka Dedoviccsal közös sajtótájékoztatón. A miniszter szerint a beruházások célja „a brüsszeli és kijevi zsarolási potenciál visszaszorítása”, miután Ukrajna – állítása szerint politikai okokból – nem indítja újra a kőolajszállítást Magyarország irányába.

Szijjártó közölte: Magyarországon befejeződtek a részletes mérnöki előtanulmányok, Szerbiában pedig már kiírták a közbeszerzést, így reálisnak nevezte, hogy jövő év végére új vezeték köti össze a két országot. A beruházás az alábbiak szerint valósulhat meg:

  • a százhalombattai finomító és a magyar–szerb határ között épülne új szakasz,
  • emellett növelnék a Barátság kőolajvezeték magyarországi ágának kapacitását,
  • miközben Szerbia a saját területén építené ki a rendszert.

A tárcavezető kitért rá, hogy egy külön olajtermék-vezetéket is terveznek, amelyen keresztül a benzinhez és dízelhez szükséges félkész termékeket szállítanák. Szerinte ezzel Magyarország, Szerbia és Szlovákia üzemanyagpiaca összehangoltabban működhetne, és ellenállóbbá válna az úgynevezett „ukrán típusú zsarolásokkal” szemben.

Szijjártó arról is beszélt, hogy a szerb NIS olajvállalat márciusban mintegy 25 ezer tonna dízelüzemanyagot kész szállítani Magyarországra. Felidézte: amikor a NIS szankciós nehézségekkel szembesült, a Mol több mint duplájára emelte az exportját Szerbia felé. Felidézte, hogy a Mol és az orosz tulajdonos megállapodott a NIS megvásárlásáról, és folynak az egyeztetések az amerikai szankciós hatósággal az ügylet jóváhagyásáról.

Click here to preview your posts with PRO themes ››

A miniszter szerint a magyar–szerb energetikai együttműködés megerősítésével hosszú távon biztosítható az ellátásbiztonság a térségben és „kivédhető az ukrán zsarolási kísérlet”.

A Fidesz-kormány kommunikációjában az elmúlt hetekben egyre intenzívebben „ukrán zsarolást” emlegetnek a Barátság kőolajvezeték működésének leállása kapcsán. A kormány szerint Ukrajna politikai okokból akadályozza a Barátság-vezetéken érkező olaj tranzitját, és azt használja nyomásgyakorlásra Budapest felé.  A cél szerintük a magyar politikai döntések befolyásolása és a kormányzat „háborúpárti európai koalícióba” kényszerítése.

Szijjártó: Az "ukrán zsarolás" miatt épül új vezeték

Szijjártó: Az "ukrán zsarolás" miatt épül új vezeték

„Kissé megkönnyeztem” – megérkezett Galambos Lajos első nyugdíja Gázkazánok betiltása: megszületett az európai döntés, amely szakít a korábbi tervvel Magyar Péter: Ha valódi veszélyről lenne szó, Orbán Viktor felelős miniszterelnökként már rég meghívott volna engem Klasszikus maffiafilmes kvíz: Mennyire ismered a gengsztermozikat?

ÚJ AZ OLDALON

Több ilyen