kedd, február 24, 2026
KezdőlapIRÁNYELLetartóztatták a fiatalt, aki megkéselt két férfit a Mol Campus éttermében

Letartóztatták a fiatalt, aki megkéselt két férfit a Mol Campus éttermében

Közzétéve:

2026. 02. 24. 16:26

Letartóztatta a Budai Központi Kerületi Bíróság azt a 19 éves fiatalt, aki szombat éjszaka megkéselt két másik férfit a MOL Campuson lévő Virtu étteremben tartott születésnapi bulin.

A Fővárosi  Törvényszék tájékoztatása szerint a bíróság március 24-ig rendelte el a több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével gyanúsított férfi letartóztatását. A végzés nem végleges.

A gyanúsítás szerint egy baráti társaság születésnapozott az újbudai étteremben. Nem sokkal éjfél után szóváltásba keveredtek egy másik baráti társasággal, majd többen is dulakodni kezdtek egymással. A társaság egyik tagja ököllel megütött egy férfit, aki az ütés következtében a földre esett, ahol a gyanúsított egy késsel mellkason szúrta.

Az áldozat a sérülés következtében életveszélyes állapotba került. A terhelt nem sokkal az első cselekményt követően egy másik férfinak is szúrt sérüléseket okozott. Az ügyben eljáró nyomozási bíró egyetértett az ügyészség indítványával és letartóztatta a 19 éves fiút.  Az ügy másik gyanúsítottját csoportosan elkövetett garázdaság miatt hallgatták ki, ő szabadlábon védekezhet.

Click here to preview your posts with PRO themes ››

Letartóztatták a fiatalt, aki megkéselt két férfit a Mol Campus éttermében

A tanárok is kapnak extrapénzt a választások előtt Lada a jégen, panelházak romokban, hadifoglyok a platón: négy éve ostromolja Ukrajnát Oroszország Hátat fordítottak a NER-cégeknek a Budapesti Értéktőzsde befektetői Török Gábor az aláírásgyűjtés tapasztalatairól

ÚJ AZ OLDALON

Több ilyen