csütörtök, március 19, 2026
KezdőlapSZÓRAKOZÁSTóth Gabi Caramelről: Nekem egy kicsit csalódás

Tóth Gabi Caramelről: Nekem egy kicsit csalódás

Közzétéve:

2026. 03. 19. 19:47

Néhány nappal ezelőtt a Patrióta vendége volt Tóth Gabi. Az adásban az énekesnőt arra is megkérték, hogy mondjon egy pozitív és egy negatív gondolatot is a műsorvezető által felsorolt magyar híressgekről.

A listán ott volt a nővére, Tóth Vera, akiről a Megasztár mestere elmondta, hogy többek mellett a testvére is eltávolodott tőle szakmailag a politikai nézetei miatt, ám ennek ellenére mindig ott lesz neki.

Molnár Ferenc Caramelről is kiérték Tóth Gabi véleményét, akivel annak idején együtt versenyeztek a Megasztár második évadában.

Szerintem őt már a politika hamarabb elvitte egyébként, de nem tudta eldönteni még, hogy merre dőljön. Emiatt nekem egy kicsit csalódás a Caramel, viszont az egyik legnagyobb férfihang, és tudom, hogy lebelül egy milyen mély érzésű ember.

Majkáról szintén volt véleménye az énekesnőnek. A rapperrel kapcsolatban úgy fogalmazott, szerinte ha valakinek nem kellene aggódnia és hergelnie, az ő.

Nagyon jól keres, nagyon jól megy neki a zenei pályája, tehát őszintén nem gondolom, hogy neki bármilyen félnivalója van. Ő a nép gyereke. Ezért nem értem, hogy neki miért kell mindig valami olyannal kijönni, amivel haragot szíthat. Például gondolok erre a lelövésre a színpadon, ez az imitálás. Ez nem gondolom, hogy kellett volna. De muszáj elmondanom róla azt is, hogy ő egy olyan ember egyébként privátban, hogy ha ott neked valami nagy gáz van az életedben, rá biztos, hogy számíthatsz. Ezt nagyon fontos, hogy tudják, de ettől függetlenül nem kell mindenben egyetértenünk.

Tóth Gabi Caramelről: Nekem egy kicsit csalódás

Tóth Gabi Caramelről: Nekem egy kicsit csalódás

A Konyhafőnök The Voice Házasodna a gazda X-Faktor Money or Love Város vs Vidék Tehetség első látásra Sztárban Sztár Leszek! Farm VIP Dancing with the Stars Hal a tortán Celeb vagyok, ments ki innen! Séfek séfe Szerencsekerék Konyhafőnök VIP Troll a konyhában Párharc Hazatalálsz The Voice Tippelj és vidd el Celebrandi Ütős ötös Love Island Gyertek át! Power of Love Mutasd a hangod! Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban Éden Hotel Sztárbox LEGO Masters Kincsvadászok Az ugrás Házasság első látásra Next Top Model Hungary Zsákbamacska The Floor – Csak egy maradhat A Kísértés Legyen Ön is milliomos! Kalandra fal! Sztárban sztár All Stars Cápák között A Nagy Duett Nyerő Páros A Nagy Ő Sztárbox 2025 Sztárban Sztár All Stars 2025 X-Faktor 2025 Ázsia Expressz 2025 Kész Átverés Cápák között

Click here to preview your posts with PRO themes ››

Kórházba került Chuck Norris Van, aki hatszor is férjhez ment – te tudod, hányszor házasodtak ezek a magyar hírességek? Stohl András élő adásban vallotta be, hogy odavan a Balázsék női műsorvezetőjéért Majka a visszatérő Heti hetesről beszélt – az is kiderült, ki ül majd a balján

ÚJ AZ OLDALON

Több ilyen